UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2018-09-10 08:48

Kiütéssel kezdett a Volán

Győzelemmel mutatkozott be a címvédő Fehérvár AV19 csapata az osztrák bázisú U20-as jégkorongbajnokságban (EBYSL). A Debrecen, a MAC és a Győr ausztriai „kiránduláson” vett részt felemás sikerrel, míg a fiatalabbak, az U18-asok között hazai rangadókat rendeztek a héten.

B. V. – utanpotlassport.huA múlt heti nyitóforduló után még több mérkőzéssel és még több góllal folytatódtak az osztrák bázisú korosztályos jégkorongbajnokságok. Az U20-asok mezőnyében tízszer, az U18-asok között négyszer léptek jégre a magyar csapatok.

A bajnoki címvédő Fehérvár hatgólos sikerrel kezdte a bajnokságot Forrás: Fehérvár AV19
A bajnoki címvédő Fehérvár hatgólos sikerrel kezdte a bajnokságot Forrás: Fehérvár AV19
Az EBYSL-ben vagyis a juniorligában több csapat is ausztriai túrán vett részt a héten. A MAC, a Debrecen és a Győr egyaránt három-három meccset játszott a „szomszédban”. A legjobban a debrecenieknek sikerült a kirándulás, akik  az első fellépésükön ugyan jókora, 9–2-es zakóba szaladtak bele a Villach ellen, utána viszont legyőzték a szlovén Jesenicét, és hosszabbításban nyertek a Salzburg otthonában is. A fővárosiak háromból egyszer diadalmaskodtak. Bár kevésen múlott, de nem sikerült a bravúr sem a Salzburg, sem a Villach vendégeként, ugyanakkor az utolsó találkozón a Jesenice ellen nem volt kérdés a győzelem, többek között Lőczi Árpád duplájának köszönhetően 4–1-re nyert a MAC. Ezzel szemben üres kézzel tért hazai a Győri ETO HC gárdája, amely Linzben, Salzburgban és a Vienna Capitals ellen Bécsben is vereséget szenvedett, így a nyitófordulóban megszerzett győzelme mellé nem tudott újabb sikert tenni. Bemutatkozott a 2018/19-es évadban a címvédő Fehérvár AV19 együttese. Még hozzá nem is akárhogyan: a Volán U20-as csapata 6–0-ra győzött a KMH vendégeként, s bár még a bajnokság korai szakaszában járunk, azt azért sejteni lehet: a Volán az idén sem lesz messze az élmezőnytől.

OSZTRÁK U20-AS BAJNOKSÁG (EBYSL) A magyar érdekeltségű mérkőzések: EHC Linz (osztrák)–Győri ETO HC 2–0 (0–0, 1–0, 1–0) G.: 6 (24.), Fedor (42.) Red Bull Salzburg (osztrák)–MAC Budapest 5–4 (2–1, 0–1, 3–2) G.: Auer (1.), Johnston (6.), Zanoff (41.), Wenghofer (48.), Rattensberger (53.), illetve Lőczi (27., 55.), Csicsák (7.), Ritter (49.) Villacher SV (osztrák)–Debreceni Hoki Klub 9–2 (4–0, 1–1, 4–1) G.: Rainer 3 (10., 26., 49.), Sivec (19.), Urbanek (20.), Trink (20.), Wohlfart (41.), Judth (45.), Wuntschek (53.), illetve Filep (37.), Ivanov (50.) Red Bull Salzburg–Győri ETO HC 5–2 (0–1, 2–1, 3–1) G.: Wallenta 2 (40., 60.), Rattensberger (29.), Auer (53.), Zanoff (53.), illetve Antal (15.), Tamás (21.) Hidria Jesenice (szlovén)–Debreceni Hoki Klub 2–6 (0–0, 0–5, 2–1) G.: Jakupovic (51.), Podrekar (58.), illetve Yakimchuk 2 (29., 60.), Rácz (25.), Ivanov (31.), Filep (33.), Kozma (38.) Villacher SV–MAC Budapest 2–1 (1–1, 1–0, 0–0) G.: Trink (8.), Rainer (40.), illetve Kedves (19.) Hidria Jesenice–MAC Budapest 1–4 (0–0, 1–3,0–1) G.: Krmelj (28.), illetve Lőczi 2 (22., 30.), Tóth A. (29.), Grkovic (53.) Red Bull Salzburg–Debreceni Hoki Klub 4–5 – szétlövéssel (1–3, 0–1, 3–0, 0–1) G.: Nedwed (43., 47.), Wallenta (14.), Auer (45.), illetve Filep 2 (17., 25.), Kozma (9.), Papik (10.), Rácz (61.) KMH–Fehérvár AV19 0–6 (0–2, 0–2, 0–2) G.: Dézsi 2 (16., 36.), Kovács A. 2 (42., 45.), Buzás (17.), Vincze (33.) Vienna Capitals (osztrák)–Győri ETO HC 8–3 (3–1, 4–1, 1–1) G.: Pohl 2 (17., 31.), Korchma 2 (20., 29.), Pallierer (3.), Kurochkin (33.), Luggin (37.), Kaider (48.), illetve Antal (15.), Róth (25.), Kovács E. (44.)

Az ifjúságiak között, vagyis az EBJL-ben ezen a héten egymással mérték össze erejüket a magyar csapatok. A Fehérvár és a Vasas rangadóján órásit harcoltak a piros-kékek, az utolsó percekben mentették hosszabbításra a találkozót, a végét azonban a hazaiak bírták jobban, akik Roczanov Zsolt találata után begyűjtötték a második győzelmüket az idei bajnokságban. A MAC–UTE összecsapás végén is a hazai csapat örülhetett, annak ellenére, hogy az újpestiek már a második percben megszerezték a vezetést. Ezt követően azonban megrázta magát a hazai korosztályos bajnokság címvédője, és megnyerte a derbit, s ezzel két meccsből szerzett két győzelemmel áll a csoport élén. A másik két találkozón egyaránt vendégsiker született: a KMH szoros meccsen idegenben verte a Győrt, míg a Debrecen kiütötte az újonc Ferencvárost.

OSZTRÁK U18-AS BAJNOKSÁG (EBJL) A magyar érdekeltségű mérkőzések: Győri ETO HC–KMH 3–4 (2–0, 0–3, 1–1) G.: Karda 2 (1., 43.), Mészáros (14.), illetve Szekeres (35.), Laczkovszki (38.), Kovács P. (39.), Eperjessy (43.) FTC–Debreceni Hoki Klub 4–10 (1–4, 2–4, 1–2) G.: Rácz (2.), Tóth G. (31.), Szabó S. (39.), Korozs (43.), illetve Diószegi-Szabó 3 (7., 31., 56.), Bartók 3 (4., 11., 52.), Sándor 2 (1., 30.), Spakovszky (26.), Orosz (30.) Fehérvár AV19–Vasas 3–2 – hosszabbítással (0–0, 1–0, 1–2, 1–0) G.: Kis O. (37.), Ambrus (42.), Roczanov (64.) illetve Matusek (51.), Németh (57.) MAC Budapest–UTE 3–1 (1–1, 2–0, 0–0) G.: Molnár B. (8., 26.), Kedves (32.), illetve Bekő (2.)

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.