UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-10-15 20:52

Rossz nap Pécsett

Duplán járt rosszul a Vasas Akadémia junior leány kosárlabdacsapata a PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs elleni rangadón a hét végén; nem csupán a mérkőzést vesztette el, hanem egyik meghatározó játékosát, Tóth Frankát is (előreláthatólag majdnem egy évre), aki keresztszalag-szakadást szenvedett.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Több szempontból is szerencsétlenül sült el a Vasas Akadémia leány juniorcsapatának a PEAC-Kosárlabda Akadémia Pécs elleni hétvégi bajnoki rangadója. Szkocsovszki Igor együttese a pécsiek vendégeként lépett pályára, és − tavalyi bajnokként − némi meglepetésre vereséget szenvedett.

Tóth Franka (pirosban) sokáig nem léphet pályára Forrás: FIBA
Tóth Franka (pirosban) sokáig nem léphet pályára Forrás: FIBA
Egészen a harmadik negyedik kiegyenlítetten zajlott a találkozó; négy-öt pontnál több előnyt egyik alakulat sem tudott kicsikarni. A zárófelvonásban azonban a hazai együttes átvette az irányítást, végül 63−49-es diadalt aratott. „Ez volt a szezon első igazi rangadója, tehát mindkét alakulat nagyon akarta a győzelmet” − így Szkocsovszki Igor, a Vasas leány juniorcsapatának vezetőedzője. − „Kifejezetten jó meccs volt, és csak a végén dőlt el, hogy kié lesz a siker”. Hozzá kell tenni, hogy a pasarétiektől  hiányzott − a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia miatt − Varga Alíz, valamint Budácsik Dorottya, és Dombai Réka sem léphetett pályára. Ráadásul sajnálatos baleset is történt a negyedik negyed közepén; az idei U17-es világbajnokságon negyedik, U18-as kontinensviadalon ezüstérmes Tóth Franka egy gyors indítást követően rácsúszott a bal lábára. Mint kiderült, a sérülés súlyos; a játékos keresztszalagja elszakadt, így legalább nyolc hónap kihagyás vár rá. „Nagyon megrázott minket az eset már a meccs közben is. Kicsit elvesztettük a fonalat utána, de ez érthető. Amint visszaértünk Budapestre, egyből bevittük Frankát a sportkórházba. Hamarosan műtét vár rá, aztán néhány hónap szigorú fekvés. Majdnem egy év lesz, amire tökéletesen felépül” − zárja le Szkocsovszki. Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.