- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Világelső maradna

Koch Máté [1]

Koch Máté

K. T. I. – utanpotlassport.hu [2] „Büszke vagyok a tavalyi évünkre, de arra még büszkébb lennék, ha a következő szezonban sikerülne megvédeni a címeinket” – fogalmaz Koch Máté, a Vasas párbajtőrözője, aki az előző idényben junior  Európa- és világbajnok lett, míg egyéniben bronzérmet tudott szerezni a korosztályos vb-n.

„Az Eb egyéniben nem sikerült annyira jól, így mondhatni rápihenhettem a csapatversenyre. Úgy érzem, elég jól vívtam, hozzá tudtam segíteni a csapatot a győzelemhez. Egy nagyon erős francia válogatottal vívtunk a döntőért, akiket az évben addig mindig legyőztünk, erre a napra viszont nagyon felszívták magukat. A fináléban aztán jöttek az olaszok, akikre számítottunk is. A legfőbb célunk volt, hogy őket legyőzve legyünk Európa-bajnokok és így, hogy ez sikerült, még nagyobb volt az öröm” – idézte fel a Szocsiban elért sikert a 19 esztendős sportoló.

A vb-döntőben aztán nem az olaszok, hanem a franciák jöttek, de ennél nagyobb meglepetés ott sem született. A mieink nagy csatában 45–42-re behúzták az asszót.

„Most jön csak a neheze, mindezt megvédeni” – teszi hozzá már-már távolba révedő tekintettel Máté. „Az utolsó évem lesz a juniorok között, így különösen kemény szezon lesz. Egyszerre kellene helytállni, megvédeni a címeinket a korosztályos versenyeken és a felnőttek között is egyre komolyabb az elvárás.”

Koch Máté (jobbra) remek versenyzéssel jutott az elődöntőig a 2018-as vb-n. Fotó: Augusto Bizzi/FIE [3]

Koch Máté (jobbra) remek versenyzéssel jutott az elődöntőig a 2018-as vb-n.  •  Fotó: Augusto Bizzi/FIE

„Jelenleg csapatban vezetjük a junior-világranglistát. Akkor leszek elégedett, ha az idény végén is így lesz. Mindent elkövetünk majd ezért” – teszi hozzá Halla Péter tanítványa.

A Pasaréti Sportcentrumban motiváló ingerből nincs hiány. Ha más fegyvernem is, Máté napi szinten figyelheti, amint a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron készül a versenyeire.

„Elképesztő, egészen egyedi munkát végez. A hozzáállása igazán példaértékű. Igaz, hogy kardozóként sok mindent másként kell csinálnia, nem lehet az edzésmunkáját egy az egyben átemelni rám, de attól még sok mindent lehet belőle ellesni” – meséli Máté, majd a példaképekre térve folytatja.

A nemzetközi és a hazai mezőnyben is vannak olyan vívók akikre nagyon felnézek. Ilyen Imre Géza, aki valami elképesztő eleganciával tud, tudott vívni. A másik Rédli András, akinek a higgadtsága példaértékű a páston. Nagyszerű befejező ember, akinek szinte sosem remeg meg a keze” – mondja a világbajnok elődökről.

Halla Péter [4]

Halla Péter egyszerre elismerő és kritikus tanítványával szemben.  •  Forrás: hunfencing.hu

Az angyalföldi sportoló ugyanakkor egyik említett világbajnokhoz sem hasonlít. Edzője, Halla Péter korábban úgy fogalmazott az utanpotlassport.hu-nak, tanítványa egyszerre robbanékony, hirtelen természetű és virtuóz [5].

„Hát igen, van egy sajátos stílusom, de szerintem minden vívónak, akit csak ismerek, van egy saját stílusa, ami miatt jól tud vívni. Nekem az az erősségem, hogy nem foglalkozom semmi mással, csak azzal, hogy tust adjak és sikerüljön győztesként lejönnöm a pástról. Tust akarok adni, ez a lényeg.”

Máté képességeit jól jellemzi, korosztályos sikerei mellett a felnőtt világkupa-versenyeken kétszer is le tudta győzni a szám 2016-os olimpiai bajnokát, azt a dél-koreai Pak Szang Jungot, aki Rióban a párbajtőrözés magyar klasszisát, a példaképek közé sorolt Imre Gézát múlta felül a fináléban.

„Tőröző voltam a párbajtőr-karrierem előtt és azt a tudást, amit ott megkaptam, néha be tudom iktatni a párbajtőr-stílusba. Ez más vívókat néha kicsit meg tud lepni. Szerintem nagyon nem is szeretnek velem vívni a nemzetközi és a hazai szinten sem, mert elég kellemetlen és kiszámíthatatlan ellenfél tudok lenni emiatt” – elemzi önmagát.

Koch Máté a minél sikeresebb, utolsó juniorszezon mellett az év végi, budapesti felnőtt világbajnokságot is célba vette. A Vasas tehetsége szerint, ha minden jól alakul, nyár végére mindkét álomból – a budapesti vb-részvétel, és a korosztályos világranglista-elsőség megőrzése – valóság lehet.

A neheze pedig csak ezután jön: a felnőttek között is bizonyítani, nem volt véletlen a junior-éremhalmozás. Mondjuk 2020-ban, a tokiói olimpián.

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN  [6]a sportági aloldalunkon.