UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-09-22 10:53

A döntőnél is fontosabb a fejlődés

A serdülőkorosztály első négy helyezetje idén is remek szereplésben reménykedik. A bajnokság már elkezdődött, de csupán egy kör ment le eddig a területi alapszakaszból. Az edzők bizakodnak, és remélik, új fiataljaikkal ismét bejutnak az országos döntőbe.

Mihók Richárd –utanpotlassport.hu  A Debreceni Kosárlabda Akadémia serdülő fiúcsapata a negyedik helyen végzett a tavalyi országos döntőben. A hajdúságiak szinte végig kiválóan szerepeltek, ám a Vasastól és a Szombathelytől kikaptak, így lemaradtak a dobogóról.  A 2018-19-es évadot is remekül kezdte a Debrecen: legyőzte a Nyíregyházát valamint a Jászberényi Lehel Kosársulit. Edzőjük,  Kovács Balázs elégedett az eddig látottakkal.

Tavaly szoros meccset játszottak a harmadik helyért Forrás: kosarsport.hu
Tavaly szoros meccset játszottak a harmadik helyért Forrás: kosarsport.hu
„Célunk a fejlődés, hogy jó csapatunk legyen a szezon végére. Már augusztus elején elkezdtük a felkészülést, ami úgy gondolom meg is látszik a játékunkon. Magabiztosan kosaraztunk mindkét meccsen, annak ellenére, hogy egy napon rendezték őket. Szerencsére sok tehetséges játékosunk van, így ebben az évadban is az országos döntő a célunk"  –  Kovács szerint idén a Vasas, a Szombathely, a Kecskemét és a Zalaegerszeg a legesélyesebb a bajnoki címre. A tavalyi szezonban a Debrecent négy ponttal legyőző Szombathely felemásan kezdett. Az első meccsen kikapott a Zalaegerszegtől, ám a Pápa KC ellen sikerült javítania. Arra, hogy mit várhatunk idén a Szombathelytől a serdülőkorosztály edzője, Váradiné Szarka Ildikó beszélt. „A felkészülés elején járunk, egyelőre még nem ismertem ki a csapatot. A második meccsen meggyőzően és ötletesen játszottunk, amivel megszereztük első győzelmünket. Szerencsére mindenki nagyon szorgalmas, és úgy látom akad tehetséges gyerek. Ha védekezésünk idén is a helyén lesz, bejuthatunk az országos döntőbe, de ilyen korban az a legfontosabb, hogy megtanulják, milyen csapatban dolgozni." A Vasas SC-nél is hasonlóan gondolkodnak. Mészáros Zalán, a pasarétiek férfiszakosztályának igazgatója szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek már ebben a korban megszeressék a sportot. Az előző évad másodikja roppant közel volt a bajnoki címhez, de a végjátékban elégnek bizonyult a Sopron hétpontos előnye. „Közel voltunk a győzelemhez, de el kell ismernem: a Sopron jobb volt. Remélem, most is bejutunk a legjobb négy közé a kétezerötös srácokkal, de ez nem elvárás. A célunk ebben a korosztályban is a képességek fejlesztése, és az, hogy minél több gyereket adjunk a korosztályos kiválasztó, képző táborokba.”
Végletekig kiélezett meccsen lett bajnok a Sopron Forrás: kosarsport.hu
Végletekig kiélezett meccsen lett bajnok a Sopron Forrás: kosarsport.hu
A tavalyi év bajnoka nem kezdte jól az idei szezont. A Sopron kikapott a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiától, valamint a Szombathelytől. A serdülők új edzője szerint sokat tanultak a vereségekből, és bízik abban, hogy fiaival idén is ott lehet majd a fináléban. „A tavalyi bajnokcsapatból csupán négyen maradtak erre az évre, így szinte teljesen új társasággal vágtunk neki az új szezonnak. Az út elején járunk, még nekem is tanulnom kell" – mondja Bali Ádám, majd azt is elárulta kit tart a legnagyobb ellenfélnek – „A Fehérvár és a Zalaegerszeg rettenetesen erősnek tűnik, remélem a későbbiekben felvesszük velük a versenyt. Az első két meccsen ugyan vereséget szenvedtünk, de ha sikerül kijavítanunk a hibáinkat, bejuthatunk az országos döntőbe." További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.