Nagyon akartuk!

Elképesztő kilenc napon van túl a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott, amely a drámai elődöntő elveszítése után bronzcsata megnyerésével zárta a szombathelyi világbajnokságot. Horváth János szövetségi edző érzelmekkel teli hangon beszélt honlapunknak.

Sztrik Martin ‒ utanpotlassport.hu  A magyar válogatott szombaton óriási dráma közepette szenvedett vereséget a spanyoloktól az elődöntőben, a játékosok azonban profi mentalitással felálltak, és legyőzték a szerb gárdát a bronzmeccsen.  A diadal után a hihetetlen öröm mellett az érzelmek is felszabadultak, hiszen négy éve készül együtt ez a korosztály, amely vasárnap az utolsó csatáját vívta együtt. Hatalmasat harcolt egymással a házigazda magyar válogatott és Szerbia nemzeti együttese a szombathelyi ifjúsági vízilabda-világbajnokság bronzmérkőzésén, ám a hajrát Horváth János legénysége bírta jobban. A magyar csapat 14‒13-as győzelmével a dobogó harmadik fokán zárta a világbajnokságot. A sikerről a szövetségi edzőt kérdezzük.

‒ Megszépíti ez a bronzérem a világbajnoki szereplést, és a szombati szomorú emlékeket? ‒ Mindenképpen. Azt szokták mondani, hogy egy adott világversenyről mindig két csapat távozik boldogan, az első és a harmadik helyezett. Szombaton este azért rendesen össze volt zuhanva a társaság ‒ ami nem is meglepő ‒, aztán összeültünk és megbeszéltük, hogy annyit dolgoztunk keményen együtt az elmúlt négy évben, hogy ez az érem jár nekünk. Ugyanakkor tudtuk, hogy nem fogják ingyen adni, tehát ezt el kell, hogy vegyük. Sikerült! Hatalmas szívvel játszottak a fiúk, igazából taktikáról itt már nem lehet beszélni, mivel két borzasztóan csalódott együttes mérkőzött meg, az ilyen csatákból pedig mindig az kerül ki győztesen, aki jobban akarja a sikert. Mi nagyon akartuk! ‒ Mi volt mégis a stratégia? ‒ Tulajdonképpen egész éjszaka videóztunk, de mint mondtam, itt már tényleg nem lehet taktikázni. Nem lehet taktikáról beszélni, amikor kilenc nap alatt játszottunk nyolc mérkőzést, ráadásul olyan ágra kerültünk, hogy a nyolc ellenfelünkből hat a világ nyolc legjobb csapata között van. Ilyenkor már minden fáj, de a srácok mentek előre, nem adták fel. Ebben pedig az volt az igazán fantasztikus, hogy egy ilyen pofon után ‒ amit szombaton kaptunk ‒, fel tudtak állni, és meg tudták mutatni, hogy milyen sportemberek. Emiatt roppantul büszke vagyok rájuk.

‒ A döntőt játszó két válogatottól, a görögöktől és spanyoloktól vereséget szenvedtek. Ennek tükrében reális ez a harmadik hely a világ legjobbjainak mezőnyében? ‒ Kemény Dénesnek van egy klasszikus mondása, hogy „az eredményjelző nem hazudik”. Nem is vitatkoznék ezzel. ‒ Utoljára játszott ez a korosztály együtt, milyen emlékeket hagy Önben ez a négy év? ‒ Nagyon nehéz erről beszélni, mert csodálatos négy évet töltöttem ezekkel a srácokkal. Megbeszéltük a bronzmérkőzés előtt, hogy igazából azért kell nyerni, mert utoljára fogjuk ebben az összeállításban kiabálni, hogy: hajrá magyarok! Láttam, ahogy kamaszokból gyakorlatilag férfivá cseperedtek, mind a pályafutásukban, mind emberileg. Ez egy katartikus, nehéz pillanat, de hát ez az élet rendje. Remélem, hogy idővel minél többen bekerülnek a felnőtt válogatottba, és előrébb tudnak lépni. További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.