UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-11-08 13:27

Szükségük lenne az élvonalra

Kiváló körülmények között fejlődhetnek a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia fiatal játékosai, akik továbbra is érdekeltek a korosztályos bajnokságok élvonalában. Nem úgy, mint a nagy múltú ETO FC Győr felnőttcsapata, amely 2015-ben a Quaestor-csoport csődje miatt a harmadosztályig esett vissza, ahonnan egyelőre csak az NB II-be sikerült feltornáznia magát. Adódik a kérdés: hogyan élte túl az utánpótlás a megrázkódtatásokat? A helyszínen jártunk, hogy az akadémiaigazgató Tuboly Frigyes segítségével választ kapjunk kérdésünkre.

Sztrik Martin A nagy múltú győri labdarúgócsapat történetében 2015. május 8-a szomorú dátum. Ekkor jelentették be, hogy a klub a Quaestor-csoport csődje miatt nem tudta határidőre teljesíteni a Magyar Labdarúgó-szövetség licencfeltételeit, ezért a következő idényben nem is indulhatott az NB I-ben. Azóta a győriek eseménydús időszakon vannak túl: a harmadosztályból feltornázva magukat mára az NB II középmezőnyét erősítik ‒ jelenleg a nyolcadik helyen állnak a tabellán ‒, de céljuk a mielőbbi visszajutás a legjobbak közé. Ezzel szemben a jogilag nem a nagycsapat kötelékébe tartozó, ám utánpótlásbázisként funkcionáló helyi Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián nevelkedő fiatalok folyamatosan a korosztályos bajnokságok élvonalában játszhattak, illetve játszhatnak most is.

Kiváló körülmények között zajlik a játékosnevelés a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián  Forrás: FMLA.hu
Kiváló körülmények között zajlik a játékosnevelés a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián Forrás: FMLA.hu
„A városnak és az akadémiának nem volt könnyű feldolgozni, hogy a klub ilyen nehéz helyzetbe került ‒ emlékszik vissza a történtekre Tuboly Frigyes, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia igazgatója. ‒ A minőség ugyan valamelyest visszaesett, mivel a körülmények nem voltak ideálisak, de ebből mostanra már semmit nem érzékelni – köszönhetően többek között az új tulajdonosnak, Mányi Józsefnek, aki rendkívüli figyelmet, energiát és pénzt fordít az utánpótlás-nevelésre.” Az új tulajdonos pénzügyileg ismét megszilárdította a klubot, de a krízishelyzet közepette nagy segítséget nyújtott a győri önkormányzat is, amely 2016-ban 150 millió forinttal támogatta az utánpótlás-nevelést. A későbbi évben újabb 75-tel járult hozzá a talpra álláshoz, s további 75 milliót tartalékba helyezett a költségvetésben, amelynek kifizetését attól tette függővé, hogy látja-e a csapat további sikeres szereplésének esélyét. Ezt a biztosítékot az új tulajdonos csatlakozásával teljesülni látták, így az összeget átutalták a klubnak. Az említett megrázkódtatásból valóban nem sok minden érzékelhető Győrött, erről saját szemünkkel győződtünk meg, ugyanis Tuboly Frigyes személyesen vezetett körbe minket az akadémia területén. Az ETO utánpótlásában nevelkedők remek minőségű pályákon, jól felszerelt konditeremben készülhetnek, illetve használhatják a helyben található modern kollégiumot és éttermet. A vezetők a mentális felkészültségre is odafigyelnek: kéthetente csoportos pszichológiai foglalkozásokat tartanak a fiataloknak, de aki igényli, egyénileg is fordulhat szakemberhez. A közelben található iskolában az órarend kiválóan illeszkedik az edzések időpontjaihoz, így a tizenévesek semmiben nem szenvednek hiányt. „Azt gondolom, hogy itt, Győrben minden feltétel adva van ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni, és az akadémiának, valamint a városnak is nagy szüksége lenne rá, hogy élvonalbeli futballcsapata legyen. Nagyon szeretnénk visszakerülni az élvonal vérkeringésébe, de a legfőbb cél az, hogy profi játékosokat neveljünk, függetlenül attól, hogy később hol futballoznak. Ettől persze még mindenki azt szeretné, hogy győri kötődésű futballisták alkossák a nagycsapatot, és ott törjenek minél nagyobb célok elérésére” ‒ zárja a beszélgetést az igazgató. További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.