UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2018-07-21 14:56

Ukrán légvédelem

Ki az a Mihajlo Kohan, aki júliusban megdöntötte Halász Bence ifjúsági világrekordját kalapácsdobásban, és máris junior-vb-ezüstérmes? Valaki, aki szereti megmutatni erejét a közösségi médiában is – persze mindez mit sem ér, ha felnőtt szinten nem jut fel a csúcsra. Márpedig Ukrajnában már van előtte rossz példa.

Mihajlo Kohan az ereje mellett egyelőre szépen is dob Forrás: iaaf.org
Mihajlo Kohan az ereje mellett egyelőre szépen is dob Forrás: iaaf.org
Arday Attila –utanpotlassport.hu Érdekes úton járnak az ukránok, de nem feltétlenül követendőn. Kalapácsvetésben túl nagy versenyzőket nem tudunk sorolni az elmúlt évtizedből, Pars Krisztián igazi vetélytársai között sem volt senki északkeleti szomszédaink közül. Amikor Németh ZsolttalPars Krisztián és Halász Bence edzőjével – arról beszéltünk, Mihajlo Kohan, az új U18-as világrekorder (egyben junior vb-ezüstérmes) hogyan került elő, kiderült, ők a korosztályos versenyzés királyai. „Utánpótlás szinten mindig voltak dobogósaik, idén pedig taroltak. A győri ifjúsági Eb-n a fiúk és a lányok kalapácsvetését is megnyerték, korábban Gyurátz Réka orra alá is sok borsot törtek már, illetve Halász Bence és Pásztor Bence mögött is voltak érmeseik” – mondta a szombathelyi szakember. Mint szavaiból kiderült, a Halász Bence négy éve fennálló ifjúsági rekordját Győrben megdöntő Mihajlo Kohan közösségi oldalain is bemutatkozott a világnak, mintha máris mentális háborút vívna ellenfeleivel. „Igen jó felépítésű, erős, szépen is dob – mondta Németh Zsolt. – A közösségi médiából azt is tudjuk, bődületes súlyokkal dolgozik. Százhúsz kilóval szakít gurtni nélkül. Aki ismeri a szakmát, tudja, hogy ez mit jelent. Egyből a feje fölé emeli, és feláll vele. Ennyi idősen talán Halász Bence sem tudott ilyet.” A Dobó SE-nél is tudják, Kohan szeretne ráijeszteni fiataljainkra is, de mint a tréner mondta, ilyenek mindig voltak, el kell fogadni. A tapasztalat alapján felnőtt szinten sokszor nem lesz ebből semmi. Példaként Mikita Nyeszterenko említhető az ukránoktól, aki diszkoszvetőként korosztályos szinten a világ legnagyobb dobásait produkálta – a mai napig ő tartja az ifjúsági és a junior-világcsúcsot , felnőttként viszont (most huszonhét éves) a tizenkettes döntőbe kerülés is komoly gondot okoz neki. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.