UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2018-07-24 13:28

Tizenkettő, nem tucat

Minden magyar hajót a legjobb tizenkettő közé vár a Magyar Evezős Szövetség sportági koordinátora a szerdán kezdődő poznańi U23-as világbajnokságon. A legszebb sikereket – ahogyan tavaly is – a férfi négypár-, valamint a női kétpárevezősöktől reméli a szakvezetés.

K. T. I. - utanpotlassport.hu „Túl vagyunk az első edzésen, és eddig mindenkinek nagyon tetszik a pálya. Van egy kis oldalszelünk, de ez a versenyig még megváltozhat. Ha itt tolószelet kap a mezőny, elképesztően jó idők születhetnek” – jelentette a keddi, bemelegítő tréninget követően Lőrincz Attila utánpótlás-fejlesztési menedzser, szövetségi kapitány Poznańból.

A világ legjobb U23-as evezősei csapnak össze a héten Poznanban, köztük húsz magyar. Forrás: worldrowing.com
A világ legjobb U23-as evezősei csapnak össze a héten Poznanban, köztük húsz magyar. Forrás: worldrowing.com
Az evezősök lengyelországi világeseményére 20 magyar sportoló utazott ki, akik tíz különböző kategóriában állnak majd rajthoz. Lőrincz Attila szerint ahogyan tavaly, úgy a 2018-as vb-n is a férfi négypár (vagyis Szegedi Tamás, Szabó Márton, Ács Kristóf, Bácskai Máté), valamint a női kétpár (Preil Vivien, Horváth Kitti) hajó érheti el a legjobb helyezést. „A kollégákkal úgy számolunk, hogy két A-döntős és további két pontszerző hajónk lehet, míg mindenki más ott lehet a legjobb tizenkettőben, vagyis minimum B-döntőt fut majd” – tette hozzá a sportági koordinátor. „Sokat számíthat, hogy a legjobbak legjobbjaival tudtunk kiutazni erre a világbajnokságra. A csapat nagy részét olyan U23-as versenyzők adják, akik már a felnőttek között is bizonyítottak, és az olimpiai felkészülési program tagjai.” Az utanpotlassport.hu kérdésére Lőrincz Attila arról is mesélt, milyen hangulatban telik a rajt előtti utolsó nap. „Mindenki teszi a dolgát. Ilyenkor megvan a kötelező rutin, mindenki tudja, hogy mit kell például átnézni a hajókon. Elvégezzük a finomhangolásokat, a beállításokat, hogy a technikán semmi ne múljon. A csapat optimista, a környezet jó, szóval minden rendben van. Lassan kezd mindenki felpörögni, annak megfelelően, hogy már a szerdai, vagy csak egy későbbi selejtezőben kell-e vízre szállniuk.” A szövetségi kapitány hozzátette: nagyon egységes a válogatott, amely ha nem is világverő egyéniségekből, de jól összeszokott, egymásért mindenre kész csapatokból és hajókból áll. A poznańi evezős U23-as világbajnokság vasárnapig tart. Az első három napon a selejtezőket, a hétvégén a döntőket rendezik meg. További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.