UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2018-07-11 16:21

Így állnak most

Helyzetképet adunk a nyári szünetben az utánpótláskorú vívók 2018/19-es szezonra vonatkozó ranglistájáról. Az élmezőnyben valamennyi fegyvernemben fővárosi fölény figyelhető meg, és nem egy olyan versenyző van, akinek sikerült átmentenie jó formáját a remekül sikerült tavaszi korosztályos világversenyekről.

B. V. – utanpotlassport.huBár lényegében még el sem kezdődött a 2018/19-es évad, már tartottak előválogató-versenyeket az utánpótláskorú vívóknak. Természetesen a mostani állásokból nagy következtetéseket nem szabad levonni, de talán nem meglepő, hogy sok olyan versenyző szerepel az élmezőnyben, aki az elmúlt évadban is remekelt.

Büki Lili mestereivel, Partali Csabával és Plásztán Attilával Forrás: hunfencing.hu
Büki Lili mestereivel, Partali Csabával és Plásztán Attilával Forrás: hunfencing.hu
Tökéletesen igaz ez a junior fiú párbajtőrözők ranglistájára, amelynek első három helyén korosztályos világ- és Európa-bajnok fiatal áll; Nagy Dávid, Koch Máté és Andrásfi Tibor mellé a szombathelyi Bende Bence fér be jelen állás szerint az első négybe. A lányok között mind a juniorok, mind a kadétok mezőnyében a 16 éves tatai Büki Lili vezet, aki szintén Európa-bajnoki címet szerzett az idén Szocsiban. Hozzá hasonlóan a Budapesti Honvéd párbajtőrözője, a korosztályos kontinensviadalon egyéniben és csapatban győztes Muhari Eszter is mindkét korosztályban a Top4-ben foglal helyet. A tőrözők között mind a négy rangsort fővárosi versenyző vezeti. Feltétlenül kiemelendő közülük a Törekvés SE 16 éves vívója, Mihályi Andor, aki kadétkorúként saját kategóriájában, és eggyel feljebb, a juniorok között is az élen áll. A kardozók mezőnyében is elsöprő a budapesti fölény, ráadásul négy különböző klub versenyzője áll az élen. A junior leányok ranglistájához annyit érdemes hozzátenni, hogy a BVSC-Zugló 17 éves klasszisa, Pusztai Liza jelenleg a felnőtt világversenyekre koncentrál, ezért nem indult el a már 2018/19-es évadba számító hazai viadalokon. Így állnak tehát jelenleg, de természetesen a korosztályos Európa-, illetve világbajnokságig még változhat a helyzet. A két világversenyre valamennyi fegyvernemben a ranglista első négy helyezettje utazik.

A HAZAI KOROSZTÁLYOS RANGLISTÁK ÉLMEZŐNYE: Juniorok. Fiúk. Párbajtőr: 1. Nagy Dávid (Vasas), 2. Koch Máté (Vasas), 3. Andrásfi Tibor (BVSC-Zugló), 4. Bende Bence (Szombathely). Tőr: 1. Mihályi Andor (Törekvés), 2. Mendrey Tamás (UTE), 3. Nedeljkovic Mateja (UTE), 4. Maior Mátyás (Törekvés). Kard: 1. György Lehel (UTE), 2. Kaiser Balázs (UTE), 3. Horváth Gergő (Vasas), 4. Urbán Tamás (BVSC-Zugló). Leányok. Párbajtőr: 1. Büki Lili (Tata), 2. Fekete Laura (Budapesti Honvéd), 3. Muhari Eszter (Budapesti Honvéd), 4. Kardos Edina (Vasas). Tőr: 1. Pöltz Anna (MTK Budapest), 2. Hajas Nóra (Törekvés), 3. Szántay Anna (Budapesti Honvéd), 4. Zsoldosi Karolina (FTC). Kard: 1. Bérczy Dorottya (BVSC-Zugló), 2. Széplaki Virág Zsófia (UTE), 3. Kern Bianka (Kertvárosi VSE), 4. Koós Gréta (Kárpáti Vívóklub). Kadétok. Fiúk. Párbajtőr: 1. Piatti Enrico (Vasas), 2. Bálind Bence (BVSC-Zugló), 3. Bartkó Levente (MTK Budapest), 4. Keszthelyi Zsombor (Alföld Vívó Akadémia). Tőr: 1. Mihályi Andor (Törekvés), 2. Szemes Gergő (FTC), 3. Tóth Gergely (Törekvés), 4. Makk Domonkos (Törekvés). Kard: 1. Horváth Gergő (Vasas), 2. Ondrik Konrád (BVSC-Zugló), 3. Fekete-Kovács Máté (Kertvárosi VSE) és Szántó Zoltán (Vasas). Leányok. Párbajtőr: 1. Büki Lili (Tata), 2. Muhari Eszter (Budapesti Honvéd), 3. Kálmán Gyöngyvér (Debrecen), 4. Kollár Kincső (Alba Regia Vívó Akadémia). Tőr: 1. Nekifor Erika (Törekvés), 2. Fekete Hanga (FTC), 3. Tölgyesi Zsófia (FTC), 4. Fenyvesi Viktória (Törekvés). Kard: 1. Battai Sugár Katinka (TFSE), 2. Szűcs Luca (BVSC-Zugló), 3. Fenyősi Zita (Vasas), 4. Beviz Dorottya (Vasas).

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.