Edzés helyett játszótérre!

Ha ez így megy tovább, itthon már a szülészeten leigazolják a gyerekeket a különböző sportágak – állítja Lengyák György, az atlétika utánpótlás-referense, aki szerint a korai specializálódás óriási károkat okozhat a fiatalok ügyessége, gyorsasága, egészsége szempontjából. De maguk a sportágak sem járnak jól.

Arday Attila –utanpotlassport.hu Több mint egy évtizede láthatjuk, hogy a világban a sportágak nagy része az „atlétikusság” irányában fejlődött, a labdarúgástól kezdve az öttusán át a vívásig, itthon erről mintha mégsem venne tudomást a sporttársadalom nagy része. Az egyik neves futballakadémiánkról korábban azért küldték el az atlétaedzőt, mert „úgyis az a lényeg,  tud-e a gyerek futballozni”. De veszítette el úgy az állását kézilabdaedző is, hogy a fő vád ellene az volt: atlétikaedzéseket tart. (Valójában a másfél órás edzésekből fél órát szentelt időnként az atlétikus képességek fejlesztésének.) Ha valakinek egy angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés, egy NBA-s kosármeccs vagy Bundesliga-kézilabdameccs látványa nem volna elég, hogy megértse ezen képességek fontosságát, íme a részletes magyarázat arra, miért kulcsfontosságú foglalkozni vele. „Ha kisgyermekként kevés a szabad mozgás (ilyen a csúszás, mászás, rohangálás, fára kapaszkodás), a stabilizáló és a törzsizomzat nem fejlődik megfelelően. Sajnos ezt az alsó tagozatos, nem szaktanár által irányított testnevelésórák sem hozzák helyre. Amennyiben ezeket az előzményeket az edzők nem veszik figyelembe, tizennyolc-húsz évesen a nagyobb terhelést nem fogják elbírni a fiatalok és jönnek a sérülések – mondja Lengyák György, a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-referense. – Ahogy egy kemény labda felpattan, a puha pedig nem, ugyanúgy kell a gyors meginduláshoz, megálláshoz, irányváltáshoz, felugrásokhoz az adott pillanatban megfeszült nagyon erős törzsizomzat. Nagy hiba manapság, hogy korán specializálódnak a gyerekek, ezért a tizenévesek meccsein azt látom, hogy zömében nem tudnak se magas súlyponttal, gyors előre haladással futni, se alacsony súlyponttal irányt változtatni, se magasra ugorva labdát szerezni vagy dobni. Egy öt-hétéves gyereknek heti egy-két edzés bőven elég lenne, több időt kellene szabadban, szabadon eltöltenie a játszótéren. Ha évekkel ezelőtt az ovis műfüves pályák helyett sok mászókával ellátott, modern játszóterek épültek volna az óvodákban, minden sportág hasznára lehettek volna. Egy kanadai kísérletből már évtizedekkel ezelőtt kiderült, hogy profi jégkorongozók sem tudják lekövetni a kicsik szabad mozgását a játszótéren, éppen ezért ott lehet a legjobban fejlődni ebben a korban. Egy nyolc-tízéves gyereknek elég lenne heti egy-két sokoldalú mozgással eltöltött edzés, semmivel sem maradna el azoktól, akik ennél többet edzenek a már kiválasztott sportágban. Láttam olyant, hogy első-második osztályosok futballedzésén perceken át magyarázta a taktikát a kolléga, majd termi edzésen ugyanezeket a gyerekeket nem merte felküldeni a bordásfalra, mert nem tudták megtartani magukat.” A kőszegi szakember elmondta, hogy az önkormányzat Szombathelyen minden évben kétszer sportirányítói többpróbaversenyt rendez általános iskolásoknak. Itt például 60 méteren mérhetik össze a gyorsaságukat a sportolópalánták. A kilenc-tízévesek között a futamokat a lányoknál a kézilabdázók, a fiúknál a futballisták nyerik zömében. Ez természetes is, hiszen nekik a többiekkel szemben már heti három, négy edzésük van. A következő korosztályban még néhány labdajátékos az élen végez, de egyre inkább eltűnik a kézilabdázók, futballisták előnye, végül maguk is eltűnnek az élről, mert az edzéseiken az állandóan labdával végzett mozgások következtében lelassulnak. Itt már az atléták, úszók, tornászok, kötélugrók vagy a testnevelésóra mellett semmit nem sportoló gyerekek kerülnek az élre. „Nagyon kevés a labda nélküli mozgás, az atlétikus képességek fejlesztése az edzéseken, nincsenek futótechnikai képzések, futóiskolák vagy rendszeres törzserősítések – állítja a szakember. – A szombathelyi kézilabda-akadémián a tanácsomra hetente egyszer minden csapatnál atlétikus edzést tartott egy szakember. Ezek a gyerekek nagyon jól szerepeltek a kupákon és a bajnokságban is. Óriási hiba, hogy nyolc-tízéves korban általában nincs sokoldalú képzés, csak a labda pattog. Nem lehet és nem is szabadna eldönteni egy hat-tízéves gyereknél, hogy a keze vagy a lába ügyesebb, vagy éppen „keresi a labda nyelét”. De ha már eldöntötték, akkor is minden edzésen néhány percig labda nélküli mozgással, maximális frekvenciával és intenzitással végzett gyakorlatokkal kellene tölteni. Nem igényelne ez túl sok időt. Lehet látni akár NB I-es mérkőzésen is, hogy borzalmas karmunkával futnak a játékosok, Pedig tudjuk, hogy kétfajta karmunka létezik, az egyik segíti az előrehaladást, a másik gátolja, és sajnos az utóbbiból van több. Nagyobb előnyben lehetnének a játékosok egy gyorsindításnál vagy egy gyors visszafutásnál, ha megfelelő lenne a technikájuk. A franciák évtizedekkel ezelőtt kifejlesztették a saját nemzeti atlétikai programjukat, mert rájöttek, hogy minden labdajáték alapja az atlétikus mozgás. Heti egyszer a testnevelésórán ez áll középpontban. A program átfutása hat-nyolc év volt. Labdarúgásban az 1998-as világbajnoki győzelmet ennek is köszönhették, de kézilabdában is meg lehet nézni, hol tart Franciaország: jelenleg férfi és a női világbajnoki címet is védi. Magyarországon nem tudom, mikor veszik észre, hogy valami rossz irányba megy. Csak arra van törekvés, hogy minél hamarabb és minél több gyereket leigazoljanak, mert ettől kap több támogatást a sportág. Először jött az ovis foci, majd az ovis szivacskézilabda, nemsokára jön majd a bölcsődei labdajáték, azután lehet menni a szülészetre igazolni.”