- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Víz alatt is felszínen

K. T. I. – utanpotlassport.hu [1] „Nagy ünneplés volt vasárnap este. Versenyzők, edzők, bírók együtt táncoltak a hivatalos búcsúpartin. Tényleg nagyon-nagy volt az öröm, bár azért a fáradtság is meglátszott a résztvevőkön, nem volt hajnalig tartó bulizás” – tekintett vissza a budapesti, junior-világbajnokság zárónapjára Árkovits Petra szövetségi edző, aki úgy érzi, mindent elért a csapat az idei versenyszezonban, amit csak lehetett.

Műúszó-juniorválogatottunk sporttörténelmet írt a budapesti világbajnokságon. Forrás. Szinkronúszó-szövetség FB-oldala [2]

Műúszó-juniorválogatottunk sporttörténelmet írt a budapesti világbajnokságon.  •  Forrás: Szinkronúszó-szövetség FB-oldala

A mieink egy tizedik hely mellett négyszer – a döntőről csak pár ponttal lemaradva [3] – a 14. helyen zártak [4], egy tizenhatodik [5] és egy tizenkilencedik pozíció mellett, amely egyértelműen azt mutatja, hogy válogatottunk megérkezett a műúszó-világ középmezőnyébe. A tréner azt is kiemelte, csaknem minden számban sikerült több pontot szereznünk, mint a három héttel ezelőtti, finnországi Európa-bajnokságon [6].

„Sok-sok pozitív visszajelzést kaptunk. A lányokat is nagyon feldobta ez az egész. Óriási élmény és öröm volt  hazai pályán versenyezni. Ha őszinték akarunk lenni, a legtöbb utánpótlásversenyen a közönséget a szülők, a nagyszülők és a testvérek alkotják akár itthon, akár külföldön vagyunk. Ehhez képest elképesztő hangulat uralkodott az Arénában, és sok olyan kilátogató nézővel találkoztunk, akik korábbról nem ismerték a sportot. Jelenlétük, biztatásuk nagyon sokat jelentett a lányoknak. A vasárnapi döntős szerepléssel  a kombinációs számban pedig valóban beteljesült egy álom a csapat számára” – tette hozzá a tréner.

Szabó Veronkáék nemhogy a fináléba jutottak szabadkombinációban [7], hanem ott meg is előzték a horvátokat és a szlovákokat, s úgy lettek tizedikek, hogy nem sokkal maradtak el a közvetlenül előttük záró britektől. Ez a magyar műúszás valaha volt legjobb világbajnoki helyezése.

„Az elmúlt három évben nagyon következetes, szisztematikus munkát végzünk. Lépésről lépésre haladunk előre, és mára ott vagyunk a nyolcvan pontos lélektani határ közvetlen közelében. Bízom benne, hogy hamarosan ezen is sikerül átlépnünk, és akkor minden esélyünk meglesz, hogy a világ legjobb nyolc nemzete közé kerüljünk.”

Öt napon át a világ legjobb juniorkorú műúszói versenyeztek a Duna Arénában. Fotó: Szaka József [8]

Öt napon át a világ legjobb juniorkorú műúszói versenyeztek a Duna Arénában.  •  Fotó: Szaka József

A budapesti vb három célt is remekül szolgált: egyfelől lehetőséget kínált műúszóink számára, hogy sporttörténelmi jelentőségű döntős helyezést érjenek el; a magyarok sportdiplomácia súlyát is növelni tudta; nem mellékesen a kilátogató fiatalok kedvet kaphattak a műúszáshoz.

„Nagyon sok helyről hallottam vissza a vébé alatt is, hogy mennyire lenyűgöző a szervezés és a hangulat. Nagyon ritka, hogy egy junior-világeseményt egy a Duna Arénához hasonló helyszínen tartsanak meg. Úgy érzem, minden adott volt ahhoz, hogy jó reklámot csináljunk a sportnak. Tavaly a FINA-vb után is érezhetően nőtt az érdeklődők száma, most is abban bízunk, hogy a szeptemberben induló csoportok jóval nagyobb létszámmal rajtolhatnak el. Ez garantálhatná a töretlen fejlődést hosszútávon is.”

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az utolsó magyar kűr után arról beszélt [7], bebizonyosodott, hogy a tokiói olimpiai részvétel sem lehetetlen cél műúszóink számára. Árkovits Petra ennél azért óvatosabb, de optimista a folytatást illetően.

Öt napon át a világ legjobb juniorkorú műúszói versenyeztek a Duna Arénában. Fotó: Szaka József [9]

Öt napon át a világ legjobb juniorkorú műúszói versenyeztek a Duna Arénában.  •  Fotó: Szaka József

„2020 elég közel van, a kvalifikációs rendszer pedig nagyon bonyolult, és kevés országnak ad lehetőséget, így csapatban nem feltétlen reális a részvételünk. A páros számokkal más a helyzet. Ott sem feltétlen kedveznek számunkra a feltételek, mivel a riói olimpián még 24 versenyző vehetett részt számonként, a jövőben pedig 22-re csökken ez a szám. Ha sikerül tartanunk azt a fejlődési ütemet, amit az elmúlt években bemutattunk, remélhetjük, hogy lesz műúszónk a tokiói játékokon.”

A vb befejező napján maga Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszószövetség igazgatója szólt elismerően a rendezésről. A FINA első embere bejelentette, hogy a kedvező tapasztalatok alapján arról kezdtek egyeztetni a torna alatt, hogy a világkupa-sorozat első ízben megrendezendő, 2019-es szuperdöntőjének szintén a magyar főváros adjon otthont.

További korosztályos hírek MŰÚSZÁSBAN [10] a sportági aloldalunkon.