UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-11-14 23:28

Egy ezüst, két bronz

Remekül sikerült a magyar kötöttfogásúak hajrája a bukaresti U23-as világbajnokságon, három érmet gyűjtöttek be, kiváló teljesítménnyel. A pontversenyben, amelyet Georgia („leánykori” nevén Grúzia) nyert meg, 8. lett a csapat. Megkezdődött a női szakág versenye is, a három magyar közül Galambos Ramónának van esélye arra, hogy csütörtökön este bronzmérkőzést vívjon.

Szekeres István – utanpotlassport.hu Kitűnő volt a kötöttfogás harmadik, egyben utolsó napjának a dramaturgiája. A verseny utolsó mérkőzését, a 97 kilósok döntőjét az álombirkózással fináléba jutott Török Zsolt és az orosz, U23-as világ- és Európa-bajnok Alekszandr Golovin vívta. Az ellenfél a román fővárosban a döntőt érő három győzelmét alig több mint egyetlen mérkőzésidő (6 perc 3 másodperc) alatt érte el, tussal, illetve technikaival nyert fehérorosz, ukrán és olasz vetélytársa ellen, utóbbit Kabelasvilinek hívják.

Török Zsolt a finn ellenfelet kapja fel
Török Zsolt a finn ellenfelet kapja fel
Török és az orosz az addigi produkciója alapján remélt parádés birkózást a mérkőzés elején mutatott be, a magyar fantasztikus szaltó-kontracsatában csillantotta meg különleges technikai felkészültségét. Aztán már csak Golovin dobott szaltót, azzal 4–2-re vezetett. A második három percben hiányzott a magyarból az a robbanékonyság, amellyel feltörhette volna az ellenfél védelmi rendszerét, s még meg is intették, így lett a vége 5–2, oda. Az ezüstérem ezúttal csakugyan szépen csillog, és ígéretesen. Török Zsolt nagyon jó úton jár. A nap amúgy eléggé kalandos volt. Pompásan indult, hiszen Lévai Tamás a 72 kg vigaszágán két meneten át fogta vasmarokkal az egykori ifjúsági olimpiai bajnok (majd juniorvébé-bronzérmes) azeri Dadovot, és magabiztosan hozta a meccset 2– 0-ra. Ez pedig azt jelentette, hogy az esti helyosztókon három magyar volt érdekelt: Lévai és a 67 kilós Losonczi Ottó bronzéremért, Török pedig a döntőben léphetett szőnyegre. Az esti program eleje maga volt a lidérces álom. Megszakadt a televíziós streaming, és megállt az eredményközlés is. Nemcsak látni nem lehetett az eseményeket, hanem információ sem érkezett róluk.
Kötöttfogású sikeremberek. Balról Fodor Zoltán edző, Losonczi Ottó, Török Zsolt, Lévai Tamás, Lévai Zoltán vezetőedző Fotók: MBSZ
Kötöttfogású sikeremberek. Balról Fodor Zoltán edző, Losonczi Ottó, Török Zsolt, Lévai Tamás, Lévai Zoltán vezetőedző Fotók: MBSZ
Csupán a hecc kedvéért idézzük fel az akkori információinkat az eredeti formájukban. Egy. Losonczi Ottó–Rjo Nakahasi (japán) 5–3. „Felvillanó állóképekből állt össze a történet. Az első menet végén a japán 3–0-ra vezetett, majd a vége előtt már 5–3-as magyar vezetés szerepelt a táblán, illetve Nakahasi neve mellett intés is. Vagyis az intés (1–3) után Losonczi négy pontot ért el. Nagy eredmény ez, hiszen a japánok bomba formában vannak, a magyar bronzmeccs előtt szerezték meg a második aranyérmüket.” Kettő. Lévai T.–Artur Politajev (ukrán) technikai tus, 9 – 0. „A streaming továbbra sem működik a bukaresti U23-as vébén. Az 72 kg magyar érdekeltségű bronzmérkőzéséről az első menet közepén jelent meg egyetlen, kimerevített kép, megnyugtató tartalommal: Lévai Tamás akkor már 7–0-ra vezetett az ukrán ellen, és az újra indult eredményközlő rendszer nemsokára közzétette: Tamás 2:50 perc alatt 9–0-ra, technikai tussal győzött. Megvan tehát a nap második magyar kötöttfogású bronzérme.” Érdemes lesz utólag, videón megnézni mind a két meccset. Aki nem figyeli folyamatosan az erőviszonyok átrendeződését a világ birkózásában, alighanem meglepődik az aranyérmek megoszlásán. Hogy a grúzok hármat nyertek, az a régi beidegződéseket nem zavarja. A két japán arany annál ütősebb. Plusz az egyiptomi, noha ők már a mostani században nyertek olimpiát és világbajnoki címeket. Az oroszok egyetlen aranya több mint meglepő. Ha belegondolunk, óriási teher nehezedett az egyetlen döntősük, Golovin vállára, hiszen neki kellett megmentenie – Török Zsolt ellenében – a becsületet… Mit szólt volna a világ, ha az oroszok arany nélkül térnek haza Bukarestből? Amúgy szerdán megkezdődött a nők versenye is. A három magyar az első körben két meccset nyert meg. Galambos Ramóna mongol ellenfelet győzött le, igen látványosan, míg Szmolka Nikoletta igazi bravúrt hajtott végre, kazah ellenfelet vert meg. A folytatásban két vereség következett. Ramóna ellen 1–2-ről fordított, mögékerüléssel, 3–2-re a kínai Junling Ouyang, aki ugyan kitűnő birkózó, döntőbe is jutott, de szerencséje is volt, hiszen a magyar az idei sok kihagyása miatt a végére fejben elfáradt. De van folytatás. Csütörtökön reggel a vigaszágon az orosz bajnokság kétszeres bronzérmesével, Marina Szimonjannal csap össze, megvan az esélye a győzelemre. És ha sikerül, a bronzmérkőzésen egy másik Marina vár rá, a kazah Szednyeva, aki junior-világbajnokságon nyert már ezüstöt és bronzot is.

U 23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BUKAREST Női birkózás, 1. programcsomag A magyar szereplők 50 kg (17 induló): Réczi Bianka (Tatabányai SC). 55 kg (15): Galambos Ramóna (Pécsi EAC). 59 kg (15): nincs magyar induló. 68 kg (15): Szmolka Nikoletta (Pécsi EAC). 78 kg (15): nincs magyar induló A magyar mérkőzések Selejtező. Dominika Szynkowska (lengyel)–Réczi technikai tus, 14–3 az 5:38. percben. Galambos–Bolor-Erdene Bat-Orsih (mongol) technikai tus, 13–2 a 4:49. percben. Szmolka–Valerija Goncsarova (kazah) 1–1, győzelem, utolsó ponttal Negyeddöntő. Junling Ouyang (kínai)–Galambos 3–2. Hisigmá Munhbat (mongol)–Szmolka tus, 7–0-nál az 1:27. percben Kötöttfogás, 2. programcsomag A magyar szereplők 67 kg: Losonczi Ottó (ESMTK). 72 kg: Lévai Tamás (Budapesti Honvéd). 97 kg: Török Zsolt (Pénzügyőr SE) A magyar mérkőzések Vigaszág. Lévai T.–Iszlambek Dadov (azeri) 2–0 Bronzmérkőzés. Losonczi–Rjo Nakahasi (japán) 5–3. Lévai T.–Artur Politajev (ukrán) technikai tus, 9–0 a 2:50. percben Döntő. Alekszandr Golovin (orosz)–Török 5–2 A kötöttfogás világbajnokai és a magyar versenyzők helyezése 55 kg: Nugzari Curcumia (Georgia), …7. Kovács Bence 60 kg: Kenicsiro Fumita (Japán), …11. Torba Erik 63 kg: Kacuaki Endo (Japán), …16. Jász Márton 67 kg: Mohamed Ibrahim Elszajed (Egyiptom), …3. Losonczi Ottó (Magyarország) 72 kg: Cengiz Arslan (Törökország), …3. Lévai Tamás (Magyarország) 77 kg: Daniel Cataraga (Moldova), …9. Lévai Zoltán 82 kg: Gela Bolkvadze (Georgia), …16. Losonczi Dávid 87 kg: Szemjon Novikov (Ukrajna), …17. Papp Bertalan 97 kg: Alekszandr Golovin (Oroszország), 2. Török Zsolt (Magyarország) 130 kg: Zvjadi Pataridze (Georgia), magyar induló nem volt Pontverseny: 1. Georgia 126 pont, 2. Oroszország 101, 3. Törökország 87 ,…7. Egyiptom 62, 8. Magyarország 62  (A sorrendet az döntötte el, hogy az egyipomiaknak aranyérmük is van.)

Amit eddig írtunk a vébéről Nagy célokkal Bukarestbe Négy kieső Török Zsolt döntős!