UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2018-10-12 12:25

Alsóházi tanulságok

A világ legjobb 16 éven aluli teniszcsapatai adtak egymásnak randevút szeptember utolsó hetében Budapesten. A magyar szövetség egymás után harmadszor rendezhette meg a junior Davis- és Fed-kupa küzdelmeit. A rangos eseményt jövőre már a tengerentúlon, Orlandóban tartják meg

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Erős mezőny gyűlt össze az U16-os csapat-világbajnokságnak számító korosztályos Davis-és Fed-kupa mérkőzéseire, a fiatal sztárok többsége nagy lelkesedéssel érkezett a magyar fővárosba. Az ITF fiú junior-világranglistájának első ötven helyezettje között található öt 2002-es születésű játékos közül a legelőkelőbb, ötödik helyen rangsorolt olasz Lorenzo Musetti – az idei junior US Open-döntős – fejében meg sem fordult a távolmaradás. Az őt 29.-ként követő cseh Dalibor Svrcina nem indulhatott, mivel csapata címvédőként nem tudta magát kvalifikálni az eseményre; míg a szintén „minisztárnak” számító francia Arthur Cazaux sérülés miatt nem kísérhette el csapatát. Utóbbitól a 43. Harold Mayot vette át a végül második helyen végző gallok vezérének szerepét. A leányok mezőnyében 2. helyen álló amerikai Whitney Osuigwe fiatal kora ellenére már 350. a WTA ranglistáján, így érthető, hogy ő korosztályos tornán már nem indul. Helyette az Egyesült Államok csapatának legjobbja a 14 éves Cori Gauff lett, aki már 4. az U18-as világranglistán. Utóbbi hatalmas csatát vívott az elődöntőben a szlovák Romana Cisovskával, míg a kanadai Leylah Annie Fernandez játéktudása előtt Drahota-Szabó Dorkának kellett meghajolnia.

Fajta Péter, Buzonics Dominik, Velcz Zsombor (balról jobbra) összeállítású fiúválogatott kis szerencsével a legjobb nyolc közé is bejuthatott volna. Fotó:MTSZ
Fajta Péter, Buzonics Dominik, Velcz Zsombor (balról jobbra) összeállítású fiúválogatott kis szerencsével a legjobb nyolc közé is bejuthatott volna. Fotó:MTSZ
Mindezek fényében kell feltennünk a kérdést: a magyar fiúk 10., a leányok 13. helye ebben a mezőnyben mennyire tükrözi a magyar teniszutánpótlás valós erejét? A szakemberek egyetlen szóval felelve reálisnak tartották az eredményt, ám bővebben kifejtve a választ már árnyaltabb képet adtak a történtekről. A fiúk esetében minden a kiemelésen múlt – pontosabban annak hiányán. Hiába vívták ki hosszú idő után alanyi jogon a részvételt a nyári Eb 4. helyének köszönhetően, hiába lettek hatodikok télen, s hiába a Fajta Péter, Velcz Zsombor páros ezüstérme az egyéni Európa-bajnokságon, az ITF csak a kilencedik, nem kiemelt helyre rangsorolta a Buzonics Dominikkal kiegészülő magyar csapatot. Így kerülhettek egy csoportba a mieink a végső győztes spanyolokkal és a bronzérmes argentinokkal. Szakmai szempontból ugyanakkor ez volt a torna legnagyobb nyeresége, hiszen olyan sebességű meccseket játszhattak, amelyekre csak ritkán van esélyük. Ennek köszönhetően a következő két meccset is magabiztosan nyerték, s a vágyott 9. helyért végül a harmadik legjobbként rangsorolt, ám egyik játékosát kéztörés miatt nélkülöző Egyesült Államok csalódott, de annál képzettebb csapatával szemben maradtak alul. A keserű szájízt így nem a fiúk játéka okozta, hanem az, hogy tudása alapján és kis szerencsével a legjobb nyolc között is végezhetett volna a csapat. A Drahota-Szabó Dorka, Petrova Anasztázia, Szabanin Natália trió ezzel szemben a házigazda jogán biztosította részvételét, ami a végeredményt is megmagyarázza. S bár a kanadaiak és az argentinok elleni csoportmeccsen egyaránt csupán néhány ponton múlt a vereség, csak akkor végezhettek volna a felsőházban, ha mindhárman, valamennyi mérkőzésükön a maximumot hozzák ki magukból. A mutatott játék alapján tehát reális a 13. helyezés, a szakvezetők szerint viszont többre is képes (lenne) ez az együttes. S hogy lesz-e csapatunk a jövő évi csatározásokban? A rendezői jog elvesztésével erre elég kicsi az esély. A fiúk mezőnyében pillanatnyilag egyetlen 2003-as születésű magyar játékos, Kalocsai Péter található az U18-as ranglistán. A leányok esetében látszólag jobb a helyzet, hiszen a szintén 15 esztendős Szabanin Natália még Orlandóban is játszhat; ám a vele egyidős, és harmadik legeredményesebb magyar, Tóth Amarissza Kiara idén nem játszott a válogatottban, s jövőbeni szerepléséről sem lehet semmi biztosat tudni.  Kérdés, hogy a sportág kellőképpen kihasználta-e, hogy nem egyszer, de háromszor is volt Budán kutyavásár? További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.