UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-07-15 16:33

Nagy hajrával ötödik hely

A magyar női U20-as kosárlabda-válogatott hatalmas hajrát bemutatva, 61−58-ra győzte le Franciaország csapatát, s lett ezzel ötödik a Sopronban rendezett korosztályos Európa-bajnokságon. Cziczás László együttese tíz pontot dolgozott le az utolsó tíz percben, s a meccsen először a lefújás előtt 43 másodperccel vezetett.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu  Kalandos, s nem várt úton jutott el a Sopronban zajló U20-as női Európa-bajnokság ötödik helyéért zajló mérkőzésig a magyar és a francia válogatott. A két együttes előzetesen egyértelműen az aranyéremre legesélyesebb gárdák közé tartozott, azonban a negyeddöntőben mindkettő váratlanul kikapott.

A lányok öröme a lefújás pillanatában Forrás: FIBA
A lányok öröme a lefújás pillanatában Forrás: FIBA
A franciák a spanyolokkal szemben maradtak alul, a magyar csapat pedig − amint arról korábban már beszámoltunk – a szerbektől szenvedett vereséget a nyolc között. A vasárnapi találkozót sokkal jobban kezdte a francia csapat; rendre gyors és dinamikus támadásokat vezetett, s ezzel nem tudott mit kezdeni a házigazda (17–24). A második játékrészben Cziczás László együttese rendezte a védekezését, és Studer Ágnes hárompontosai, valamint Kiss Virág kosarai is kellettek ahhoz, hogy a negyed közben három pontra zárkózzon fel az alakulat. Igaz, a félidőre visszaállt a hétpontos különbség (31−38). A harmadik tíz percben egyik együttes támadása sem működött úgy, ahogyan kellett volna; rengeteg volt a hiba kintről és palánk alól egyaránt. Ám  franciák így is további három ponttal növelték az előnyüket, s a záróetapra 51−41-el fordulhattak. Az utolsó negyed első három percében – Gereben és Studer pontjainak köszönhetően – felzárkóztak a magyarok négy pontra. Ezután Sissoko növelte a differenciát ismét ötre, majd Studer szerzett remek labdát, amit Kiss kétpontosra váltott.
Így örült Cziczás László az ötödik helynek Forrás: FIBA
Így örült Cziczás László az ötödik helynek Forrás: FIBA
Noha ez után sokáig stabilizálódott az állás, Török felhozta két pontra a csapatot nagyszerű triplájával, Kiss pedig egy perccel az utolsó dudaszó előtt kiegyenlített! Sőt: Gereben 43 másodperccel a vége előtt megszerezte a vezetést is a magyaroknak, akik ekkor álltak először kedvezőbben a vetélytársnál. A franciák két másodperccel a vége előtt dobhattak még két büntetőt, áma lehetőséggel nem tudtak élni, így a meccset 61−58-ra a mieink nyerték, minek nyomán a társaság az ötödik helyen végzett az Európa-bajnokságon.

NŐI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON Az 5. helyért Magyarország−Franciaország 61−58 (17−24, 14−14, 10−13, 20−7) A magyar csapat pontszerzői: Kiss Virág 21, Studer Ágnes 13, Gereben Lívia 11, Török Ágnes 6, Kányási Veronika 2, Czukor Dalma 2, Mérész Beatrix 2

Amit eddig az Európa-bajnokságról írtunk Irány az elődöntő! Stabil nyitás Kettőből kettő Veretlenül a csoport élén Nincs megállás Magabiztosan a legjobb nyolc között Vereség a hajrában Elgurult lehetőség Cél: az ötödik hely Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.