- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Két magyar is az első tízben!

K. T. I. – utanpotlassport.hu [1] Dina Márton a nyolcadik, Valter Attila a kilencedik helyen zárt a mezőnyversenyben, míg Peák Barnabás az időfutamon elért 11. helye jelentette a magyar küldöttség legszebb eredményeit a csehországi junior- és U23-as Európa-bajnokságon.

Dina Márton lett a legjobb magyar az Eb-n. Forrás: MTI [2]

Dina Márton lett a legjobb magyar az Eb-n.  •  Forrás: MTI

„Abszolút elégedettek lehetünk, egy kis szerencsével még előrébb is végezhettünk volna, de ez a három helyezés is jól mutatja, hogy ott tudunk lenni az élmezőnyben. A munkának megvan az eredménye, és van mire építenünk” – jelentette ki az utanpotlassport.hu [1] megkeresésére Dér Zsolt, szövetségi kapitány.

A tréner kiemelte, a brnói pályát látva az is óriási teljesítmény, ha valaki célba ért. A hegyes-dombos táj ugyanis rendesen megritkította a mezőnyt. Az U23-as mezőnyversenyen például több mint 160 nevezőből végül csak 56 tudta teljesíteni a kijelölt 140,4 kilométeres távot.

„Dina Marci sokáig ott volt a legelején és a dobogóért tekert még három körrel a vége előtt is. Ekkor érte utol a szökést a végső győztes, svájci Marc Hirchi vezette mezőny, és velük szemben sajnos már nem volt elég erő a lábakban.”

Dina Márton végül kevesebb, mint 9 másodperccel jött be a svájci mögött nyolcadikként. A 9. helyet szerző Valter Attila pedig 14 szekundumra volt.

Harmadik magyarként Peák Barnabás is teljesítette a távot, ő kissé fáradtan a 48. pozícióban futott be. A válogatott tagjai közül ő volt az egyetlen, aki két nappal korábban, az időfutamon is megmérettette magát, ott az előkelő 11. helyet szerezte meg. Bár a végső győztes, Edoardo Affinitől több mint egy percet kapott a magyar versenyző, érdemes kiemelni, hogy olasz riválisa a teljes mezőnynek majdnem fél percet tudott adni a 23 kilométeres szakaszon. Eközben a hatodik és a tizenkettedik között szintén fél perc volt csak a különbség.

Peák Barnabás az időfutamon 11. lett, de a hatodik helytől sem volt messze. Forrás: bringasport.hu [3]

Peák Barnabás az időfutamon 11. lett, de a hatodik helytől sem volt messze.  •  Forrás: bringasport.hu

„Egy top tíz nyilván sokkal jobban hangozna, de nem lehetünk elégedetlenek ezzel a tizenegyedik hellyel sem. Tényleg csak másodperceken múlott, hogy akár jóval előrébb is zárjon Barnabás. Egy jobban felszerelt kerékpár, talán picit könnyebb kerekek vagy az elektromos váltó jelentette technikai előny is elég lehetett volna ahhoz, hogy a 6-7. hely valamelyikét megszerezze” – összegezte Peák versenyét Dér Zsolt.

A leány junior mezőnyben Buzsáki Virág a 40., ugyanebben a korcsoportban a fiúknál Mészáros Ábel az 52. helyen ért célba. A többi magyar kiesett. Az U23-as nőknél Szabó Zsófiának kellett feladnia a versenyt.

Az országúti kerékpározók számára viszont ezzel közel sem ért véget a szezon, néhány nap pihenővel már kezdődik is a felkészülés a szeptemberi, korosztályos világbajnokságra, amelynek majd Ausztria, közelebbről Innsbruck és környéke ad majd otthont.

“Nyugodtan mondhatjuk, hogy az a bizonyos pohár inkább félig teli, mint félig üres. Néhány éve még csak top húszas helyezésekről álmodtunk, most pedig két versenyzőnk is ott van a legjobb tízben. Erre lehet alapozni a vb előtt. Motiváló, hogy tudjuk, képesek vagyunk felvenni a versenyt a legjobbakkal is az Eb-mezőnyben. Remélhetőleg erre a vb-n is lesz esélyünk!” – zárta gondolatmenetét a szövetségi kapitány.