UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-08-29 17:17

Ünnep félúton

Fővárosi sajtóbeszélgetésen ünnepelték a korosztályos leány kézilabda-válogatottakat. Az eseményen jelen volt a három együttes szövetségi edzője, a szövetség elnöke, Kocsis Máté, Zsiga Gyula szakmai igazgató és a hazai kézilabdaélet olyan meghatározó alakjai, mint Elek Gábor, Németh András, Mocsai Tamás vagy éppen Pálinger Katalin. Esett szó a sikerek hátteréről, a sportágban tapasztalható rég nem látott összefogásról és a jövő feladatairól is.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu„Félúton járunk” – mondta Németh András, a Váci NKSE szakmai igazgatója a Magyar Kézilabda Szövetség sajtóbeszélgetésén, amelyet a nyári korosztályos sikerek után tartottak. Az elmúlt NB I-es évadban a hatodik helyen végzett egyesület mellett dolgozó rutinos szakember kiemelte, hogy az elmúlt hónapok eredményei – junior-világbajnoki cím, ifjúsági vb-ezüst és serdülő Eb-arany – bizonyítják, hogy az elmúlt években megnövekedett állami támogatás, amelyben a sportág részesült, nem volt hiábavaló, és immár kézzelfogható eredményei is vannak.

Két arany- és egy ezüstérem a korosztályos leányválogatottak mérlege a nyári világversenyeken
Két arany- és egy ezüstérem a korosztályos leányválogatottak mérlege a nyári világversenyeken
Ugyanakkor úgy látja, legalább ekkora feladat vár játékosra, edzőre a következő években, hiszen most jött el az ideje, hogy igazi klasszisok váljanak az U20-as vb-n aranyérmes lányokból. Hangsúlyozta az egyesületek felelősségét is: szerinte minden klubnak a saját nevelés irányába kell fordulnia, ez szolgálhatja ugyanis a magyar kézilabda érdekét. Éppen ezért fontos feladat,  a hazai élvonalbeli csapatok ösztönzése. Kiemelte az FTC példáját, mivel a zöld-fehérek miközben a BL-ben a Final Fourért harcolnak, saját nevelésű fiatalokat építettek be a csapatba, akik mára meghatározó játékosokká váltak. Talán nem is véletlen, hogy a juniorválogatottból éppen a zöld-fehérek két játékosa, Háfra Noémi és Faluvégi Dorottya kapott meghívást a rendezvényre, hiszen mind a ketten rengeteget tettek hozzá a csapat játékához a debreceni vb-n. A hazai szövetség elnöke, Kocsis Máté mindenekelőtt a játékosoknak mondott köszönetet, akiknek nagyon hálás lehet a magyar kézilabdasport. „Több szempontból is mérföldkőnek számítanak a nyári sikerek. Részint sok fiatal kedvet kaphat a sportághoz a remek eredmények után, részint pedig reményt adtak a hazai kézilabdabarátoknak, hogy nemcsak a múltunk, a jövőnk is fényes lehet.”
Háfra Noémi a debreceni vb-n is vezére volt a juniorválogatottnak Forrás: MKSZ
Háfra Noémi a debreceni vb-n is vezére volt a juniorválogatottnak Forrás: MKSZ
Kocsis ismertette a korosztályos leányválogatottak impozáns mérlegét, a három együttesünk összesen 24-szer győzött, és mindössze egyszer kapott ki a nyáron. Az elnök után a szakmai igazgató, Zsiga Gyula kapott szót. A BEK-győztes tréner hangsúlyozta, hogy a világraszóló sikerek után nem szabad megfeledkezni a klubok kitűnő utánpótlás-nevelő munkájáról. Kiemelte a Győr és a NEKA teljesítményét, hiszen e két együttes „adta a legtöbbet” a nyári sikerekbe, de dicsérte az FTC-t és a Vácot is. A három sikeredző, a juniorválogatottat világbajnoki címig vezető tréner, Golovin Vlagyimir, az ifikkel az elmúlt két évben három érmet szerző Bohus Bea és az Eb-aranyérmes serdülőegyüttes trénere, Papp György a sportágban korábban ritkán tapasztalható összefogást dicsérte. Bohus egyenesen kijelentette, hogy korábban nem tapasztalt ehhez hasonlót a magyar kézilabdában, s mindez hatalmas szerepet játszott az eredményeikben. Ezen kívül megköszönte a négyéves munkát csapatának, amely a juniorkorosztályba lép, és jövőre, Győrben hazai rendezésű Európa-bajnokságon szállhat harcba. Csak úgy, mint az idén Golovin Vlagyimir tanítványai. Az MTK Budapest felnőtt női csapatának vezetőedzője is úgy látja – bár óriási eredmények születtek a nyáron – nem szabad semmit túlértékelni. A következő években dől majd el, mennyit profitál a magyar kézilabda az arany- és ezüstérmekből. De Háfráék mentalitását dicsérte. Azt mondta a hazai rendezésű vb-n rendre jó döntéseket hoztak, a kulcsmomentumokban újra és újra felülkerekedtek. Mint az igazi győztesek. És ez több, mint biztató a jövőre nézve! További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.