UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2018-09-02 20:17

Végül a hatodik

A világbajnokság egyik fő esélyesével csapott össze a magyar ifjúsági leány vízilabda-válogatott az ötödik helyért folyó harcban. Faragó Tamás csapata remekül kezdte a találkozót, a félidőben még vezetett, a második játékrészben aztán a holland nyomás felőrölte a játékosokat, így végül 11‒8-as vereséget szenvedtek, ezzel a hatodik helyen zárták a belgrádi megméretést.

M. Sz.utanpotlassport.hu Az éremről ugyan lemaradt, de mindenképp szépen szerette volna zárni a belgrádi ifjúsági vízilabda-világbajnokságot a magyar leányválogatott, ehhez pedig a hollandokat kellett legyőznie az ötödik helyért folyó harcban. „A hollandok ellen egy jó meccset szeretnénk játszani, nagy küzdelemre számítunk, ráadásul talán nálunk is csalódottabb az ellenfél, hiszen amíg mi a harmadik helyre vártuk magunkat, addig ők feltétlen döntőesélyesek voltak”‒ fogalmazott Faragó Tamás, a válogatott szakvezetője a waterpolo.hu-nak, még a mérkőzést megelőzően.

Nem sikerült a bravúr Hollandia ellen, a remek első félidő után kétgólos vereséget szenvedett az ifjúsági válogatott Forrás: @waterpoloserbia
Nem sikerült a bravúr Hollandia ellen, a remek első félidő után kétgólos vereséget szenvedett az ifjúsági válogatott Forrás: @waterpoloserbia
A mieink kezdték jobban a találkozót. A remek kapusteljesítménynek és védekező munkának köszönhetően kézben tartották a meccset, és a kiváló második negyed után 5‒3-as előnnyel úszhattak a nagyszünetre. Schothans Gerrit-Jan, a hollandok szakvezetője hosszas beszédet tartott játékosainak, akik teljesen más mentalitással folytatták a párharcot. A fordulás után ugyanis hamar kiegyenlítettek, sőt, meg is szerezték a vezetést. A kétgólos előnyt ‒ amellyel a záró menetnek vágtak neki ‒ pedig már nem engedték ki a kezükből, s még egy találattal megkoronázva teljesítményüket 11‒8-ra megnyerték a találkozót. A magyar válogatott így az Egyesült Államokat és Oroszországot megelőzve a 6. helyen zárta a világbajnokságot.

LEÁNY IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD 5. helyért Hollandia‒Magyarország 11–8 (2‒2, 1‒3, 5‒1, 3‒2) Gólszerzők: Broek 4, Voorvelt 3, van der Kraats 2, van der Weijdenm, Galje ill. Utassy 2, Peresztegi, Petőváry, Pap M., Huszti, Kudella, Rybanksa.

A magyar válogatott Kapusok: Magyari Alda  (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE) Mezőnyjátékosok: Ármai Zita (FTC), Dömsödi Dalma (Szentes), Faragó Berta (BVSC), Huszti Vanda (Dunaújváros), Kudella Panna (Szentes), Muzsnay Fanni (FTC), Pap Mónika (UVSE), Peresztegi Nagy Kinga (POLO SC), Petőváry Luca (BVSC), Rybanska Natasa (Szentes), Utassy Kata (BVSC ). Női utánpótlás-igazgató: dr. Faragó Tamás. Edző: Petőváry Zsolt

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.