UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2018-10-16 17:19

Reményteljes idénykezdet

A hazai ranglista első helyét tűzte ki célul maga elé, és az első versenyhónap után vezet is a kadétkorú leány tőrözők között Nekifor Erika. A Törekvés tehetsége reméli, hogy idén több szerencséje lesz a nemzetközi döntőkkel, mint az előző években volt. A biztató rajt mindenesetre adott.

K. T. I. – utanpotlassport.hu Nekifor Erika, a Törekvés 16 esztendős tőrözője remekül kezdte utolsó kadétszezonját. A Magyar Kupában kétszer is döntőzhetett, igaz, csak az egyiket tudta megnyerni, majd az év első nemzetközi versenyén, a somorjai európai körversenyen legjobb magyarként ötödik lett.

Nekifor Erika célja, a hazai ranglista elsőség Forrás: fie.org
Nekifor Erika célja, a hazai ranglista elsőség Forrás: fie.org
– Remélted, hogy ilyen jól indul az idény? – Nagyon. Szerencsére a hazai válogatók után Somorján is jó formában éreztem magam, ez volt életem első nemzetközi döntős helyezése, úgyhogy különösen büszke vagyok rá. Hosszú verseny volt, sok indulóval és különleges lebonyolítással, ami ezúttal kifejezetten jól jött. – No igen, a nyolc közé jutásért kikaptál a későbbi győztes olasz Carlotta Ferraritól, aztán viszont jöhetett a vigaszág, amivel személy szerint én még nem is találkoztam nemzetközi vívóversenyen. – Tényleg nem gyakori, de örültem neki. Sajnos az olasz ellen nem éreztem rá, hogyan kellene vívnom, igaz, mások sem tudták megállítani. Ez ilyenkor kicsit jólesik az embernek. Ha már ki kell kapni, jobb a végső győztestől. Aminek viszont örülök, hogy gyorsan sikerült továbblépnem azon az asszón, és a következőt a vigaszágon már meg tudtam nyerni. – Említetted, hogy ez az első nemzetközi döntőd. Mire vagy a legbüszkébb az eddigi eredményeid közül? – Ha ezt a verseny nem számítjuk, akkor a tavaly megnyert kadét országos bajnoki címre, illetve a junior- és a felnőttcsapatbajnoki elsőségekre a Törekvéssel. Utóbbin Tóth Janka sérülése miatt kerültem a csapatba, és ha nem is vívhattam, nagyon-nagy élmény volt végig a pást mellett készenlétben állni és figyelni. Biztos vagyok benne, hogy hasznomra válik még ez a tapasztalat is.
A Törekvés 2017-es bajnok tőröző csapata. Nekifor Erika balról az első Forrás: Facebook
A Törekvés 2017-es bajnok tőröző csapata. Nekifor Erika balról az első Forrás: Facebook
– Miért kezdtél vívni? – A bátyám volt az, aki először lement edzeni, én eredetileg táncolni jártam, mint a legtöbb kislány a környezetemben. Viszont sokszor mentünk szurkolni a különféle versenyekre, megtetszett, és megkértem a szüleimet, hadd próbáljam ki. Az első edzésen megtetszett, akkor még a játékosságával, de később, amikor elkezdtünk valóban vívni, a különböző alapállásokat, kiszúrásokat gyakorolni, azt is élveztem, így végül maradtam a pástnál. – Jelen állás szerint úgy fest, jól döntöttél. Az idei sikereiddel vezeted a magyar ranglistát a korosztályodban. Ezt szoktad figyelni? – A válogatott szempontjából fontos a ranglistahelyezés, így még szép, hogy figyelem. Szerettem volna, ha összejön az elsőség. Mivel az idei az utolsó kadétszezonom, szeretnék kijutni az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra, ott pedig a nyolcas döntőbe kerülni, esetleg egy érmet elhozni. – Ki a példaképed? – Emberileg és sportemberileg is az edzőm, Gátai Róbert az, akire felnézek. Rajta kívül a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron. Akiktől pedig szintén sokat tanultam, tanulok, az Pásztor Flóra és Tóth Janka, akikkel együtt készülhetek a Törekvésben. – Két hét múlva Budapesten lesz a kadétkörverseny következő állomása, mit vársz magadtól? – Mindig különleges élmény itthon szerepelni egy nemzetközi versenyen. Engem doppingol, hogy többen tudnak szurkolni, kijönnek a barátaim, a családom. Remélem, ez az eredményemben is megmutatkozik majd. Tavaly a harminckettő között kiestem. Idén szeretnék továbbjutni ennél, és mondjuk megismételni a somorjai eredményt. Ezzel már elégedett lennék. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.