UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2018-09-05 11:08

Döntőre várva

A Pekler Zalán, Horváth Lea légpuskás vegyescsapat és a légpisztolyos Egri Viktória egyaránt hajszállal maradt csak le a csangvoni junior-világbajnokságon a döntőről. Így a fiatalok második napi küzdelmeiben is valamennyi magyar az alapszakaszban fejezte be a küzdelmeket. Volt, akinek a szerencse hiányzott, volt, aki taktikai hibát vétett.

gy. sz. cs. – utanpotlassport.hu A junior-világbajnokság második versenynapján sem sikerült döntős helyet kiharcolnia a magyar fiataloknak, pedig ekkor már az esélyesek közül is többen lőállásba léptek. Elsősorban a légpuskások vegyescsapataitól lehetett jó eredményt várni, hiszen az itt lőállásba lépő Pekler Zalán pillanatnyilag a legeredményesebb magyar utánpótláskorú sportlövő, egyedül ő harcolta ki az ifjúsági olimpiai részvételt, de Gáspár Lalita és Horváth Lea is rutinos versenyzőnek számít a nemzetközi porondon, a fiatal Hammerl Soma pedig új színt hozott a fegyvernembe. A légpisztolyos Egri Viktória már két évvel ezelőtt riói olimpiai résztvevő volt, így ő már a felnőttek között is rutinosan mozog, hát még a juniorok között.

Horváth Lea és Pekler Zalán az alapszakasz 7. helyén végzett a junior-világbajnokságon
Horváth Lea és Pekler Zalán az alapszakasz 7. helyén végzett a junior-világbajnokságon
A remények azonban nem váltak valóra, egyetlen magyar versenyző sem tudott az alapszakaszból továbbjutni. A Horváth, Pekler kettős pontosan ugyanúgy, mint Egri Viktória, két helyezéssel maradt le a finálétól. A légpuskás párosból a komáromi junior Európa-bajnok fiú 103.2-vel kezdett, míg csapattársnője 104.6-tal. S bár az utolsó sorozatban Pekler elővarázsolt egy 105.3 körös eredményt, ez már nem volt elég a döntős helyezéshez. − Jó felkészülés volt ez az egyéni számokra – mondta Pekler Zalán a vegyes csapatversenyt követően, akiről köztudott, hogy minden viadalra éremért utazik, s idén az ifjúsági olimpia számára a főverseny. Persze a világbajnokság az világbajnokság, így az egyéni küzdelmekben még lesz lehetősége bizonyítani. – A számszerű eredménnyel azonban érthető módon nem vagyok elégedett. Kisebb szerencsével a döntő is meglehetett volna. Csapattársnője, Horváth Lea jobban teljesített nála, így jobb kedvvel nyilatkozott az alapszakasz befejezése után: − Jól éreztem magam verseny közben, csak az első három lövés közben izgultam. Elégedett vagyok az eredményemmel, de kicsit sajnálom, hogy nem jutottunk a döntőbe. A Vasas-APLE fiatalja, Gáspár Lalita ezzel szemben nem titkolta csalódottságát: −Nagyon dühös vagyok magamra. Jobban is kivitelezhettem volna a lövéseimet. Úgy érzem túl nagy terhet raktam magamra az elvárásaimmal. Legalábbis tudat alatt. Ebben a sportágban a gondolatok néha még a felkészültségnél, tehetségnél és határozottságnál is erősebbek lehetnek. Olykor egyetlen pici hiba is okozhat nagyobb, akár végzetes galibát. Ahogy ez Hammerl Soma esetében is történt. −Az eleje nem volt rossz – kommentálta teljesítményét az UTE fiatalja.− Az első nagyobb hiba után azonban sajnos teljesen szétestem. Utólag persze már tudom, hogy mit kellett volna tennem. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy a fiatalok számára lesz még javítási lehetőség. Ebben az esetben ez a legközelebb olyannyira közeli, hogy mindössze egy nap pihenőjük marad, és ismét lőállásba léphetnek a következő versenyszámokban. A döntőhöz a légpisztolyos leányok egyéni versenyében Egri Viktória volt a legközelebb. A KSI 20 éves versenyzője pontosan tudja, mit hibázott, így a verseny tanulságának talán már a 25 méteres viadalon is hasznát veszi. −Jól éreztem magam a lőállásban, minden rendben volt – értékelt az alapszakasz után. − Az volt a baj, hogy az utolsó két lövést túlbonyolítottam. Nem a technikámra figyeltem, hanem arra, hogy mekkorát lövök. Egy körre voltam a döntőtől és az utolsó két lövésem kilences lett... Komáromi Krisztina és Fábián Sára még messze nem rendelkeznek olyan rutinnal, mint Egri Viktória. Előbbi saját bevallása szerint túlizgulta a lövéseket, míg utóbbi csak a végén volt képes megfelelő koncentrációra. Légfegyveres világbajnokság. Csangvon. Juniorok. Légpuska. Vegyescsapat. 10 méter. Alapszakasz: 1. Irán 1. 836.2, 2. Kína 2. 835.7, 3. Olaszország 1. 834.7… 7. Magyarország 1. 832.5 Horváth Lea 416.6, Pekler Zalán 415.9 … 37. Magyarország 2. 817.2 Gáspár Lalita 408.6, Hammerl Soma 408.6. Légpisztoly. Egyéni, Leányok.10 méter. Alapszakasz: 1. Hyunyoung Yoo (koreai) 576-15x, 2. Camille Jedrejewski (francia) 573-16x, 3. Nino Khutsiberidze (grúz) 571-15x …10. Egri Viktória 568-13x … 24. Komáromi Krisztina Panna 564-12x … 49. Fábián Sára Ráhel 556-11x. További korosztályos híreink SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági aloldalunkon.