UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-11-03 12:50

Így állnak a csapatok

A junior fiúk hat, míg a kadétkorúak öt fordulón vannak túl a korosztályos kosárlabda-bajnokságokban. A legidősebbek között a Szolnoki Sportcentrum és az Alba Fehérvér makulátlan mérleggel áll a tabella élén, míg a fiatalabbaknál a Vasas Akadémia, a MAFC, a Soproni Sportiskola és a Szombathelyi Sportiskola Kosárlabda Akadémia is veretlen még.

M. Sz.utanpotlassport.hu A selejtezők után már nagyban zajlik a fiú utánpótláskorú kosárlabdázók junior- és kadétbajnokságának alapszakasza, mindegyik korosztályban két (Nyugati és Keleti) csoportban. A legjobb tizenhat együttes pedig továbblép majd a rájátszásba. A juniorok hat fordulón vannak túl, amelyek során csak a Szolnoki Sportcentrum és az Alba Fehérvár tudta megőrizni százszázalékos mérlegét. Előbbi a Keleti-, míg utóbbi a Nyugati-csoportban. A szolnokiak mögött az előző évad negyedik helyezettje, a Budapesti Honvéd áll a második helyen öt győzelemmel és egy vereséggel, a fővárosiakat pedig a tavaszi döntőben az Alba Fehérvár ellen két ponttal alulmaradt Debreceni Kosárlabda Akadémia követi, két vereséggel. Meglepetésre a 2017/18-as bajnokság bronzérmese, a Nyíregyházi Sportcentrum még nyeretlenül várja a folytatást az utolsó helyen.

Öt vereséggel kezdte az alapszakaszt az Alba Fehérvár címvédő kadétcsapata Forrás: albakosar.hu
Öt vereséggel kezdte az alapszakaszt az Alba Fehérvár címvédő kadétcsapata Forrás: albakosar.hu
A Nyugati-csoportban eddig érvényesült a papírforma, nem igazán található meglepetés-eredmény. Az Alba Fehérvár, ahogy megszokhattuk az utóbbi időben, toronymagasan a nyolcas, valamint a korosztályos bajnokság legnagyobb esélyese. Öt győzelmük során megsemmisítő vereséget mértek ‒ többek között ‒ a második helyen álló, a tavalyi évadban ötödikként végzett Vasas Akadémiára is. A harmadik pozíciót a tavaszi hetedik Kosárlabda Akadémia Pécs foglalja el.

A juniorbajnokság Keleti-csoportjának állása: 1. Szolnoki Sportcentrum 5 győzelem‒0 vereség, 2. Budapesti Honvéd 5‒1, 3. Debreceni KA 5‒2, 4. SZEDEÁK 2‒3, 5. MAFC 2‒4, 6. MEAFC 2‒4, 7. Újpest-MT 2‒4, 8. Nyíregyházi Sportcentrum 0‒5.

A juniorbajnokság Nyugati-csoportjának állása: 1. Alba Fehérvár 5 győzelem‒0 vereség, 2. Vasas Akadémia 6‒1, 3. Kosárlabda Akadémia Pécs 4‒1, 4. FALCO-Vulcano Energia KC Szombathely 3‒3, 5. AKMÉ Körmendi Törpördögök 3‒4, 6. Soproni Sportiskola KA 2‒4, 7. Zalakerámia ZTE KK 1‒5, 8. Soproni Tigrisek 0‒6.

A kadétkorú kosarasok között is nagy volt a harc az előző évadban: a döntőben a Vasas Akadémia mindössze két ponttal maradt alul az Alba Fehérvár ellen. A juniorbajnokságtól eltérően azonban a fiatalabbak mezőnyében be lehet számolni óriási meglepetésről,  a címvédő székesfehérváriak ugyanis nyeretlenül állnak a Keleti-csoport végén, míg a pasarétiek vezetik azt. De lássuk, hogy állnak a 2017/18-as idény élmezőnyében végzett együttesek… A Vasas Akadémia mögött a Szombathelyi SI KA lett a bronzérmes, amely az új szezonban sem vallott eddig kudarcot, tudniillik öt győzelemmel nyitottak. Volt azonban újabb nem várt eredmény: a dobogóról legutóbb épphogy lecsúszott Budapesti Honvéd be sem jutott az alapszakaszba, így a fővárosiak biztosan nem tudják megismételni az országos döntőbe jutást.

A kadétbajnokság Keleti-csoportjának állása: 1. Vasas Akadémia 4 győzelem‒0 vereség, 2. MAFC 4‒0, 3. Debreceni KA 4‒1, 4. Kecskeméti KA 2‒2, 5. Szolnoki Sportcentrum 2‒2, 6. Vásárhelyi Kosársuli 1‒4, 7. Zsíros Akadémia Kőbánya 1‒4, 8. Alba Fehérvár 0‒5.

A kadétbajnokság Nyugati-csoportjának állása: 1. Soproni Sportiskola KA 3 győzelem‒0 vereség, 2. Szombathelyi SI KA 5‒0, 3. Kaposvári KK 3‒1, 4. Zalakerámia ZTE KK 2‒2, 5. AKMÉ Körmendi Törpördögök 2‒3, 6. PVSK Nemzeti Akadémia 1‒3, 7. Kosárlabda Akadémia Pécs 1‒3, 8. GYKSE Szekszárd 0‒5.

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.