UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2018-09-15 20:44

Elúszott a döntő

Biztató első két negyed után nagyarányú vereséget szenvedett a magyar leány U19-es vízilabda-válogatott a funchali korosztályos Európa-bajnokság elődöntőjében. Faragó Tamás tanítványai a nagy játékerőt képviselő, az Európa-bajnoki címre legnagyobb esélyesnek tartott spanyoloktól kaptak ki 11‒5-re, így egyetlen esélyük maradt, hogy éremmel zárják a kontinensviadalt. Ehhez Hollandiát kell legyőzni a bronzmérkőzésen vasárnap délután fél hatkor.

M. Sz.utanpotlassport.hu Nagy feladat várt a magyar leány U19-es vízilabda-válogatott szombaton, hiszen Faragó Tamás csapata a funchali Európa-bajnoki cím egyik legnagyobb esélyesének tartott spanyol gárda ellen ugrott vízbe a döntőbe kerülésért. A csapatkapitány Paula Arrones Leiton neve pedig sokat sejtet a női pólót ismerők körében. A 2000-es születésű center ugyanis tagja volt a nyári, barcelonai Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek, sőt főszerepet játszott a házigazda éremszerzésében. Így már a mérkőzés előtt tudni lehetett: gigászi küzdelmet láthatnak a portugáliai város uszodájába kilátogatók. Így is lett…

Biztató első félidő után borzasztó második félidőt produkált az U19-es leányválogatott a funchali Európa-bajnokság elődöntőjében Fotó: Pedro Vasconcelos
Biztató első félidő után borzasztó második félidőt produkált az U19-es leányválogatott a funchali Európa-bajnokság elődöntőjében Fotó: Pedro Vasconcelos
Az ellenfél kezdte aktívabban a mérkőzést, bár az első percekben csak a kiállításokat gyűjtötték a játékosok, a második perc végén azonban a spanyolok megszerezték a vezetést Helena Dalmases Zurita révén. Az előnyt Alejandra Aznar Diez duplázta meg, amire fél perccel később Rybanska Natasa válaszolt a magyar tábor nagy örömére. A második negyedben állóháború alakult ki, a bő négy perces gólcsendet pedig ismét Aznar Diez törte meg (1‒3). Ezután felváltva estek a gólok: Kiss Eszter Lara találatával felzárkóztak Faragó Tamás tanítványai, Mireia Guiral Vilato azonban újra kettőre módosította a differenciát. A félidő előtt még Ármai Zita szépített, így 4‒3-as állással úsztak a felek a nagyszünetre. A montreali olimpiai bajnok ‒ Faragó Tamás ‒ hosszas értekezése megtette a hatását, ugyanis a fordulás után Vályi Vandának köszönhetően ismét döntetlen volt az állás. Több sem kellett a hispánoknak, a bekapott gól után magasabb fokozatba kapcsoltak, és lényegében felőrölték a mieinket, akik végül 11‒5-ös vereséget szenvedtek. Ezzel pedig eldőlt, hogy a magyar válogatott vasárnap délután fél hatkor a bronzéremért szállhat harcba, ellenfele pedig Hollandia lesz. A döntőben Spanyolország és Oroszország csap össze egymással.

LEÁNY JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, FUNCHAL (PORTUGÁLIA) Elődöntő Magyarország‒Spanyolország 5‒11 A magyar válogatott Kapusok: Aranyi Réka (Eger), Magyari Alda (POLO SC) Mezőnyjátékosok: Ármai Zita (FTC), Faragó Berta (BVSC), Jenei Kata (Tatabánya), Kiss Eszter Lara (UVSE), Koncz Hanna (BVSC), Kudella Panna (Szentes), Petőváry Luca (BVSC), Rybanska Natasa (Szentes), Szabó Krisztina (Szentes), Utassy Kata (BVSC ), Vályi Vanda (Dunaújváros). Női utánpótlás-igazgató: dr. Faragó Tamás. Edző: Petőváry Zsolt.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalukon.