UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-09-14 10:23

Körön belül

Egyre fényesebb az egyik csillag a magyar kötöttfogású birkózás egén. A 22 esztendős, U23-as Európa-bajnok Lévai Zoltán úgy nyerte meg három hete a Német Nagydíjat, hogy a fináléban az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamást győzte le. A 77 kilós sportoló nem hagyott fel a skalpvadászattal; a hét végén, a szezon első német Bundesliga-mérkőzésén a londoni olimpia bronzérmesét, a litván Aleksander Kazakevicet verte el alaposan.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu  „A junior Európa-bajnoki címem elcseréltem volna Lőrincz Tamás legyőzéséért. Az U23-asat nem, de hasonlóan nagy siker, ez biztos” – vélekedik az idei Német Nagydíj 77 kilogrammos győztese, a 22 éves Lévai Zoltán.

Ha minden a tervek szerint halad, láthatjuk még így Lévai Zoltánt
Ha minden a tervek szerint halad, láthatjuk még így Lévai Zoltánt
A Budapesti Honvéd SE versenyzője azt tartja a legnagyobb fegyverének, hogy senki ellen nem birkózik ugyanúgy, mindenkivel szemben felkészül, és saját stratégiát alkot a mérkőzéseire. Akár többet is, ha az egyik nem válna be. Elmondta: nincs egyetlen olyan fogás, amit bárkinek „el tudna adni”. Ő nem ebben hisz. Sokkal inkább a gyors ritmus- és stílusváltásban. Látszólag beválik a taktikája, ugyanis a hét végén, a német Bundesligában, a londoni olimpia bronzérmesét, a litván Aleksander Kazakevicet verte el alaposan. A háromszoros junior világbajnoki bronzérmesünk 7–1-re vezetett, amikor ellenfelét leléptették. „Minden úgy alakul, ahogyan elterveztük. A rengeteg kardióedzés miatt erőnlétben eddig el volt maradva, de ezt szerencsére helyretettük, így fizikálisan is fel tudja venni a versenyt a felnőttekkel” – foglalja össze a sportoló édesapja, aki egyben az edzője is, id. Lévai Zoltán. Azért is lehet különös a fiatal birkózó teljesítménye, mert januárban megműtötték a vállát, s négy hónapot ki kellett hagynia. Meglepő, de a sportoló szerint jót tett neki a kényszerpihenő: „Minél hamarabb fel akartam épülni. Napi négy órát töltöttem gyógytornával. Ez idő alatt fejben is át kellett értékelnem néhány dolgot. Pályafutásom alatt elindultam az összes versenyen, amin csak lehetett. Ez eddig működött, hasznomra is vált, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem mehet így tovább, mert a testem nem bírja. Meg kell találnom az aranyközéputat.” Eddig fel sem merült, hogy Lévai képviselje a magyar színeket az októberi, budapesti világbajnokságon. Azonban, ha megnyeri a jövő héten a minszki nemzetközi viadalt, illetve a szerbiai Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyt, akkor több, mint valószínű, hogy ő bújhat bele a válogatott mezbe a Papp László Sportarénában. Zoltán edzője úgy véli, kisebb csodával érne fel, ha ez sikerülne: „Egy évben egyszer, maximum kétszer lehet elérni a csúcsformát. Fiamnak most az a legfontosabb, hogy az U23-as világbajnokságon a lehető legjobban szerepeljen. Igaz, arra sem fogadott volna senki, hogy ő lesz a Német Nagydíj bajnoka... Azért lenne elképesztő, ha mindkét versenyen aranyérmet szerezne, mert csupán tizenkét nap van a két megméretés között. Hatalmas bravúr kellene hozzá.” Kíváncsiak voltunk rá, meddig, és milyen gyorsan juthat el Lévai: „Bátran kijelenthető, hogy már most a nemzetközi felnőttmezőny élén jár. Készen áll, de ennél sokkal jobb lesz. Sportdiplomáciában a magyar birkózás nem meghatározó. Zoltán alkalmas lesz rá, hogy két-hárompontos hátrányból visszajöjjön bárki ellen. Szerintem már jövőre érmes lehet felnőtt-világversenyen.” A fiú egyértelműen fogalmazott a céljával kapcsolatban: „A tokiói olimpián a dobogó legfelső fokára szeretnék állni!” Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.