- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Bahamai kaland

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu [1]  Egy hét múlva kezdetét veszi a junior cselgáncsozók világbajnoksága a Bahamákon. A formaidőzítés miatt némiképp kényelmetlen helyzetben vannak a dzsúdósok, ugyanis alig egy hónapja ért véget a szófiai korosztályos kontinensviadal.

Özbas Szofi a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai aranyérme megszerzése után a juniorok között is szeretne bizonyítani [2]

Özbas Szofi a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai aranyérme megszerzése után a juniorok között is szeretne bizonyítani

„Nehéz egy hónapig megtartani a csúcsformát, szinte lehetetlen − mondja Radics Attila, a lányok vezetőedzője. − Sokkal több időt töltenek a versenyzők az egyesületükkel, mint velünk, de szerencsére jó a kapcsolatunk az edzőkkel, így folyamatosan nyomon tudjuk követni, hol tartanak. Nemrég érkeztünk meg Szerbiából, ahol egy hetet töltöttünk nemzetközi edzőtáborban. Kicsit nehézkesen ment a munka, de keményen odatették magukat a fiatalok. Igyekeztünk a technikai, a taktikai és mentális problémákat javítani.”

Ez utóbbi az Európa-bajnokságon leginkább a 44 kilogrammosok között versenyző Beringer Fatimén látszódott. A lány úgy kapott ki már az első mérkőzésén − ezzel ki is esett a versenyről, − hogy a megméretést megelőző öt Európa−kupa-viadalon dobogóra tudott állni.

Radics szerint Fatimét nyomta az esélyesség terhe Bulgáriában.

„Rengeteget beszélgettünk arról, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani. Elvárást tűzött ki maga elé, és ezt rosszul kezelte. Bízom abban, hogy össze tudta szedni magát fejben. Jó lenne, hiszen nagy esélye van odaérni a pontszerző helyek valamelyikére, akár a dobogóra is.”

Mint arról már korábban beszámoltunk [3]: hétfőn, a 63 kilogrammos Özbas Szofi ifjúsági olimpiai bajnok lett Buenos Airesben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy pihenhet. Mi több, nem is tud Argentínában maradni a játékok végéig, ugyanis utazik tovább a Bahamákra, hogy az eggyel nagyobbak között is bizonyítson.

„Szerintem óriási löketet ad neki az olimpiai bajnoki cím. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni; neki ez volt a legfontosabb versenye az idén, és vélhetően nagyon fáradt. A juniorkorosztály már magasabb szint. Az ellenfelei erősebbek, idősebbek és tapasztaltabbak, de ezt ő is tudja, tehát felszabadultan dzsúdózhat a vb-n” − foglalja össze a mester.

Szófiában a +100 kilogrammos Szigetvári Mercédesz a dobogó legfelső fokára állhatott fel, akkor parádésan versenyzett. A szakember így nyilatkozott róla oldalunknak a kontinensviadal után:

„Életében talán kétszer láttam ennyire összeszedetten küzdeni, hihetetlen volt, mindenkit ipponnal vert el.”

Radics szerint ha Mercédesz ugyanezt a fantasztikus formát tudja hozni a világbajnokságon is, akkor könnyen lehet, hogy érmet akasztanak a nyakába.

Összesen öt lány utazhat a Bahamákra. A már említett három hölgy mellett a Bulgáriában bronzérmes 78 kilós Tóth Fanni, valamint a 70 kilogrammos Balogh Sára is tatamira lép.

A szakágvezető elmondta: ha a csapat egy érmet tudna szerezni, az hatalmas bravúr lenne.

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN  [4]a sportági aloldalunkon.