UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2018-11-07 19:07

Tele a hajó

Az UTE 16 esztendős kajakosa, Rendessy Eszter mindent megnyert az idén, amit csak lehetett: ifjúsági olimpiai- és világbajnok lett.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A 16 esztendős kajakos, Rendessy Eszter 2017-ben vett először részt komolyabb nemzetközi megméretésen: a győri EYOF-on 200 méteren arany-, K2−500 méteren pedig ezüstérmet szerzett.

Így tudott örülni Rendessy Eszter az ifjúsági olimpiai bajnoki címnek Forrás: MOB
Így tudott örülni Rendessy Eszter az ifjúsági olimpiai bajnoki címnek Forrás: MOB
„Hatalmas élmény volt a sportfesztivál − mondja. − Nyáron hat nap alatt tíz, télen pedig nyolc edzéssel készültem azért, hogy az új szezon még jobban sikerüljön. Ki szeretném emelni az edzőmet, Samu Andreát, legalább ugyanannyit köszönhetek neki, mint magamnak.” A befektetett munka Eszter esetében többszörösen meghozta a gyümölcsét. Az UTE versenyzőjének az elsődleges célja az volt, hogy kvalifikálja magát a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, ám ez nem ment zökkenőmentesen: „A síkvíz mellett szlalomban is bizonyítanunk kellett. Szinte egyikünk sem csinálta ezt még soha. Az eszkimóforduló nekem sikerült legutoljára, az utolsó pillanatban, két nappal a hazai válogató előtt” – emlékezik vissza. Rendessy túljutott a magyar, majd a barcelonai kvalifikációs versenyen is (amelyen első lett összetettben), és már rendelhette is a repülőjegyet Argentínába. Időközben megkezdődött a síkvízi szezon. Hatalmas bravúrt vitt véghez az Újpest kajakosa a hazai válogatón: 500 méteren legyőzte a szám 2017-es ifjúsági világbajnokát, Gazsó Alida Dorkát. „A mai napig nem hiszem el, hogy ez sikerült. Erre senki nem volt felkészülve, sem én, sem az edzőm. De szerintem Dorka sem. Ráadásul két évvel idősebb nálam, és idén kétszer legyőzött a verseny előtt.” Eszter serdülőként képviselhette Magyarországot a plovdivi ifjúsági világbajnokságon, és élt is a lehetőséggel; aranyérmet szerzett úgy, hogy másfél másodpercet vert a második fehérorosz Ina Sauchukra. Nem sokkal a Buenos Aires-i játékok előtt derült ki, hogy az olimpián nem összesítve, hanem külön-külön értékelik a sportolókat síkvízen és szlalomon. A magyar alakulat összes tagja mérges volt, hiszen rengeteg energiát fektettek a szlalom tökéletes elsajátításába. Eszternek ugyanakkor jól jött a helyzet, mert síkvízen ifjúsági olimpiai bajnok lett, viszont ha egybe számolták volna a két szakág eredményét, be kellett volna érnie az ezüstéremmel. Így aztán mindent megnyert 2018-ban, amit csak lehetett. Úgy véli, ez plusz motivációt ad neki, még többet kell dolgoznia, és a folytatásban is ki szeretné használni az előtte adódó lehetőségéket. Az álma az, ami talán az összes élsportolónak: olimpiai bajnok szeretne lenni. További korosztályos híreink KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.