UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2018-08-01 15:49

Fél ezren „arénáznak”

Három héttel a budapesti ifjúsági világbajnokság rajtja előtt 82 ország 447 tini ökölvívójának indulásával számolnak a Duna Arénában rendezendő kesztyűs csúcsrandevú szervezői. Az augusztus elsejére időzített sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a 17-18 éves korosztály ringfesztiválján a piros-fehér-zöld színek képviseletében kilenc fiú és ugyanennyi lány lép a kötelek közé a lefedett nagymedencére telepítendő két ringben.

A vb-re hangolódás jegyében lánycsapatunk előbb az olaszországi Assisiban készült, majd Dublinba repült tovább nemzetközi edzőtáborozásra Forrás: boxing.hu
A vb-re hangolódás jegyében lánycsapatunk előbb az olaszországi Assisiban készült, majd Dublinba repült tovább nemzetközi edzőtáborozásra Forrás: boxing.hu
Jancsó Kornél  – utanpotlassport.huNemzeti ünnepünk után egy nappal, augusztus 21-én kezdődik az esztendő egyik kiemelt hazai sportági eseménye, az ifjúsági férfi és női bokszvilágbajnokság, amelynek előkészületeit, a munkák jelenlegi állását az elmúlt hét végén a nemzetközi szövetség, az AIBA vezető reprezentánsai a helyszínen, a Duna Arénában ellenőrizték. És azt állapíthatták meg, hogy rendben zajlik minden, a magyar főváros vízi palotája és a hazai ökölvívó-szövetség, a MÖSZ felkészülten várja a föld minden sarkából, jelen helyzet szerint nyolcvankét országból összesereglő kesztyűs leányokat-legényeket, szám szerint 447-et az ifi korosztály legkiválóbbjai közül. Az eredendően a vizes sportok otthonául szolgáló, ám most éppen bokszszentéllyé átminősülő aréna konferenciaterme szolgáltatta a kulisszát az újabb sajtótájékoztatóhoz, amelyen hivatalosan bemutatták a világbajnokság fővédnökét dr. Bajkai István országgyűlési képviselő személyében, egyszersmind Erdei Zsolttal az élen az esemény főszervezői megosztották a vb-vel kapcsolatos friss tudnivalókat. Erdei, a nagyszerű ökölvívóból lett bokszelnök úgy fogalmazott, hogy az AIBA Budapesten vizitáló embereinek szájából dicsérő szavak hangzottak el, bár finomítani valók, főleg technikai jellegű feladatok még akadnak, amelyeket a hátralevő időben el kell végezni. ”Nagyon jó úton vagyunk, jól állunk a szervezésben, nem kell aggódni, kitűnő világbajnokság lesz a budapesti” – nyugtatott meg mindenkit az elnök, aki nemcsak a vb-rendezés sikerében bízik, hanem abban is, hogy eredményesek lesznek a magyar fiatalok. „Egy-két érmet várok mind a fiúktól, mind a lányoktól, s kis szerencsével akár aranyérmünk is lehet” – adott hangot derűlátásának Erdei Zsolt, s optimizmusát osztotta ifj. Balzsay Károly, a fiúk szövetségi kapitánya is, aki hozzáfűzte: „Nagyon sokat várok a srácoktól, bár tudom, pokoli nehéz lesz…” Utóbbi elmondta még, hogy roppant hasznos kéthetes túrán vannak túl, amelyből tizenkét napot a sportág egyik fellegvárában, az orosz ökölvívók központi táborában töltöttek el, s reméli, a tapasztalatokat kamatoztatni tudják a vébén. A lányok kapitánya, Kovács Mária video-üzenetben köszöntötte a médiaesemény résztvevőit, miután előbb Olaszországban edzőtáborozott a nemzeti csapattal, jelenleg pedig Dublinban élesítik tovább a formát a hazai világbajnokságra. Egyenként szólt ő is a jelöltjeiről, hangoztatva, hogy jómaga is bizakodva várja a budapesti fellépést. További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.