UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-11-13 19:19

Török Zsolt döntős!

A 97 kilogrammos Török Zsolt parádés teljesítményének köszönhetően döntőbe jutott a bukaresti U23-as birkózó világbajnokság keddi, kötöttfogású versenynapján. A 67 kilós Losonczi Ottó a bronzéremért léphet szőnyegre szerdán, míg a 72 kilogrammosok között versenyző Lévai Tamás a vigaszágon folytathatja.

Krasznai Bence – utanpotlassport.huAz U23-as Európa-bajnoki harmadik, kadét-világbajnoki második Török Zsoltot nem csupán azért kell kiemelni, mert a magyar kötöttfogásúak közül ő volt az egyetlen a bukaresti U23-as világbajnokság keddi versenynapján, aki beverekedte magát a döntőbe. Sokkal inkább azért, mert amit csinált a 97 kilogrammosok között, arra még szavakat is nehéz találni.

Török Zsolt (kékben) a döntőig meg sem állt Bukarestben
Török Zsolt (kékben) a döntőig meg sem állt Bukarestben
A selejtezőben a tavalyi U23-as Európa-bajnok, junior vb-aranyérmes azeri Orhan Nurijevet győzte le rendkívül magabiztosan, majd a folytatásban a felnőtt Eb-bronzérmes, kadét-világbajnok finn Matti Kuosmanen sem okozott különösebb gondot neki. A negyeddöntőben sem akárkinél bizonyult jobbnak, a kétszeres junior Ázsia-bajnok üzbég Temur Mamadzsanovot tusolta 4−4-es állásnál. Zsolt az aranycsatáért vívott harcban is meggyőző teljesítménnyel verekedte át magát a katonai vb-bronzérmes iráni Aliakbar Hajdarin, így szerdán, az esti programban a világbajnoki címért léphet szőnyegre a korosztályos vb-címvédő orosz Alekszandr Golovinnal szemben. „Rendkívül fontos, hogy a birkózónak legyen legalább egy kenyérkereső fogása. Zsolt abban a szerencsés helyzetben van, hogy állásból és lenti helyzetből is két-három ilyen technikája van (a felkészülés alatt a lenti védekezés mellett ezeknek a gyakorlására helyeztük a hangsúlyt). Az utóbbi fél évben máshogy állt a munkához: nagyobb hittel és alázattal, ennek lett meg most a gyümölcse” – összegzett az U23-as kötöttfogásúak vezetőedzője, Lévai Zoltán. Egészen az elődöntőig menetelt az idei U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes, 67 kilós Losonczi Ottó is, ám ott a kadét-világbajnok, kétszeres Európa-bajnok azeri Dzsafarov útját állta, ráadásul simán (mindössze 1:18 perc alatt kapott ki technikai tussal). A magyar tehát a bronzéremért állhat ki szerdán. Lévai szerint Ottónak keményebben és bátrabban kellett volna birkóznia ahhoz, hogy szőnyegre léphessen az aranycsatában. „Nehéz helyzetben volt, mert Dzsafarov nagyon technikás versenyző. Klubja, az ESMTK remek körülményeket biztosít neki, hiszen kiváló szakemberekkel dolgozhat együtt. Ugyanakkor sokkal többet kellene készülnie a felnőttválogatottal azért, hogy ilyen szintű tapasztalatokat szerezzen.” A negyeddöntőig jutott a mester fia, a 72 kilogrammos Lévai Tamás, neki a junior Európa-bajnok török Arslan Cengiz jelentette a végállomást, miután a nyolcaddöntőben legyőzte a szlovák Horváth Deniszt. Edzője elégedett vele, mert nem sokon múlt, hogy a nála négy évvel idősebb törököt is maga mögé utasítsa. Tamás szerdán a vigaszágon folytathatja a vb-t. „Ha ugyanilyen ütemben halad a fejlődése, jövőre már aranyesélyesként számolhatunk vele a junior-világbajnokságon” – mondta a szakember. A felnőtt Európa-bajnoki ötödik Torba Erik elkönnyelműsködte a nyolcaddöntőt a kínai Libing Dinggel szemben. Lévai azt az utasítást adta neki négypontos előnynél, hogy zárja ki az ellenfelét, ám Torba ezt nem tartotta be. Beleszaladt egy válldobásba, kikapott, és ezzel a verseny is véget ért számára. Hasonlóan járt az U23-as Európa-bajnoki ötödik Losonczi Ottó a 82 kilogrammosok mezőnyében. Ő – a vezetőedző elmondása szerint – a rutintalanságának köszönhette, hogy elvesztette előnyét, és kikapott a junior Ázsia-bajnok iráni Madi Jebrahimitól.

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BUKAREST A magyar szereplők 60 kg (25 induló): Torba Erik (Budapesti Honvéd SE), 67 kg (27 induló): Losonczi Ottó (ESMTK), 72 kg (21 induló): Lévai Tamás (Budapesti Honvéd SE), 82 kg (25 induló): Losonczi Dávid (ESMTK), 97 kg (27 induló): Török Zsolt (Pénzügyőr SE) Selejtezők. 60 kg: Torba Erik–Viktor Petrik (ukrán) 7–2, 66 kg: Losonczi Ottó–Alexandru Solomon (román) 4–2, 82 kg: Madi Jebrahimi (iráni)–Losonczi Dávid 9–4, 97 kg: Török Zsolt–Orhan Nurijev (azeri) 5–1 Nyolcaddöntők. 60 kg: Libin Ding (kínai)–Torba Erik 5–4, 67 kg: Losonczi Ottó–Otar Abuladze (grúz) 7–4, 72 kg: Lévai Tamás–Horváth Denisz (szlovák) 8–0, 97 kg: Török Zsolt–Matti Kuosmanen (finn) 5–2 Negyeddöntők. 67 kg: Losonczi Ottó–Morten Thoresen (norvég) 5–1, 72 kg: Cengiz Arsalan (török)–Lévai Tamás 4–1, 97 kg: Török Zsolt–Temur Mamadzsanov (üzbég) TUS 4–4-nél Elődöntők. 67 kg: Karim Dzsafarov (azeri)–Losonczi Ottó 8–0, 97 kg: Török Zsolt–Aliakbar Hajdari (iráni) 3–1

Amit eddig a világbajnokságról írtunk Nagy célokkal Bukarestbe Négy kieső Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.