Focizni csak szívből lehet

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik a pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Sisa Tibor labdarúgóedző, aki egyedülálló sikereket ért el a korosztályos válogatottakkal. Három csapatot is kivezetett az Európa-bajnokságra, 2008-ban, a prágai U19-es kontinenstornán szerzett bronzéremmel a világbajnokságra is kvalifikált az együttese. Felnőttcsapat kispadján majdnem 200 mérkőzésen ült NB I-es mérkőzésen. A Magyar Labdarúgásért Érdemérem ezüstfokozatának birtokosa, jelenleg az MLSZ edzőképzési igazgatóhelyettese. Az UEFA edzőképzésért felelős bizottságának tagja, az egri Eszterházy Károly Egyetem óraadó tanára.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Azt tartják Sisa Tiborról, hogy jó a szeme. Mármint a tehetséges gyerekek kiválasztására. A mai napig szülőfalujában, Ipolytarnócon élő szakember szerint azonban egyetlen pillantással senkiről sem lehet eldönteni, mi rejtőzik benne valójában. Éppen ezért ő saját módszert dolgozott ki a csapatához érkező játékosok tesztelésére.

„Az első napon éppen úgy mérem fel a fiatalok fizikai adottságait, mint azt bárki más is tenné. A másodikon engedem csak össze őt a többiekkel, s a játék közben ezért is, azért is fekvőtámaszos büntetést kap tőlem. Ilyenkor alaposan megfigyelem minden reakcióját. A testbeszéd soha nem hazudik. Azt is elárulja róla, amit a játékos még önmagáról sem tudott. A harmadik napon csak kapura kell lőnie, a második ötös sorozat előtt azonban közlöm vele, a találatok számától függ a leigazolása. Aki ugyanúgy belövi, mint az első ötös során, az bírja a nyomást. Nekem pedig ilyen játékosok kellenek! Az i-re a pontot végül a mérkőzésen mutatott teljesítménye teszi fel.” A nógrádi mester mindig is szívügyének tekintette az utánpótlás-nevelést. Az NB I-es csapatai mellett is folyamatosan dolgozott fiatalokkal, ha nem klubban, akkor iskolában. Úgy gondolja, ha már nincsenek grundok, ahol a híres magyar technikát a gyerekek elsajátíthatnák, akkor az edzőknek kell őket erre megtanítaniuk. Ahogyan a fára mászás eltűnésével a koordinációs képességek fejlesztése is rájuk vár. Az edzői mesterségnek, mint minden másnak is, folyamatosan alkalmazkodnia kell a megváltozott világ új kihívásaihoz. Sisa Tibort ezért egy percre sem hagyta nyugodni a gondolat: hogyan lehetne a srácokat a mai feltételek között eredményesen képezni, s minél jobb futballistákká nevelni? Pedig valójában a véletlennek köszönhető, hogy a testnevelés-földrajz szakos tanár úr végül a kispadon kötött ki. „Boldog voltam, hogy a labdarúgó-pályafutásom után tanár lettem, s eszembe sem jutott az edzősködés – mesél a kezdetekről. – Ráadásul a szaktárgyaim közül kicsit talán a földrajzot szerettem jobban. A klubomban, a Salgótarjáni Kohászban azonban addig-addig győzködtek, míg végül elvállaltam a serdülőcsapat irányítását. Nem sokkal később bajnokok lettünk, ami annyira meghozta a kedvemet, hogy belevetettem magam a tanulásba, s a létező valamennyi edzői tanfolyamot elvégeztem. Ezek az őszinte, nyílt, tanulni vágyó gyerekek indítottak el a pályámon. Minden áldott nap csillogott a szemük, amikor az öltözőbe léptem. Emberileg és szakmailag egyaránt azt éreztem, értelme van annak, amit csinálok.” Néhány hónappal ezelőtt ugyanez a csapat bankettet szervezett. Az egykori serdülőjátékosokat meglett férfiemberekké, családapákká érlelte az elmúlt néhány évtized. Sisa azonban arra büszke csak igazán, hogy egyikük sem kallódott el, a mindennapokban is egytől-egyig megtalálták és megállták a helyüket. Pedig sokuknak nem ígért sokat az élet. A nógrádi palócok azonban mindig is büszkén és tisztességgel viselték a nekik jutó nehézségeket. Erről tanúskodnak a kacskaringós főutak mellett emelt lemez-feszületes fakeresztek is. A XVIII. századi pestisjárványok után a helyiek pontosan tudták, hogy hálával tartoznak. Kőre, márványra, rézre azonban sem akkor, sem azóta nem nagyon telik ebben a térségben. „Mi palócok ragaszkodunk a földünkhöz. Itt születtünk, itt van dolgunk. A magyarországi fizetésemből soha nem lettem még vagyonos ember sem, ám a Kuvaitban és az Arab Emirátusban eltöltött évek alatti keresetemből más helyre is költözhettünk volna. De ez eszünkbe sem jutott, itt van az otthonunk. A feleségemet soha nem zavarta, hogy az ország melyik pontjára szerződöm, csak annyit kért: mindig ide gyere haza!” Erőt, elvei melletti kitartást és nagy-nagy szorgalmat hozott a szülői házból Sisa Tibor. Utóbbinak köszönheti, hogy nemcsak egyszerűen edző, hanem kiváló pedagógus és pszichológus is. Ennek különösen a korosztályos válogatottak mellett vette különösen nagy hasznát. Egykori játékosai mind emlékeznek a mérkőzések előtti motivációs beszédeire, amelyeket ő egyszerűen csak sztoriknak nevez. „Az egyik sorsdöntő Eb-selejtezőmérkőzésünk reggelén éreztem, hogy valami nem stimmel – idézi fel emlékeit a 2008-ban az Év edzőjének megválasztott tréner. – Reggeli közben még a légy zümmögését is hallani lehetett, egyetlen kanál sem csörrent. Zsebemben volt az éjjel megírt szöveg, szent koronával, címeres mezzel, hazaszeretettel. Ahogyan végignéztem a srácokon, tudtam, ha felolvasom, csak rontok a helyzeten s még nagyobb terhet teszek a vállukra. Így hát más stílusú történetbe kezdtem. Az egyik csapatomban volt egy játékosom, akit én hoztam-vittem autóval, s a meccsek előtt mindig Zámbó Jimmy-kazettát tett be a lejátszóba. Egyszer megkérdeztem tőle, miért? Ő csak annyit mondott: én nem értek annyira a zenéhez, csak azt érzem, hogy ez az ember a szívéből énekel. Ott és akkor én sem kértem mást a válogatott fiúktól, csakhogy szívből játszanak. A közönséget ugyanis nem lehet becsapni. Még a hozzá nem értő fül is meghallja, ha hamis a zenekar.” Hát még a karmester... További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.