UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2018-09-19 10:30

Sarapova nyomában

Karrierje első WTA-pontjait szerezte a székesfehérvári, 15 000 dollár összdíjazású női ITF-versenyen Petrova Anasztázia. A 16 éves fiatal a szövetség ösztönzésére kapott szabadkártyát, és remekül kihasználta a kínálkozó lehetőséget. A hirtelen megnőtt, orosz származású, de magyarságára nagyon büszke fiatal példaképe Marija Sarapova és Babos Tímea.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Jobb kézbe aligha kerülhetett volna a székesfehérvári, 15 000 dollár összdíjazású női verseny egyik szabadkártyája, mint Petrova Anasztáziáéba. Pedig az indulás nem is a Game Tennis Team szakmai csapatának volt az ötlete, ők már korábban benevezték játékosukat egy szerb junior-versenyre. A 16 éves játékos utóbbi időben mutatott remek játéka miatt azonban az utánpótlás-válogatottak szakvezetői úgy gondolták, a hazai viadal remek alkalom lenne arra, hogy a felnőttek között is kipróbálja magát. Az elhatározást tett követte - és győzelmek. Anasztázia az elődöntőig menetelt, ahol három szettben kapott ki a későbbi győztes román Ioana Gaspartól. Utóbbit sokkal jobban megizzasztotta, mint finálés ellenfele, Lukács Vanda. Karrierje első WTA-pontjait szerezte meg Székesfehérváron.

Anasztázia igazi versenyzői alkat, kiélezett helyzetben tudja a legtöbbet kihozni magából Fotó:Zádor Péter
Anasztázia igazi versenyzői alkat, kiélezett helyzetben tudja a legtöbbet kihozni magából Fotó:Zádor Péter
− Nagyon élveztem a tornát, tetszett, hogy felnőttek ellen játszhatok – mesélt boldogan székesfehérvári tapasztalatairól Anasztázia, aki ötévesen kezdett el teniszezni. Az orosz szülők Budapesten született gyermeke ekkor még szentül meg volt győződve arról, hogy Marija Sarapova vetélytársnője lehet, és egyszer még felül is múlhatja példaképét. Az idő múlásával azonban rájött, hogy a köztük lévő korkülönbség miatt még akkor is kicsi az esélyük a találkozásra, ha Anasztázia álmait megvalósítva eljut a világ elitjébe. Másik nagy idoljával, Babos Tímeával már egészen más a helyzet, hiszen néhány évvel ezelőtt még mindketten az MTK játékosai voltak, így a kislány élőben csodálhatta a világranglistán egyre feljebb és feljebb jutó teniszező játékát. Azután elváltak útjaik, Anasztázia télen a Game Tennis Teamnél találta meg jó hangulatú csapatát, ahol a Horváth Adrienn, Szalai Réka, Zádori Réka trióhoz csatlakozhatott. − Remek négyes alakult ki, játéktudásban hasonló szinten vannak, húzzák egymást a lányok – beszél juniorcsapatáról Pákai Norbert, a Game Tennis Team vezetőedzője. – A versenyeztetés is könnyebb így, hiszen együtt utazhatnak, ugyanakkor az egy-két évnyi korkülönbség miatt nem számítanak egymás vetélytársainak. A nálunk edző idősebb fiúknak köszönhetően színes a napi program, többféle játékstílusú ellenféllel mérhetik össze tudásukat. A jó csapatszellem elsősorban az edzőkön múlik, nálunk mindenki tudja, hol a helye, senkit sem sztárolunk, mindenkivel egyformán törődünk. Anasztáziát céltudatos, elhivatott fiatalként jellemzi a vezetőedző. Családjával közösen hozták azt a döntést, hogy mindenben a nagy célnak, vagyis a profi karriernek rendelik alá magukat. Az édesapától, Georgi Petrovtól azt is megtudtuk, hogy a szülők nem szeretnének az edzők dolgába beleszólni. Otthon nem is téma a tenisz, a szülők korábban nem is nézték meg leányuk mérkőzéseit. Ennek is köszönheti önállóságát, amelynek a pályán is hasznát veszi. − Jó versenyzői adottságai vannak, a kiélezett helyzetekben a tőle megszokottnál is jobb teljesítményre képes – jellemzi Pákai Norbert a játékosát. – Technikailag jól képzett, hatásos agresszív stílusban játszik, meglehetősen széles repertoárral. Fonákkal gyorsan és jól nyitja a szögeket, a korosztálya leányjátékosaihoz képest a hálóhoz is gyakran jön fel. Az erőnlétén viszont javítanunk kell, mert az elmúlt időszakban nagyon sokat nőtt, és most a testét erőben is utol kell érnünk. Nemrégiben csatlakozott stábunkhoz Csillag Levente, egykori kiváló gátfutó, aki sokat segít nekünk ebben a munkában. Ami ma hátrány, az persze holnap előny lehet. A szakember szerint a női teniszben is egyre meghatározóbb a testfelépítés, a 180 centiméter feletti hölgyek jobban érvényesülnek. − Az erősítő edzéseket is szeretem, ezzel biztosan nem lesz probléma – jelenti ki határozottan Anasztázia, aki 12 évesen már játszott a korosztályos válogatottban, ám a hirtelen növekedést követően megsérült, és 9 hónapig nem játszhatott. A nehéz és küzdelmes időszak ma már a múlté, helyét a tervek vették át. Még akkor is, ha számszerű célkitűzésekről Pákai Norbert nem igazán szeret beszélni. − Fiatalok esetében a képzésre kell a hangsúlyt helyezni, nem az eredményre. Meg kell találni az ideális egyensúlyt az edzések és a versenyek között. Anasztázia esetében jövőre a korosztályos kiemelt nagyversenyek főtáblája lehet a cél. Bármilyen jól is alakult a székesfehérvári bemutatkozás, nem biztos, hogy most a felnőtt versenyeken való részvétel a leghasznosabb. A junior Grand Slameken a teljes elit részt vesz, kiváló körülmények között, inspiráló, jó hangulatban versenyezhetnek, az ellátást is a szervezők biztosítják. Szerintem mindenkinek végig kell járnia a lépcsőfokokat, és a tét elviselését is most kell megtanulniuk. Az orosz származású fiatal teniszező mindig büszke volt arra, ha meghívást kapott a korosztályos magyar válogatottba. Nincs ez másképp most sem, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a szeptember végén Budapesten rendezendő U16-os csapat-világbajnokságon Drahota-Szabó Dorka és Szabanin Natália mellett ő képviselheti színeinket. További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.