UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-09-23 17:33

Irány az elit!

Két korosztály, egyazon cél: megélni a tavaszt. Hazai környezetben harcolhatja ki az Európa-bajnoki elitkörös szereplést az U17-es és az U19-es labdarúgó-válogatott. A felkészülésről és a célokról a két korosztály szövetségi edzőjét kérdeztük.

Leiner Soma - utanpotlassport.huUgyan az idei Európa-bajnokságon sem az U17-es, sem pedig az U19-es futballválogatott nem vehetett részt, a tavaszi elitkörig mindkét korosztály eljutott. A minimum elvárás ezúttal is selejtezősorozat első szakaszának abszolválása, azaz a csoportból való továbbjutás. A fiatalabb generáció Preisinger Sándor vezetésével a románokkal, a litvánokkal és a szerbekkel csatázik majd, míg a Németh Antal irányította U19-es együttes a szlovén, a koszovói, illetve az osztrák együttessel néz farkasszemet hamarosan. Egyaránt hazai környezetben.

Az U17-es együttes felkészülésének egyik fontos állomása volt a Telki-kupa Forrás: mlsz.hu
Az U17-es együttes felkészülésének egyik fontos állomása volt a Telki-kupa Forrás: mlsz.hu
A felkészülés lényegi része lezárult, hogyan értékelik a maguk mögött hagyott időszakot? Preisinger Sándor: „A negatívum annyi volt, hogy a keret egésze sosem tudott együtt lenni. Sajnos a selejtezőkről is többen hiányoznak majd sérülés miatt, ilyen például a Salzburgban futballozó Major Sámuel. A lengyelországi Syrenka-kupán már összeállt a csapat, jó eredményeket értünk el, de természetesen a tétmérkőzéseken derül csak ki, valójában hol is tartunk.” Németh Antal: „A felkészülés több alkotóelemből tevődött össze, rengeteg edzőmeccset játszottunk. Több olyan játékosnak is megadtam a lehetőséget, aki korábban nem volt válogatott, de sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Az eredményességre ez rányomta a bélyegét, de ezt bevállaltam. Sokat kísérleteztünk, ám a csapat magja, amely az U17-es Európa-bajnokságon hatodik lett, megmaradt. A szabadkai Vilotics-tornán, amely a felkészülésünk utolsó állomása volt, már a legjobbak szerepeltek, ott is akadtak azonban hiányzóink. Sőt a Benficában játszó Csoboth Kevin – sérülése miatt – a tétmérkőzéseken sem tud majd pályára lépni.” A szeptember eleji összetartáson már célzottan a csoportellenfelekre készültek? P. S.: Persze, foglalkoztunk velük, sőt a románokkal játszottunk is, méghozzá 2–2-es döntetlent. Remélem, tanulunk abból a mérkőzésből. Igyekeztünk a leendő riválisainkhoz hasonló játékstílusú csapatokkal megmérkőzni a közelmúltban. A Telki-kupán például azokkal a horvátokkal játszottunk, akik nagyon hasonlítanak a legerősebbnek tartott riválisunkra, a szerb alakulatra. Úgy vélem, egyik ellenfél sem jelenthet majd meglepetést. N. A.: Természetesen már szeptember elején terítéken voltak a vetélytársak, a felkészülési találkozókon mi is tudatosan készültünk az Eb-selejtezőn szembejövő ellenfelekre. Az első mérkőzés előtt lesz még négy napunk, amikor alaposan kielemezzük majd a csapatokat, és kialakítjuk az adott összecsapásra vonatkozó taktikát.
Németh Antal sok új játékosnak szavazott bizalmat az U19-es válogatottban Forrás: mlsz.hu
Németh Antal sok új játékosnak szavazott bizalmat az U19-es válogatottban Forrás: mlsz.hu
Mindkét válogatott hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást. Ez előny, vagy éppen teher? P.S.: Legalább akkora fór, mint hátizsák, de olyan játékosokat válogatok be, akik elviselik a nyomást. Számomra a mentális felkészültség, illetve a hozzáállás mindennél előbbre való szempont, de természetesen a fizikai állapot, na meg a megfelelő játéktudás is elengedhetetlen. N. A.: Ezen a korosztályon különösen nagy a nyomás. Többen a felnőttmezőnyben játszanak hétről-hétre, s azt sem feledhetjük, hogy a fiúk közül többen remekül szerepeltek tavaly az U17-es Európa-bajnokságon. Bízom benne, hogy a hazai pálya nem terhet, hanem plusz motivációt jelent majd minden játékosnak. Az elmúlt időszakban rendre sikerrel vette mindkét korosztály a selejtezősorozat őszi állomását. Most már kimondott elvárás az elitkörbe jutás? P. S.: Igen, de miután a szakmai stáb tagjainak és a játékosoknak is ez lebeg a szemük előtt, ez nem jelent semmiféle plusz terhet. N. A.: Pontosan így van, az elmúlt években csupán cél volt az elitkörös szereplés kivívása, s miután ez folyamatosan sikerült, immár elvárás lett. Bár biztosra senki ellen nem mehetünk, minden mérkőzésünket szeretnénk megnyerni. Hogy elsőként, avagy másodikként jutunk-e tovább, az részletkérdés, egy a fontos: ott kell lennünk a tavaszi folytatásban!

AZ U17-ES ÉS AZ U19-ES VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐI U17 Szeptember 30.:  –Románia (Telki, 16) Október 3.: –Litvánia (Telki, 16) Október 6.: –Szerbia (Telki, 13) U19 Október 10.: –Szlovénia (Tatabánya, 20.15) Október 13.: –Koszovó (Telki, 19.30) Október 16.: –Ausztria (Telki, 15.30)

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.