UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2018-07-26 19:49

Felemás mérleg

Egyedül a női kétpárevezősöknek sikerült egyenes ágon kiharcolni a továbbjutást a selejtezőből a poznani U23-as világbajnokságon. A szerdai selejtezőkből a reményfutamokba került négy egységből három is kiesett. Pénteken öt hajónk küzdhet majd a elődöntőkért.

K. T. I. – utanpotlassport.hu „Vegyes a kép” – nyilatkozta Lőrincz Attila, utánpótlás szövetségi kapitány az utanpotlassport.hu megkeresésére a poznani evezős világbajnokság második napjáról. A kép fényesebbik oldalán, a csütörtökön először vízre szálló női kétpárevezős egység, vagyis Preil Vivien és Horváth Kitti duója szerepel, ők másodikok lettek saját előfutamukban, így egyenes ágon bekerültek a legjobb tizenkettő közé. Nem volt szerencséje a lebonyolítással Döbrentey Rékának és Papp Saroltának, akik könnyűsúlyú kétpárevezősben és kormányos nélküli kettesben is elindultak – alig egy óra szünettel a két futam között. A kötelező tartalékolás és erőbeosztás eredménye két negyedik hely lett a selejtezőben. Negyedik női egységünkre, az egypárevezős Gadányi Zoltánára szintén reményfutam vár, miután a selejtezőben az ukrán és a kínai riválisa is meg tudta előzni. A férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök közt induló Furkó Kálmán, Szlovák Rajmund páros is hasonló programra készülhet pénteken, ők ötödikek lettek a selejtezőjükben. Szegedi Tamás, Szabó Márton, Ács Kristóf és Bácskai Máté négyese szintén az ötödik helyen zárt az előfutamában, a kanadaiakkal, a franciákkal és a fehéroroszokkal csatázva nagyot a harmadik pozícióért: a célba érve csupán egy másodperc választotta el egymástól a négy hajót. Reményfutam lett ebből is... „Mondhatni egyre szűkül az olló és hiába vagyunk ugyanolyan távol, vagy akár még közelebb is az élmenőkhöz, mint tavaly, a középmezőnyben olyan országok is fel-felbukkannak, amelyek korábban nem. Sokat léptünk előre fizikálisan és technikailag, de sajnos a mezőny átlaga is tudta hozni ezt a fejlődést” – értékelte az előfutamokban látottakat Lőrincz Attila Szerdán négyből négy magyar egység került a csütörtöki reményfutamokba, közülük pedig egyedül a királykategóriában induló egypárevezős, Danó Dániel tudott élni az eséllyel és komolyabb izgalom nélkül, saját futamában a második helyet megszerezve került a legjobb 24 közé.

A hölgyek számára is elkezdődött az U23-as evezős világbajnokság Poznanban. Forrás: Magyar Evezős Szövetség
A hölgyek számára is elkezdődött az U23-as evezős világbajnokság Poznanban. Forrás: Magyar Evezős Szövetség
A férfi kormányos nélküli négyes sem állt messze a sikertől: óriási versenyben lett negyedik, kevesebb, mint egy másodperccel kikapva az élen beevező törököktől, és alig 18 századdal elmaradva a még továbbjutó chileiektől. Az előző napi selejtezőkben tudatosan a reményfutamra tartalékoló kormányos nélküli-, illetve könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesünk egyaránt kiesett. „Ezzel sajnos eldőlt, hogy az előzetes terveket, vagyis, hogy minden hajónk a legjobb tizenkettő közé kerüljön, nem tudjuk tartani. Bosszantó, mert tudjuk, hogy mekkora munkát végzett el a csapat az elmúlt egy évben és, hogy mennyit fejlődtünk. A tapasztalat viszont sajnos az, hogy a mezőny egyre sűrűbb itt az U23-ban is. Főleg azoknál a kisebb létszámú egységeknél, ahol mi magyarok is el tudunk indulni" – tette hozzá a sportági koordinációért is felelős Lőrincz Attila. Két nap után tehát mind a tíz magyar egység bemutatkozott Lengyelországban, közülük ketten biztos továbbjutók, öten pedig még reménykedhetnek az A- vagy B-döntő kiharcolásában. Másik három hajó számára viszont marad a tisztes helytállás és a 13. helytől lefelé valamely pozíció megszerzése a helyosztókon. További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.