A bácsizás még szokatlan

Téved az a sportoló, aki azt hiszi az edzői munkát látva, hogy pillanatok alatt át lehet állni egyik oldalról a másikra, vallja Imre Géza, aki versenyző pályafutását hivatalosan még mindig nem zárta le, de már évek óta a Budapesti Honvéd vívószakosztályának utánpótlásedzője. Szorongásról, tanulásról, a példaképek szerepéről egyaránt beszélgettünk a 43 esztendős sportolóval és sportvezetővel.

Kocsmár-Tóth István - utanpotlassport.hu A minap a sikeres sportolókból lett utánpótlásedzőkről beszélgettünk a kollégákkal. Hat-nyolc nevet hamar össze is tudtunk szedni. Bár még az út elején jár, a párbajtőröző Imre Géza kihagyhatatlannak tűnt a listáról. Személyes élmény, a mai napig libabőrös leszek, ha eszembe jut a 2013-as budapesti világbajnokságon csapatban nyert aranyérme, vagy épp a riói olimpiai ezüst - utóbbitól talán kicsit ideges is, mint a legtöbb sportszerető magyar. S hogy miért különleges még ez a két verseny? Arról inkább meséljen a két-két olimpiai ezüst és bronz mellett mintegy kéttucatnyi vb- és Eb-érmet vitrinjében tudó sportoló. – Mennyire volt egyértelmű, hogy edzőként folytatja, vagy, hogy egyáltalán a sportágon belül tervezi a jövőjét, ha egyszer szögre kell akasztani a vívósisakot? – Harmincöt-harminchatéves koromig nem volt egyértelmű. 2012-ig nem tudtam, mit akarok csinálni majd az élsportolói pályafutásom után. Előtte ugyan elvégeztem az alapszintű iskolákat, de nem gondoltam az edzősködésre. – Mi hozott változást? – Megtalált a feladat. Azt mindig tudtam, hogy a gyerekekkel aránylag jól megértetem magam. Sokáig gondolkoztam, mit kellene csinálni, és ez szorongással töltött el. Volt más végzettségem több is, de annál idősebb voltam, hogy pályakezdőként valami újba fogjak. Ekkor jött a felkérés a Honvédtól, hogy Somfai Péterrel együtt vegyem át az egyik korosztályt. – A gyerekek hogy viszonyulnak ahhoz, hogy egy kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes edzőjük van? – Ennek vannak pozitív és negatív oldala is. Tudom a szülői visszajelzésekből, hogy több gyerek küzd azzal, hogy megfeleljen nekem. De van olyan is, akit ez motivál. Igyekszünk, hogy utóbbi érvényesüljön jobban. – De ezt hogyan kell csinálni? – Sokat kell beszélgetni velük és a szüleikkel is. Fontos, hogy lássák, az eredményeinket a munkának köszönhetjük. Fontosak a közös élmények is. Például a 2013-as budapesti vívó-világbajnokságon tagja voltam a csapatnak, és nagyon jó volt, hogy a gyerekek is ott lehettek velünk. Jöttek, hogy „hajrá Géza bácsi" – mondjuk ezt a bácsizást sosem kértem és megszokni sem tudom – aztán edzésen is meséltek, vidámak voltak, azt éreztem, hogy leomlott egy gát. Ráadásul világbajnokok lettünk csapatban.

– Hogy érzi, mekkora előnyt jelent edzőként a hosszú és eredményes versenyzői karrier, ami ön mögött áll? A hétköznapokban melyek azok az előnyök, amelyek megmutatkoznak, azon túl, hogy jókat lehet sztorizni? – Egy fiatal sportoló könnyen gondolhatja azt, hogy na, majd átállok a túloldalra és tudom én ezt csinálni. Azért ez nem ennyire egyszerű… Én elkezdtem pszichológiával foglalkozni, és sokat sokat segít az is, ha van az ember körül olyan tapasztalt kolléga, aki elmondja, mikre kell figyelni, mik lehetnek a buktatók. Van, amit esetleg tragédiaként élnek meg a gyerekek, én viszont megtapasztaltam az évek során, hogy a vereség sokszor hasznosabb, mint egy könnyű győzelem. Nem a világ vége, ha valaki nem tud mondjuk korosztályos vébécímet nyerni, csak harmadik. Lehet, hogy később egy felnőtt világbajnoki döntőben épp az akkor szerzett tapasztalat segíti győzelemre. Talán van plusz hitelem is az eredményeim miatt. – Min múlik, min múlhat, hogy egy sikeres sportolóból sikeres edző is váljon? – Fontos az alázat, a munka. Hogy ugyanolyan szeretettel dolgozzon az ember, mint amikor még sportoló volt. Ha az edző hozzáállása rossz, hogy lehetne elvárni, hogy a tanítványaié jó legyen? Ez szerintem az alap. A másik, amit már érintettük, a hitelesség. Nem szabad abba a hibába esni, hogy az ember saját magát keresse a gyerekek között, hiszen mi sem voltunk egyformák Somfai Péterrel vagy Boczkó Gáborral, mégis nagy dolgokat tudtunk elérni a páston külön-külön és együtt is. Nagy példa Kulcsár Győző. Ő mind a két oldalon kimagaslót tudott nyújtani. Csak remélni tudom, hogy a generációm képes lesz hasonló színvonalon nevelni, mint ő. Nagyon szívesen járok utánpótlás-versenyekre, úgy látom, a tehetségeink megvannak, Párizsra ismét elképesztően erős vívócsapatunk lehet. Rajtunk is múlik, hogy a folytatás fényes legyen. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.