UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2018-11-10 13:32

Egerszegi indította el

Az év második legjobb európai ifjúsági korú sportolónőjének választották Késely Ajnát. A Kőbánya SC tizenötszörös junior Európa-bajnok és háromszoros ifjúsági olimpiai aranyérmes 17 éves versenyzőjét az osztrák kerékpáros Laura Stigger előzte meg, Késely a díjátadóról nyilatkozott az SzPress Hírszolgálatnak.

UP-infoAz Európai Olimpiai Bizottság spanyolországi gálarendezvényén az osztrák kerékpáros, a mountain bike ifjúsági Eb- és vb-győztes Laura Stigger lett 2018 legjobb ifjúsági korú sportolónője. Mögötte – szlovén szlalom-kajakozóval holtversenyben – a 17 esztendős Késely Ajna érdemelte ki a megosztott második-harmadik helyet.

Késely Ajna Európa második legjobb ifjúsági sportolónője lett Forrás: MOB
Késely Ajna Európa második legjobb ifjúsági sportolónője lett Forrás: MOB
A rangsor magyar szempontól mindenképpen megtisztelő, ugyanakkor valamelyest furcsának is tekinthető, hiszen a Kőbánya SC úszója az idén minden nagy nemzetközi versenyén káprázatos teljesítménnyel rukkolt ki. Helsinkiben, az ifjúsági Európa-bajnokságon hét érmével, köztük az öt arannyal – ezzel már tizenötszörös kontinensbajnoknak mondhatja magát – valósággal tarolt, nem sokkal később Glasgow-ban a felnőtt sportolók mezőnyében két ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Néhány héttel ezelőtt Buenos Airesben, az ifjúsági olimpián pedig mesterhármassal – vagyis három bajnoki címmel – koronázta meg a bravúros esztendőt. Ajna büszkén és nem a sorrenddel foglalkozva nyilatkozott az eredményhirdetés után az SzPress Hírszolgálatnak, hangsúlyozva, hogy trénere, Turi György nélkül aligha lehetne most az európai sportolók rangsorának egyik „dobogós” helyezettje. „Egyenesen a százhalombattai rövidpályás bajnokságról érkeztem Gyuri bácsival Marbellára, és az igazat megvallva csak itt értesültem róla, hogy milyen nagy esemény résztvevője lehetek. Büszke vagyok rá, hogy nevem felkerült a díjvárományosok listájára, még inkább a helyezésemre. Amikor arra kértek, hogy álljak ki a nemzeti olimpiai bizottságok vezetői és a díszvendégek elé, szavamra mondom, jobban izgultam, mint egy úszóversenyen. Angol nyelvet választva számoltam be arról, mekkora megtiszteltetés számomra a szavazás eredménye, majd azt is elmondtam, hogy minden az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával kezdődött, az ő ihletésével, biztatásával és tanácsaival.” – mondta a magyar sport egyik legnagyobb ígérete, aki kitért arra, hogy a sport mellett a tanulásra is sok energiát fordít, miközben igyekszik a hozzá hasonló korú fiatalok életét élni. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.