UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2018-11-24 11:02

Változott a versenyrendszer

Alaposan megváltoztatták a vízilabdázók utánpótlás-bajnokság lebonyolítási rendjét, hiszen az eddig jól megszokott négyes döntő helyett ‒ amely a bajnoki címet volt hivatott eldönteni ‒, az idei évadtól csak aranycsatát és bronzmérkőzést rendeznek az alapszakasz első négy helyezettje között. Értelemszerűen, az első két pozícióban végző gárda az aranyért, a harmadik és negyedik pedig a bronzért ugrik majd vízbe. Az ifjúsági korú fiúk tavalyi küzdelmeiben döntőt játszó BVSC-Zugló és KSI SE vezetőedzőjét, Kemény Kristófot és Horváth Jánost kérdeztük a versenyrendszer változásának lehetséges hatásairól.

M. Sz.utanpotlassport.hu Az előző évadban hat klub csatározott a bajnoki címért az ifjúsági korosztály vízilabda-bajnokságában. A négyes döntőbe a végül az aranyérmet szerző BVSC-Zugló, az ezüstöt begyűjtő KSI SE, a harmadik helyen végző UVSE és a ZF-Eger jutott be.

Sűrű a program Horváth János és csapatai számára, hiszen a KSI fiatal pólósai az ifjúsági bajnokság mellett a férfi OB I-ben is érdekeltek Forrás: MVLC
Sűrű a program Horváth János és csapatai számára, hiszen a KSI fiatal pólósai az ifjúsági bajnokság mellett a férfi OB I-ben is érdekeltek Forrás: MVLC
A mostani évadban azonban már nem elég megcsípni a harmadik vagy a negyedik helyet, ha egy csapat bajnok szeretne lenni, hiszen a versenyrendszer megváltozott a korábbi évekhez képest. Az alapszakasz végén az első és második helyezett gárda aranycsatát vív a már megszokott négyes döntő helyett. A bronzmeccset pedig a harmadik és negyedik pozícióban záró alakulat játssza. Arra voltunk kíváncsiak: megnehezíti-e ez az együttesek dolgát? „Annyira az elején vagyunk még, hogy nem érezzük ezt ‒ mondja Horváth János, a KSI SE ifjúsági és OB I-es csapatának vezetőedzője. ‒ De nem is tudok nagyon előre tekinteni, mivel mozgalmas időszakot élünk át hétről hétre. Néha úgy érzem magam, mintha az NBA-ben lennénk, hiszen általában szerda-szombat-vasárnap ritmusban játszunk, ami nem teszi lehetővé a messzire előre tervezést. Mindig a következő meccsre koncentrálunk, hogy győztesen szálljunk ki a medencéből.” A címvédő BVSC-Zugló gárdájának vezetőedzője, Kemény Kristóf szerint a változások miatt sokkal kiélezettebb lehet a küzdelem. „Mivel nincs már négyes döntő, nagyon sokba kerül pontot hullajtani. Kevés dönthet a második és harmadik helyezett között is, azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg vagy a gólkülönbség dönt. Eddig ez sokkal nyitottabb volt. Úgy érzem: az idén kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Célunk természetesen a címvédés, de akadnak bőven trónkövetelők.” További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.