UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2018-07-28 20:04

Ketten a dobogó tetején

Két arany- és egy ezüstérmet nyert az U23-as és ifjúsági magyar kajak-kenu válogatott a Plovdivban zajló korosztályos világbajnokság második napján, amelyen a 200 méteres döntőké volt a főszerep. Lucz Anna és Gazsó Dóra Alida egyaránt világbajnoki címet ünnepelhetett, utóbbi ráadásul már a másodikat Bulgáriában.

Krasznai Bence − utanpotlassport.hu A Plovdivban zajló U23-as és ifjúsági világbajnokság szombati versenynapján, a 200 méteres döntőkben kétszer is eljátszották a magyar Himnuszt, Gazsó Dorkának a viadalon immár másodszor. Az ifjúsági versenyző ugyanis a pénteki, négyessel aratott győzelme után, szombaton, kajak egyesben is nyerni tudott. „Ez nem a kedvenc számon, ráadásul elrontottam a rajtot is, belehúztam a rajtgépbe, így fél hajóval elment a mezőny. Tudtam, hogy enyém a legnagyobb sebesség, szóval a végére sikerült megelőznöm mindenkit” – mondta Gazsó Dóra a kajakkenusport.hu-nak.

Lucz Anna a plovdivi dobogón Forrás: kajakkenusport.hu
Lucz Anna a plovdivi dobogón Forrás: kajakkenusport.hu
Az U23-asok között ugyanebben a számban szintén magyar győzelem született; Lucz Anna lett világbajnok. „Úgy mentem, ahogy csak tudtam, a végén néztem csak ki, és akkor láttam, hogy győztem. Számomra ezzel vége a szezonnak, örülök, hogy egy világbajnoki arannyal zártam” – nyilatkozta Lucz Anna a szövetségnek. Nagy Bianka az ifi kenusok mezőnyében szeretett volna nyerni kétszázon, de végül másodikként zárt; a kanadai Sophia Jensennel nem tudott mit kezdeni. „Nem erre számítottam, szerettem volna megcsípni a kanadai lányt, a balos hátszél kedvezett is nekem, de nem sikerült megvernem” – magyarázta Nagy Bianka, aki szűk egy órával később párosban Molnár Csengével hatodik lett. Ugyanez a kettős vasárnap 500 méteren is rajthoz áll. A 200 méteres távon az A döntőben Csizmadia Kolos (K-1 U23) hatodik lett, a B döntőben Molnár Rebeka (C-1 U23) és Nikodém Patrik (K-1 Ifi) is negyedikként zárt, míg Takács Mihály (C-1 U23) hatodikként ért célba. Szombaton délután az 500 méteres előfutamokat bonyolították le, amelyből az összes magyar egység továbbjutott. Vasárnap pedig a középdöntőket és a döntőket rendezik Bulgáriában, ahol eddig öt arany-, négy ezüst-, egy bronzéremnél jár a magyar válogatott. A cél az volt a vb-n, hogy túlszárnyalják a fiatalok az idei Eb-szereplést, ahol egy arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal zártunk, így már az 500-as döntők előtt sikerült elérni a kitűzött célt. Az utánpótlás szövetségi kapitány, Makrai Csaba így értékelt oldalunknak a megméretést követően: „A két aranyérmesről csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni, különösen azért, mert olimpiai számban lettek aranyérmesek, s mert rendkívül szépen versenyeztek. Külön kiemelném, hogy az eddig megszerzett öt világbajnoki címből az összes rajta van az ötkarikás játékok programján. Nem szabad elfelejtenünk Nagy Biankát sem, aki fantasztikusan versenyzett, és egy nagyon szépen csillogó ezüstérmet szerzett. Már most nagyon szép világbajnokságot tudhatunk magunk mögött, de ha vasárnap mindenki a legjobbját hozza, akkor még ennél is szebb lehet az éremkollekciónk."

U23-AS ÉS IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, PLOVDIV A 200 méteres döntők magyar helyezései Ifjúságiak Fiúk K-1: 13. Nikodém Patrik Leányok K-1: GAZSÓ DÓRA ALIDA VILÁGBAJNOK C-1: 2. Nagy Bianka C-2: 6. Nagy Bianka és Molnár Csenge U23-asok Férfiak K-1: 6. Csizmadia Kolos C-1: 15. Takács Mihály Nők K-1: LUCZ ANNA VILÁGBAJNOK C-1: 13. Molnár Rebeka C-2: 5. Sáling Laura és Molnár Rebeka

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.