Ó, kapitány, kapitányom!

„Felnéztem a lelátóra, háromezer ember tapsolt nekünk állva, pár percig nem is bírtam küzdeni a könnyeimmel”‒ elevenítette fel az ifjúsági vízilabda-világbajnokság bronzmérkőzésének utolsó másodperceit a magyar válogatott csapatkapitánya, Baksa Benedek. A gárda egyértelmű célkitűzése az aranyérem volt, de a játékosok a bronzzal is elégedetten távoztak Szombathelyről. A nemzeti együttes négyese örömmel beszélt a vb tapasztalatairól, saját céljairól és a honi vízilabdáról.

Sztrik Martin ‒ utanpotlassport.hu „Akkor kezdtem el vízilabdázni, amikor Magyarország ült a sportág trónján, és azért küzdök nap, mint nap, hogy újra felkerüljön oda!” ‒ mondta Baksa Benedek, az ifjúsági válogatott csapatkapitánya meghatódva a szombathelyi korosztályos világbajnokság bronzmérkőzése után. A sikersportágat rengeteg kritika érte az utóbbi idők eredményei után, gondolhatunk itt a felnőtt válogatott Európa-bajnoki blamájára (8. hely), vagy akár az U14-es válogatott Málta elleni zakójára. Azonban mindenképpen bizakodásra adhat okot Baksáék világbajnoki bronzérme, amelyet úgy harcoltak ki, hogy legyőzték ‒ többek között ‒ a közvetlen elithez tartozó montenegróiakat és szerbeket. Az UVSE 18 éves kiválóságával beszélgettünk.

‒ Mi motivált téged a tornán? ‒ Legjobban a családom, ez alatt értem édesanyámat, édesapámat, a húgomat, a közeli barátainkat, de hozzájuk venném a velem együtt küzdő tizenkét fiút, a stábot és minden egyes szülőt, mert miattuk harcoltunk az utolsó percig. ‒ Milyen volt a bronzmérkőzés lefújásának pillanata? ‒ Csodálatos! Felnéztem a lelátóra, háromezer ember tapsolt nekünk állva, pár percig nem is bírtam küzdeni a könnyeimmel, de szerencsére tartani tudtam magam. Remek érzés így zárni a hátunk mögött álló négy évet, amit együtt leküzdöttünk a srácokkal. Rengeteget készültünk erre a világbajnokságra, megannyi szenvedéssel, amik ilyenkor természetesen nem számítanak, mert ez az öröm mindenben kárpótol. Hozzáteszem, mindennek ellenére az arany volt a cél. ‒ Az elődöntő után mondhatni a padlón voltatok, mégis fel tudtatok állni másnapra és elhozni a bronzot. Hogy sikerült mindez? ‒ Nagyon nagy segítséget nyújtottak az edzőink. Jó, hogy ilyen tapasztalt stáb van körülöttünk. Ők tartották bennünk a lelket. Ennek ellenére éreztem, hogy szükség van egy játékosok közötti megbeszélésre is, így összeültünk és feloldottuk a kedélyeket. Aztán reggel nem is edzettünk már, csak kimentünk a szabadba beszélgetni, kártyázni, sakkozni. Úgy érzem ez a nagy titka a talpra állásnak, hogy mi nem csak csapattársak, hanem barátok is vagyunk. ‒ Csapatkapitányként mivel ösztönözted a többieket? ‒ Mondtam nekik, amit egyébként maguktól is tudtak, hogy mindenképpen meg kell szerezni a bronzérmet. Nagyon sok ember van mögöttünk, akiknek rengeteget köszönhetünk. Nekik és magunknak is tartozunk ezzel a sikerrel. Ettől függetlenül tudjuk, hogy előrébb is végezhettünk volna, de ezt hozta a sors, ezt kellett megnyerni.

‒ Összességében elégedetten távoztál Szombathelyről? ‒ Ööö, igen, azt mondom igen! ‒ Mit jelent számodra a vízilabdázás? ‒ Számomra mindent, ez az életem. Már majdnem tíz éve űzöm, ami alatt voltak persze nehezebb időszakok is. Sokszor elgondolkodtam, hogy megéri-e, de mindig rájövök, hogy igen. Egy cél lebeg a szemem előtt, hogy felnőttválogatott legyek és sikeresen képviseljem a hazámat minden fellépésen. Napról napra szeretnék jobb és jobb lenni. További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN sportági aloldalunkon.