- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Most jön a java

UP‒info  Mennyire alakultak úgy a versenyek Dél-Koreában, ahogyan azt előzetesen elképzelted?

– Teljes mértékben, hiszen ennél szebben nem is sikerülhetett volna, minthogy három érmet nyerek, és ebből kettőt egyéni számban. Légpuskában persze jobb eredményre számítottam, és itt most elsősorban a hatszáztizennyolc körre gondolok. Ennél többet szerettem volna lőni (egyéni csúcsa 629.7 lőtt kör – a szerk.). Mindenesetre jó felkészülés volt az ifjúsági olimpiára. A csangvoni viadalból sokat lehet meríteni és tanulni.

Pekler Zalán az egyetlen magyar sportlövő a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián Forrás: MSSZ [1]

Pekler Zalán az egyetlen magyar sportlövő a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián  •  Forrás: MSSZ

– Mivel magyarázható az, hogy ilyen jól mennek az ötvenméteres számok?

–  Azzal, hogy minden adott. Jók a körülmények Komáromban, hiszen van fedett ötvenméteres pályánk, van lőszer bőven, és a legmodernebb puskával készülhetek. Csak az edzésre kell koncentrálnom.

–  A Buenos Aires-i ifjúsági olimpián viszont csak tíz méteren lesznek versenyek…

– Ez így van. Egyéniben a légpuska és az úgynevezett vegyes csapat. Szeretnék 624 kör környékén lőni, és bejutni a nyolcas döntőbe. Ott már minden megtörténhet, de nem tagadom, hogy éremért utazom Buenos Airesbe. Ez számomra az év fő versenye. Ami a vegyescsapatot illeti: némiképp lutri, de szeretném, ha az is jól sikerülne.

– Október hetedikén lesz a légpuskaszám. A hátralévő napokban mit lehet még tenni?

– A munkát elvégeztük az edzőmmel, Kisvárdai Istvánnal. Már csak a finomhangolás van hátra. Ilyenkor már nem az a legfontosabb, hogy minél többet eddzen az ember, hiszen a kellő lövésszám bennem van, amit a hosszú évek alatt teljesítettem. Inkább a mentális felkészülésre kell hangsúlyt fektetnem. Nem tagadom, egy-egy verseny előtt megfordul a fejemben, hogy mi is a tét; de szerencsére ki is tudom ezt kapcsolni. Amikor beállok a lőállásba, már csak arra figyelek, hogy minél több nagy tízest lőjek.

– Mekkora teher vagy mennyire motiváló, hogy négy esztendővel ezelőtt Péni István egy arany- és egy bronzéremmel tért haza az ifjúsági olimpiáról, Nancsingból?

– Természetesen motivál. Szeretném folytatni a szép hagyományokat, és megismételni vagy akár túl is szárnyalni Istók teljesítményét.

–  A család mit szólt  kiváló csangvoni szereplésedhez?

–  Nagyon örültek neki. A kezdetektől támogatnak, az első puskámat még a szüleim vették. Remélem, hogy Buenos Aires után is büszkék lesznek rám.

Pekler az ötkarikás játékok előtt, a napokban még több számban is elindul az országos bajnokságon; mind a juniorok, mind a felnőttek között. A junior puskások csütörtökön, valamint pénteken rendezett 50 méteres fekvő és három testhelyzetű számában is az élen zárt, így kiváló előjelekkel várja a folytatást, valamint az októberi olimpiát.

További korosztályos híreink SPORTLÖVÉSZETBEN [2] a sportági aloldalunkon.