UtánpótlásSport Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a rijádi korosztályos vb-n (részletek hamarosan...)
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2018-11-28 11:07

Ünnepi versenydömping

Először fordul elő, hogy két hét alatt négy nemzetközi korcsolyaversenyt rendeznek a sportág fővárosi központjában. Csütörtökön indul az utánpótláskorúakat és felnőtteket is érintő Advent a Jégen sorozat, amelynek keretében közel 30 ország sportolóinak részvételével három műkorcsolyaversenyt és egy short track-eseményt bonyolítanak le.

Láng Júlia remekel a GP-versenyeken Forrás:  MOKSZ
Láng Júlia remekel a GP-versenyeken Forrás: MOKSZ
Pósfai Gyula - utanpotlasspot.hu A program az első alkalommal sorra kerülő Christmas Cup küzdelmeivel indul, ezen csütörtöktől vasárnapig 22 nemzet műkorcsolyázói lépnek jégre –  utánpótlás (13-21 évesek) és felnőtt kategóriában. A közönség találkozhat többek között a junior Grand Prix-versenyeken remeklő Láng Júliával, az augusztusi tesztverseny győztesével, Schermann Reginával, valamint a Marton Villő, Szemko Danijil junior jégtánckettőssel. Igazi kuriózumnak számít, hogy a mezőnyben indonéz, hongkongi, mexikói és szingapúri korcsolyázók is lesznek. Nagy a tét fiataljaink számára, hiszen a junior-világbajnokságra ez az első, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra pedig a második válogatóverseny.

Vasárnap már a fiatalabb korosztály (6-15 éves) is megkezdi versengését, hiszen december 2-ától 7-éig tart a 12. Santa Claus Cup, ahol hazai tehetségeink számos európai riválissal, többek között a műkorcsolyában nagyhatalomnak számító Oroszország fiataljaival mérhetik össze ügyességüket, de brazil, mexikói és dél-afrikai versenyzők is feltűnnek majd a jégen.

A hazai mezőnyből ott lesz a 7 éves Incze Brigitta Éva, aki idén minden versenyén dobogóra állhatott: ezeken két arany- és két ezüstérmet szerzett. A tavalyi versenyen bronzérmes 9 éves Ekker Léna az idei szezonban, október közepe óta már négy aranyérmet szerzett, és itt is jó esélye van arra, hogy fellépjen a dobogóra. A 10 éves Papp Vivien az elmúlt hat hétvége mindegyikén versenyzett, három alkalommal két kategóriában is elindult, és mindannyiszor éremmel térhetett haza – mérlege: 6 versenyen 6 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérem. A 13 éves Krizsanovszki Lili két hete, Rigában egy 46 fős mezőnyben szerzett bronzérmet, majd egy arany- és egy ezüstéremmel gyarapította gyűjteményét.

December 7-étől a rövid pályás gyorskorcsolyázók is birtokukba veszik a jeget, ekkor rendezik a Short Track Santa Claus Cupot. A hazai fiatalok korosztályuk szerb és szlovák riválisaival versengenek majd. Rajthoz áll többek között az MTK 16 esztendős tehetsége, a korosztályos magyar egyéni és váltóbajnok Bontovics Balázs is.

Az Advent a Jégen programsorozat záró eseménye december 13. és 15. között a Four Nationals Championships lesz, amelyen a visegrádi nemzetek junior jégtáncosai, vagyis  cseh, magyar, lengyel és szlovák kettősök versenyeznek majd, így a Marton Villő, Szemko Danijil duóval itt is lehet majd találkozni. Mivel a felnőttek számára műkorcsolya-versenyt is rendeznek, így a palánk másik oldalán az edzők között a sportág olyan ikonjai tűnnek majd fel, mint a korábbi Európa-bajnok cseh Tomas Verner és a francia Florent Amodio.

Egyéb korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.