UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-08-12 13:02

Kétszer kettő néha hét

Ugyan a hétvége első versenyén csupán a középmezőnyben végzett és hetedik lett, összesítésben mégis feljött az Audi R8-kupa második helyére, a junior kategóriában szintén másodikként célba érő Keszthelyi Vivien.

Keszthelyi egy hetedik hellyel is előrébb lépett az összetettben, miután riválisai hibáztak Angliában. Forrás: Vivien Keszthelyi FB-oldal
Keszthelyi egy hetedik hellyel is előrébb lépett az összetettben, miután riválisai hibáztak Angliában. Forrás: Vivien Keszthelyi FB-oldal
K. T. I. - utanpotlassport.hu A majd kéthónapos (nyári) szünetet követően a legendás angliai pályán, Brands Hatch-ben folytatódott az Audi R8 LMS Cup, a mezőnyben az összetett harmadik helyén álló magyar pilótával, Keszthelyi Viviennel. „Nem érdekes, hogy az első, a századik vagy az utolsó verseny. Csak az számít, hogy mindent beleadj” – posztolta sejtelmesen már a verseny helyszínéről a Team VRS 17 esztendős versenyzője, aki legutóbb, hazai közönség előtt, a Hungaroringen érte el eddigi GT-autós karrierje legnagyobb sikerét. A szombati nap a longfieldi pályán kevésbé marad emlékezetes: Vivien a 13 fős mezőny második felébe kvalifikálta magát és 9. lett a hétvége első időmérő edzésén. A biztonsági autós fázissal fűszerezett, 19 körös versenyen aztán kihasználva az ellenfelek hibáit két pozíciót javított és végül hetedikként ért célba. „Holnap új verseny jön, ami lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljek a végső céljaimhoz” – értékelt szűkszavúan hivatalos Instagram-oldalán a pilóta, akinek így is jutott egy serleg a nap végére, a junior kategóriában második lett. A futamot, ahogyan eddig hatból ötöt, a mezőnyben már a rutinosabbak közé tartozó, 29 éves Kris Heidorn nyerte. A dobogóra az újonc Rahel Frey, valamint Maximilian Paul állhatott még fel. Mivel az összetettben eddig második, Bartosz Paziewski kiesett, Keszthelyi Vivien a hetedik helyért kapott pontokkal feljött a bajnoki tabella második helyére. A főfutam vasárnap, 16 óra 25 perckor rajtol. További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.