UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2018-12-02 08:31

A bajnokok bajnokai

Öt-öt férfi, illetve női U20-as versenyzőt jelölt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a 2018-as esztendő feltörekvő tehetsége díjra. A nívós mezőnyben felnőtt Európa-bajnokokat, ifjúsági olimpiai aranyérmest, és jó néhány rekordert is fellelhetünk. Az elismeréseket december negyedikén, kedden Monacóban adják át.

UP-info/L.S. - utanpotlassport.huDecember negyedik napján rendezi a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a szokásos évzáró gáláját, amelyen a sikeres felnőtt atléták mellett a feltörekvő tehetségeket is díjazzák: ezúttal is öt-öt férfi, illetve női jelölt közül kerül ki az évad két legjobb U20-as versenyzője. Miután a 2018-as esztendő fő megméretése a tamperei junior-világbajnokság volt, talán nem meglepő, hogy többségében a Finnországban remeklők közül kerültek ki a végső győzelemre esélyes ifjak, de felnőtt kontinensbajnokokat és ifjúsági olimpiai aranyérmest egyaránt köszönthetünk.

Íme a női jelöltek Fotó: IAAF
Íme a női jelöltek Fotó: IAAF
A női jelöltek Meseret Belete (Etiópia) A hosszútávfutó a világ legjobb félmaratoni idejét jegyzi a juniorkorosztályban (1:07:51), a valenciai félmaraton-világbajnokságon pedig a hatodik helyen végzett a felnőttek között. Göteborgban nem adta alább az aranyéremnél. Celliphine Chespol (Kenya) Junior-világbajnok 3000 méter akadályon, ráadásul 9:01.82-es idejével ranglistavezető az U20-as korosztályban. A felnőttek között is remekelt, hiszen megnyerte az afrikai mezei futó bajnokságot, míg akadályfutásban ezüstérmes lett. Meskerem Mamo (Etiópia) Szintén ranglistavezető a korosztályában, nincs nála jobb jelenleg a 3000 és 5000 méteren. Utóbbi távon a felnőttek között is bronzéremmel zárt az Afrika-bajnokságon. Sydney McLaughlin (Egyesült Államok) A 400 méter királynője, gáton és síkon egyaránt. Ranglistavezető nem csupán korosztályában, hanem a felnőttek között is. Az amerikai egyetemi bajnokság győztese. Briana Williams (Jamaica) Verhetetlennek bizonyult Tamperében a 100 és 200 méteren, mindössze 16 évesen! A 4×100 méteres váltó tagjaként aranyérmes a Carifta-játékokon.
Két skandináv versenyző is a legjobb ötben Fotó: IAAF
Két skandináv versenyző is a legjobb ötben Fotó: IAAF
A férfi jelöltek Selemon Barega (Etiópia) A Gyémánt-liga sorozat 5000 méteres bajnoka, ráadásul 12:04.02-es időeredménye új U20-as világcsúcs. Fedettpályán vb-ezüstérmes 3000 méteren. Jordan Diaz (Kuba) A hármasugró tulajdonképpen mindent megnyert, amit csak lehetett az idén, a junior-világbajnokságtól kezdve egészen az ifjúsági olimpiáig. Ráadásul 17.41-es eredménye U18-as, illetve U20-as világrekord. Armand Duplantis (Svédország) Az ifjú rúdugró csúcsdöntögető formát mutatott az idén, fedettpályán és szabadtéren összesen nyolcszor javította meg az U20-as rekordot. Megnyerte a junior-világbajnokság mellett a felnőtt Eb-t is, és 6.05-ös ugrásával első a világranglistán. Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) Újabb skandináv versenyző, újabb felnőtt Európa-bajnok. Ráadásul kétszeres, ugyanis a 18 esztendős középtávfutó 1500 és 5000 méteren is a legjobbnak bizonyult. Az U20-as vébén azonban elmaradt az arany, helyette egy ezüst és egy bronz került a kollekcióba. Rhonex Kipruto (Kenya) Junior-világbajnok 10 kilométeren, 27:21.08-cal korosztályos ranglistavezető. Az utcai, illetve mezei futóversenyeken is remekelt, Afrika-kupa győztes. Az esztendő legjobbjait tehát kedden, az IAAF monacói gálaestjén köszöntik. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.