UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-12-03 14:01

Történelmi győzelem a WTCR-ben

Amire a valóságban egyelőre még várni kell, a virtuális világban már megvalósult: felvidéki magyar bajnokot avattak a szimulátoros Túraautó Világkupán, vagy ahogy többen ismerik: az Oscaro Esport WTCR-ben.

A szenzációs győzelmet a Somorja egyik városrészéből, Szarváról származó 19 éves Bánki Bence szerezte meg, aki az idei szezonban Benjamin Lessennes 63-as rajtszámú autójával versenyzett a virtuális futamokon – számolt be a hosszabbitás.hu. Az idei év remekül indult a fiatal versenyző számára, hiszen rögtön az első futamot – melyet a Hungaroringen rendeztek – megnyerte, a másodikon pedig az ötödik helyen végzett, így a bajnokságot vezetve kattinthatott tovább a legendás nürburgringi versenyre, a Nordschleifére. Itt „csak” egy hatodik és egy negyedik helyet sikerült szerezni, aminek köszönhetően Jack Keithley megelőzte őt.

Csakhogy a brit versenyző kihagyta a következő, zandvoorti versenyt, s mivel Bence itt hatodik és harmadik lett, ismét átvette a vezetést. Pozsonyi születésű magyarként Bánki még egy számára hazainak számító versenyen is részt vett, a dióspatonyi Slovakiaringen, ahol az időmérőn a legjobb időt érte el, a versenyen pedig a második és a nyolcadik helyeket szerezte meg. Ennek ellenére a mínuszolás miatt (mindenkinek kiesik a legrosszabb eredménye) már nem ő vezette a bajnokságot. Ezután viszont beindult a Bánki-henger. A patonyi verseny után minden időmérőt megnyert, Japánban pedig nagy lépést tett a bajnoki cím felé. Az első futamon győzött, a másodikon hatodik lett, és mivel a többiek gyengén szerepeltek, úgy vághatott neki a kínai versenynek, hogy akár már ott bajnok lehet.
Bánki Bence virtuális autója Forrás: formula.hu
Bánki Bence virtuális autója Forrás: formula.hu
A sanghaji időmérőn csak a 10. helyet szerezte meg. Az első futam utolsó körében két előzést is bemutatott, ezzel lett hatodik, majd jöhetett a második verseny, és a harc a győzelemért. Bence végül második lett, ám a mínuszolással meglett a bajnoki cím. Azaz meglett volna, de egyik ellenfele, Kevin Rebernak feljelentette az első futamon történt ütközésükért, amiért Bence ötpontos büntetést kapott. Viszont Jarschelt és Rebernakot is elmeszelték, így az utolsó, a makaói verseny eredményétől függetlenül Bánki az Oscaro eSport WTCR első bajnoka. Az utolsó versenyhétvégén már nem is indult, nehogy büntetőpontokat szedjen össze. További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.