UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2018-09-01 09:10

New York, New York

Az év utolsó Grand Slam-tornáján, New Yorkban, vasárnap rajtolnak a junior teniszezők. Az egyetlen magyar résztvevő, a 17 esztendős Nagy Adrienn, aki előkelő korosztályos világranglista-helyezésének köszönhetően a főtáblán vághat neki a viadalnak. Édesanyja és egyben edzője, Csurgó Virág szerint ezen a borításon van lányának a legtöbb esélye. S bár most az előttük álló mérkőzésekre koncentrálnak, a jövő évi programmal kapcsolatban is sokat törik már a fejüket.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Egy héttel a felnőttek után, vasárnap a juniorok is megkezdik a küzdelmeiket, az idény utolsó Grand Slam-tornáján, New Yorkban. A magyar színeket ahogyan a Roland Garroson és Wimbledonban, ezúttal is egyedül Nagy Adrienn képviseli. És ahogyan Párizsban és Londonban, ezúttal is a főtábláról vághat neki a tornának. Ennek pedig ebben az esetben különösen nagy jelentősége van.

Nagy Adrienn kanadai előversennyel készült  a US Openre
Nagy Adrienn kanadai előversennyel készült a US Openre
A fiatalok számára semmi más élményhez nem hasonlítható egy Grand Slam-verseny juniortornáján indulni. Ugyanarra a pályára lépni, ugyanazokat az öltözőket használni, s ugyanabban az étkezőben ebédelni, mint a sportág legnagyobb sztárjai, ez csak a legszerencsésebbeknek adatik meg. Pontosabban szó sincs itt szerencséről, a junior-világranglista szigorúan meghatározza, kik részesülhetnek ebben a kiváltságban. Nagy Adrienn januárban az Australian Openen még nem tudta teljesíteni a részvételhez szükséges feltételeket. Az MTK 17 esztendős játékosában azonban hatalmas volt az elhatározás, s a remek tavaszi idényt követően Párizsra nemcsak az indulási jogot szerezte meg, de a főtáblára is felfért. S bár sem a Roland Garroson, sem Wimbledonban nem tudott túljutni az első körön, most kedvenc borításán, jobban bízik a sikeres szereplésben. Még akkor is, ha augusztusban kisebb sérülés akadályozta a felkészülését, ami miatt a csapat Európa-bajnokság selejtezője után óvatosságból néhánynapos pihenőre kényszerült. Edzője, Csurgó Virág szerint Adrienn nagyon hosszú menetelésen van túl, ezért még jól is jött a kis pihenés. − Picike húzódás volt, de nem akartuk, hogy pont most sérüljön rá – tájékoztatta honlapunkat az edző-édesanya Kanadából, ahol lánya már a GS-torna előversenyén vett részt a héten. – Nyár elején olyan jó eredményei voltak, hogy Wimbledon előtt már a negyvenedik helyre jött fel a korosztályos világranglistán. Ez persze még nem elegendő ahhoz, hogy kiemelt legyen, így bárki ellen játszhat, bármi megtörténhet az első körben. A célzott felkészülés szintén jól sikerült, a kemény boritást szereti a legjobban, ez fekszik támadó stílusának, ezért nagyon bizakodunk. S bár Adrienn számára ez a hét most különösen fontos, Csurgó Virág előbbre is tekint. Elmondása szerinte nagy dilemmában van a jövő évvel kapcsolatban, hiszen lánya akkor lesz csak utolsó éves junior, tehát a korosztályos versenyeken az ideinél is jobb eredményeket érhetne el. Adrienn fejlődését ugyanakkor talán az szolgálná jobban, ha most már inkább a felnőtt tornákat célozná meg. − Nagyon ritka, ha én tanácstalan vagyok ezekben a kérdésekben, de épp most változik meg a tornarendszer, így alaposan meg kell gondolnunk mit tegyünk – véli Csurgó Virág, aki férjével Nagy Tamással közösen edzi Adriennt, így a jövő évi program összeállítását komoly családi kupaktanács előzi majd meg. A szövetségtől, különösen a nemzetközi berkekben otthonosan mozgó főtitkártól Richter Attilától már eddig is kértek plusz belső információkat, amelyek segíthetnek majd a döntés meghozatalában. – Azt azért tudni kell, hogy Adri kortársai közül a legjobbak már WTA-tornák kvalifikációjában szerepelnek, de ők előbbre tartanak nálunk. Ha minden jól megy, akkor két-három éven belül mi is ott lehetünk, ahol ők. Szükség van az önbizalmat erősítő győzelmekre, miközben nem szabad hatalmas vereségekbe beleszaladni. De ez még a jövő zenéje, most az előttünk álló hét a legfontosabb! 2017 januárjában Piros Zsombor személyében magyar győztese volt a junior Australian Opennek. Idén ezt a szép hagyományt senki sem folytatta, sőt a fiúknál magyar résztvevő sem volt. A Nagy Adriennel egyidős Makk Péter járt a legközelebb a lehetőséghez. Melbourne-ben ugyan még nem volt elegendő pontja a részvételhez, ám később már a kvalifikáció közelébe került. New Yorkban például utolsó előttiként akár még fel is fért volna a selejtezőtáblára, ám edzője Palágyi Miklós és a válogatott szövetségi kapitánya Pelva Gábor egyetértett abban, hogy inkább a jövő esztendőre összpontosítanak. − Jól megfontoltuk a kérdést, és főtábla esetén egy percig sem haboztunk volna – mondta honlapunknak Pelva Gábor. – Elsősorban szakmai indokok szóltak a távolmaradás mellett. Petinek most gőzerővel kell tovább készülnie, és akkor jövőre már ideális helyzetből tud nekivágni a junior Grand Slameknek. Fő- és selejtezőtábla között ugyanis a junioroknál még ég és föld a különbség. Akiknek kvalifikációban kell indulniuk, azok nem is ugyanabban a létesítményben játszanak, így az élmény sem közelíti meg a valóságosat, ami csak a legjobb 64 játékos számára adatik meg. Ami pedig a magyar reményeket illeti, Piros Zsombor is utolsó éves juniorként lett bajnok, így Nagy Adrienn és Makk Péter sem késett még le semmiről. További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.