UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2018-08-15 08:43

Kliment, a hátúszás trónkövetelője

Ami a magyar úszósportnak Milák Kristóf, az az orosznak egyértelműen Kliment Kolesznyikov. Az előbbi ifjú klasszis a pillangó, utóbbi pedig a hátúszás meghatározó alakja is lehet az előttünk álló években.

G.G. – utanpotlassport.hu Kliment Kolesznyikov  2000. július 19-én látta meg a napvilágot, a nemzetközi úszósport 2016-ban éppen Magyarországon ismerte meg a nevét. Ekkor  kapott ugyanis először meghívót az orosz korosztályos válogatottba, amely Hódmezővásárhelyen, a junior Európa-bajnokságon az éremtábla első helyén végzett. Az ekkor mindössze 16 éves fiú két arany- és egy ezüstéremmel járult hozzá hazája kollekciójához, ráadásul 50 és 100 méter háton is junior-világcsúccsal (24.94 és 53.65 másodperc) csapott célba, valamint a 4x100 méteres vegyes váltó tagjaként lett második.

A 18 éves Kliment Kolesznyikov legyőzhetetlen volt a felnőtt Eb-n Forrás: SwimSwam
A 18 éves Kliment Kolesznyikov legyőzhetetlen volt a felnőtt Eb-n Forrás: SwimSwam
Egy évvel később, Netanyában 50 méteren megvédte junior Európa-bajnoki címét, 100-on második lett – a lengyel Kacper Stokowski győzte le –, de ezúttal 200 méteren is diadalmaskodott. Első felnőtt világversenyére, a tavalyi budapesti világbajnokságra csúcsformában érkezett, hiszen hazája válogató versenyén 200 méter háton junior-világrekordot úszott, majd a Duna Arénában néhány héttel 17. születésnapja előtt az elődöntőben tovább faragott a korosztályos világcsúcsból (1:55.14). A fináléban negyedik lett, nyolc századdal maradt le a bronzéremről. A tavalyi koppenhágai felnőtt rövid pályás Eb-re már nagy esélyesként utazott, és nem is okozott csalódást,  a nyitónapon ugyanis 200 méter háton 1:48.02-es junior-világcsúccsal és Európa-bajnoki rekorddal diadalmaskodott, néhány nappal később pedig százon sem talált legyőzőre, s mindössze hét századdal maradt el Matt Grevers világrekordjától. A legrövidebb távon is junior-világcsúcsot úszott, azonban két századdal az olasz Simone Sabbioni mögött  lemaradt az aranyéremről. Érdekesség, hogy ezen a távon még tovább javította az aktuális rekordot a világcsúccsal győztes 4x50 méteres vegyes váltó tagjaként. A kontinensviadal végeztével még nem fejeződött be az év Kolesznyikov számára, mivel két nappal karácsony előtt Szentpéterváron világcsúcsot úszott rövid pályán 100 méter háton. Idén a Helsinkiben rendezett junior Európa-bajnokságon – Milák Kristófhoz vagy éppen Késely Ajnához hasonlóan – letarolta a mezőnyt, mind a három hátúszószámot megnyerte (200-on a román Daniel Martinnal holtversenyben), valamint a 4x100 méteres gyors-, és a 4x100 méteres vegyes váltó tagjaként is meghallgathatta az orosz himnuszt. A Glasgow-ban múlt vasárnap befejeződött nagymedencés felnőtt kontinensviadalon 50-en és 100-on is a legjobb volt, az előbbi távon ráadásul 24.00-s világcsúccsal diadalmaskodott. Kétszázon viszont „bebizonyította”, hogy ő is képes hibázni: hiába nyerte magabiztosan az előfutamát, kissé ellazsálta úszását, ami miatt két honfitársa is megelőzte, s így a szabályok miatt búcsúzni kényszerült. Ezzel együtt is az idei ifjúsági olimpiának Milák Kristóf mellett ő lehet a legnagyobb sztárja, s várhatóan a jövő évi felnőtt, a dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő világbajnokságon is maradandót alkot majd. További korosztályos híreink ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.