UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2018-07-29 21:03

Öt arany a végére

Hihetetlenül jól sikerült a magyar kajak-kenu válogatott utolsó napja a plovdivi U23-as és ifjúsági világbajnokságon. A Makrai Csaba vezette alakulat öt elsőséget szerzett, s ezzel egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, tíz arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyert a viadalon. Csapatunk toronymagasan a legeredményesebb ország lett, s a legjobb női és férfi kajakos nemzetnek járó díjat is megkapta.

UP Info Mindkét női kajak egyes számban magyar aranyérem született a Plovdivban zajló U23-as és ifjúsági világbajnokságon. Ez azért is fantasztikus eredmény, mert ezt az olimpiai távot nevezik a nőknél a királykategóriának. Előbb az ifiknél nyert a még serdülő korú, mindössze 16 éves Rendessy Eszter úgy, hogy gyakorlatilag sima, rajt-cél győzelmet aratott. „Az első 70 méter nagyon erős volt, kicsit visszavettem, majd 250-nél indulnom kellett, a végét már nagyon nem bírtam, csak próbáltam valahogy beevezni. Hátszél volt, azt kevésbé szeretem, de nagyon boldog vagyok, hogy így is győzni tudtam” – mondta a kajakktenusport.hu-nak Rendessy, aki a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is képviseli hazánkat októberben. A versenyző mellett a könnyekkel küzdő edzője, Beé-Samu Andrea is nyilatkozott a helyszínen: Az U23-asok ugyanezen versenyében teljesen más volt a forgatókönyv; az új-zélandiak klasszisa, Aimee Fisher féltávnál még több mint egy hajóval vezetett, ekkor Takács Tamara a negyedik-ötödik helyen haladt, majd robbantott, s a végére Fishert is megelőzve világbajnok lett.

Takács Tamara a születésnapi vb-arannyal Forrás: kajakkenusport.hu
Takács Tamara a születésnapi vb-arannyal Forrás: kajakkenusport.hu
„Próbáltam felidézni, hogy tavaly itt hogyan nyertem ugyanebben a számban felnőtt Európa-bajnokságot, és próbáltam úgy versenyezni most is – mondta a célba érés után a 22. születésnapját világbajnoki címmel ünneplő Takács Tamara. – Számítottam rá, hogy Fisher kamikázét megy majd az elején, és reméltem, hogy a végére el fog fogyni, a hajrámban pedig nagyon bíztam.” Az 1000 méteren már világbajnoki aranyat szerző kajakos, Kós Benedek 500 egyesben lemásolta Takács produkcióját, féltávnál a harmadik helyen haladt úgy, hogy dán ellenfelének jókora előnye volt, de a magyar versenyző megindította a hajót, és fantasztikus hajrával második vb-címét is begyűjtötte Plovdivban az ifjúságiak között. „Meg sem fordult a fejemben, hogy két egyes számban is nyerni tudok. Szerintem szerencsém volt azzal, hogy a két esélyes között indultam, velük mentem, és jobban bírtam a végét. Az országos bajnokságra valószínűleg még felkészülök, s aztán lesz időm lazítani” – összegzett Kós Benedek Bulgáriában. Hozzá hasonlóan Biben Karina és Bakó Olga is megszerezte második aranyérmét vasárnap, ugyanis a kajak négyesben aratott győzelem után párosban is szenzációsan versenyezve több, mint egy hajóval nyert 500 méteren az ifik versenyében, ezzel megvédte vb-címét. „Egész sima volt. Nekünk mindegy, milyen szél fúj, de a szembe szelet jobban szeretjük. Végül is meg tudtuk oldani a hátszelet, az időnk nagyon jó lett, boldogok vagyunk” – mondta Biben Karina. „Most kicsit nyugodtabbak voltunk, mint tavaly, mert a lengyeleknél egy másik pár indult. Talán kicsit könnyebb mezőny volt, viszont az elsőt megnyerni a legnehezebb” – nyilatkozta Bakó Olga. Az U23-as kajak párosok mezőnyében is magyar győzelem született; a Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter kettős rendkívül magabiztosan, több mint egy másodperc előnnyel aratott diadalt. Jutott egy bronzérem is a magyaroknak vasárnap. Nagy Bianka és Molnár Csenge ifi kenu páros végzett a harmadik helyen. Negyedikként zárt az U23-asok között Noé Zsombor kajak egyesben és a Bragato Giada, Kisbán Zsófia kenu duó. A Lelovics Dávid, Némedi Konrád férfi kenu kettős pedig hetedik lett. A négyesek közül a férfi kajakos egységeknél az Opavszky, Grivalszki, Szendy, Pálfi ifi hajó a hetedik, a Nádas, Koleszár, Németh, Gecse U23-as kvartett az ötödik, a Horváth, Zombori, Kocsis, Besenyei ifi kenu négyes pedig ugyancsak az ötödik helyen végzett. A magyar válogatott egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, tíz arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyert a világbajnokságon, ezzel toronymagasan a legeredményesebb nemzet lett, valamint a legjobb női és férfi kajakos nemzetnek járó díjat is megkapta. További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.