UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2018-09-03 14:08

A fiúk a stabilabbak?

Tíz nap múlva kezdődik a junior cselgáncsozók szófiai Európa-bajnoksága. A fiúk vezetőedzőjével, Horváth Lászlóval beszélgettünk a várakozásairól, s arról, hogyan sikerült a sportolók felkészülése.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Szeptember 13-án kezdődik Szófiában a junior cselgáncsozók Európa-bajnoksága. A Radics Attila vezette leányválogatott felkészüléséről, valamint a vezetőedző várakozásairól korábban már írtunk, így most természetesen a fiúkkal foglalkozunk. Érdekesség, hogy Radics szerint  idén a fiúk kerete valamelyest „ütősebb”, s ezzel a szakágvezető, Horváth László is egyetért: „Valóban, az Európa−kupa-sorozat alapján eredményesebbek voltak a srácok, ez azonban nem garancia semmire. Különösen fontos lenne a jó szereplés, hiszen a legutóbbi érmet ebben a korosztályban világversenyről kétezer-tizennégyben szerezte Tóth Krisztián, ő akkor világbajnok lett. A célkitűzés egy érem és egy pontszerző hely, bár ez nagyon szerény elgondolás, ezt ugyanis akár egy súlycsoporton belül is elérhetjük.”

Sipőcz Richárd már az idén bizonyítana a juniorok között
Sipőcz Richárd már az idén bizonyítana a juniorok között
Teljesen a reális a mester elképzelése, mivel a 81 kilogrammos súlycsoportban rettenetesen erős a magyar alakulat. Gőz Roland, Rajkai Róbert és Tóth Benedek egyaránt remekelt ebben a kategóriában az idei Európa−kupa-viadalokon, a fiúk sorra halmozták az érmeket. A szófiai megméretésen Rajkai és Gőz indul, ugyanakkor Tóth sem kerül a háttérbe; ő vesz részt Rajkaival a bahamai világbajnokságon, míg a hazai rendezésű U23-as Európa-bajnokságon Gőzzel együtt képviseli a magyar színeket. Szó esett a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, egyszeres ezüstérmes, +100 kilós Sipőcz Richárdról is, aki ifiként bizonyíthat a juniorok között is már az idén: „Nagyon sokat tett le az asztalra a korcsoportjában, s a juniorok mezőnyébe is beköszönt már, nem is egyszer. Volt olyan verseny, ahol legyőzte a korosztályos világbajnoki harmadikat. Úgy vélem, jó sorsolással akár dobogóra is állhat.” A vezetőedző beszélt a felkészülési időszakról is: „Tulajdonképpen a dzsúdósok állapota nyolcvan százalékban az egyesületen múlik, hiszen nincsen közös összetartásunk, csupán a nemzetközi edzőtáborok. Azok viszont folyamatosan követik egymást az egész évben. Legutóbb a múlt héten Horvátországban voltunk, ahol a küzdelemre, illetve a formaidőzítésre helyeztük leginkább a hangsúlyt. Annyit fel tudtunk mérni, hogy mindenki ott tart, ahol ilyenkor kell, s különösebb súlyproblémával sem bajlódnak a srácok. Sőt van, aki a kategóriája alatt van, s ez egyáltalán nem előnyös a küzdősportokban. Úgy gondolom, hogy aki keményen végigdolgozta az évet, annak okozhat problémát a csúcsforma elérése.” Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, a versenyzők át tudják-e menteni a kontinensviadalra felépített szintet a bahamai világbajnokságra, amely szinte pontosan egy hónapra rá követi a mostani erőpróbát. „Ilyenkor jön képbe a fogyasztás, és az, hogy nagyon fiatal sportolókról van szó. Igaz, így is nagyon nehéz egy hónapig tartani a legjobb formát, de nem lehetetlen. Főleg, ha  a súllyal nem kell sokat bajlódni. Szerintem nem lesz probléma a szinten tartással.” További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.