- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

A főpróba megvolt

UP-info * Az utolsó, még bajnokság nélküli hétvégét zárták az utánpótláskorú kézilabdázók. Persze a szombat-vasárnap sem telt el mérkőzések nélkül. Balatonbogláron tartották a IV. NEKA-kupát, amelyen az ország, elsősorban a nyugati régió legjobb korosztályos csapatai szerepeltek.

Három klub örülhetett aranyéremnek a NEKA-kupán Forrás: neka.hu [1]

Három klub örülhetett aranyéremnek a NEKA-kupán  •  Forrás: neka.hu

Az ifjúsági lányok versenyében határon túli együttes is képviseltette magát, a székelyudvarhelyiek a hatodik helyen zárták a Balaton-parti hétvégét. Az aranyérmert a hazai csapat szerezte meg, miután a fináléban kiélezett küzdelemben legyőzte a nagy rivális Győri Audi ETO KC együttesét.

Az eggyel kisebbek, a serdülők között is e két klub között dőlt el az első hely sorsa. Ezúttal viszont a zöld-fehérek kerültek ki győztesen, míg a bronzérem Debrecenbe került, miután a hajdúságiak felülmúlták a NEKA második számú csapatát.

A fiúk mezőnyében csak egy kategóriában, a junior korosztályban rendezték meg a viadalt. A hazai pályán szereplő balatonbogláriak talán némi meglepetésre az utolsó, vagyis a hatodik helyen zártak. Az arany a PLER-Budapesté lett, miután a fővárosaik megelőzték az Algyő és a Veszprémi KKFT gárdáját.

Az évad főpróbája tehát megvolt a hétvégén. Most már nincs más hátra, kezdődhet a 2018/19-es bajnokság!

IV. NEKA-KUPA, BALATONBOGLÁR
Férfi junior:
1. PLER-Budapest, 2. Algyő, 3. Veszprémi KKFT, 4. Balatonfüred, 5. Békés, 6. NEKA
Leány ifjúsági: 1. NEKA, 2. Győri Audi ETO KC, 3. Dunaújváros, 4. Siófok, 5. DVSC, 6. Székelyudvarhely
Leány serdülő: 1. Győri Audi ETO KC, 2. NEKA I, 3. DVSC, 4. NEKA II, 5. Dunaújváros, 6. Siófok

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.