UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2018-09-24 19:43

Menetel a MAC

Hatból hat nyert mérkőzéssel kezdte a MAC Budapest ifjúsági csapata az osztrák bázisú U18-as jégkorongbajnokságot (EBJL). A fővárosi együttes hibátlanul, három fölényes sikerrel tért hazai ausztriai „túrájáról”, s így százszázalékos mérleggel áll a csoportja élén.

B. V. – utanpotlassport.huMár az elmúlt évadban is ígéretes teljesítmény nyújtott a MAC Budapest főként fiatalabb játékosokból álló U18-as csapata, amely az osztrák bajnokságban (EBJL) az elődöntőig menetelt, míg a hazai pontvadászatban aranyérmes lett.

Hatból hat győzelemmel kezdett a MAC az EBJL-ben Forrás: MAC Budapest
Hatból hat győzelemmel kezdett a MAC az EBJL-ben Forrás: MAC Budapest
A Kangyal Balázs vezette társaság a jelek szerint az „idén” sem vesz vissza. Miután az első három meccsüket (DVTK, UTE, Győr) kivétel nélkül megnyerték, az elmúlt hét végén kemény ausztriai túra várt a fővárosiakra, három napon belül három mérkőzéssel. Az első feladat a Villacher SV legyőzése volt, s bár az osztrákok sem indultak rosszul – sőt a vezetést is ők szerezték meg –, nem volt kérdés, a MAC a jobb csapat. Hat-kettes sikerük után nemcsak, hogy nem fáradtak el, hanem még rá is tettek egy lapáttal. Az Okanagan HC „White” csapata már kilencet kapott, s a teljes sikert a Vienna Capitals felett aratott 10–1-es győzelmükkel koronázták meg Schlekmann Márkék. Ráadásul a 16 éves támadó négy gólt vállalt a vasárnapi mérkőzésen. Megismételte ezt a bravúrt a Fehérvár AV19 ificsapata is, miután hazai pályán 10–0-s zakóval küldte haza a Vienna Capitals korosztályos együttesét. Így a MAC hat, a Volán pedig négy mérkőzéssel (köztük két hosszabbításos győzelemmel) a háta mögött veretlenül áll az élen a B csoportban.

OSZTRÁK U18-AS BAJNOKSÁG (EBJL) A legfrissebb eredmények: Okanagan HC „W”–DVTK Jegesmedvék 2–8, Villacher SV–MAC Budapest 2–6, EHC Linz–Vasas 2–3, Steirermark–Debreceni Hoki Klub 4–2, Villacher SV–DVTK Jegesmedvék 5–2, Okanagan HC „W”–MAC Budapest 1–9, Fehérvár AV19–Vienna Capitals 10–0, Steirermark–Vasas 3–2, EHC Linz–Debreceni Hoki Klub 2–5, Villacher SV–Debreceni Hoki Klub 1–3, Steirermark–DVTK Jegesmedvék 6–4, Okanagan HC „W”–Vasas 3–4, EHC Linz–MAC Budapest 1–10 A B csoport állása: 1. MAC Budapest 18 pont/6 mérkőzés, 2. Fehérvár AV19 10/4, 3. Vasas 10/6, 4. Debreceni Hoki Klub 10/5, 5. UTE 9/4, 6. HC Orli Znojmo 6/2, 7. KMH 6/4, 8. DVTK Jegesmedvék 3/5, 9. Győri ETO HC 0/3, 10. FTC 0/4

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.