UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2018-12-06 11:02

Munka és ima

Sydney McLaughlint évek óta Amerika legtehetségesebb sprinterei között emlegetik, és 2018-ban megérkezett a felnőttek élmezőnyébe is: 400 gáton világranglista-vezető lett. Teljesítménye mellett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) sem mehetett el szó nélkül: 2018-as monacói gálájukon az év U20-as női sportolójának választották.

K. T. I. – utanpotlassport.hu Az év női feltörekvő tehetségének választott Sydney McLaughlin hasonló háttérrel vágott a sportba, mint a férfi kategóriát megnyerő svéd rúdugró, Armand Duplantis. Vélhetően remek géneket örökölt élsportban is bizonyító szüleitől: édesapja, Willie 1984-ban az olimpiai indulásért is harcba szállt, ám a válogatón csupán az elődöntőig jutott 400 méter síkfutásban, édesanyja szintén futó volt, bár az egyetemi éveket követően inkább a civil életet és a gyereknevelést választotta. Hogy nem döntött rosszul, arra Sydney sikerei mellett a 19 esztendős atléta idősebb bátyja, Taylor eredményei is bizonyítékul szolgálnak, aki 2016-ban U20-as világbajnoki ezüstöt nyert 400 gáton.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

😏

Sydney McLaughlin (@sydneymclaughlin16) által megosztott bejegyzés,

Sydney McLaughlin maga is a férfirokonság kapcsán már emlegetett két számban, vagyis 400 méter síkon és gáton jeleskedik. A New Jersey-i lány már 14 évesen ezüstérmes lett a juniorok között a nemzeti bajnokságban, egyedül az egy évvel később világbajnoki ezüstérmet nyert Shamier Little tudta legyőzni a jóval idősebbekből álló mezőnyben. McLaughlin hiába szerzett ezzel indulási jogot a 2014-es junior-vb-re, azon nem vehetett részt, mivel nem érte el a nevezési korhatárt. A következő esztendőben 400 gáton már 55.28-as időt futott, amely új amerikai rekordot jelentett a 15 évesek között, egyúttal 30 éve nem látott eredményt az ifjúsági versenyeken.
Sydney 2015-ben Forrás: Patrick Smith/IAAF
Sydney 2015-ben Forrás: Patrick Smith/IAAF
17. születésnapját a riói olimpián ünnepelhette 2016-ban, mint az amerikai atlétikai csapat legfiatalabb tagja. Nála fiatalabbként atlétikában legutoljára Carol Lewis és Denean Howard jutott ki amerikaiként a játékokra, mindketten 1980-ban Moszkvába. Rióban az elődöntőig jutott, saját futamában az 5. helyen zárt, 56.22-es idejével nem volt reális esélye a legjobb nyolc közé jutni. „A világ legnagyobb sportszínpadán bizonyíthattam. Most még kissé nagy volt a feladat, de azért dolgozom és imádkozom minden nap, hogy négy év múlva újra lehetőséget kapjak az élettől, és ismét az olimpián képviselhessem a hazámat. Megtiszteltetés volt itt lenni, és bízom abban, hogy még nagyobb eredményeket is elérhetek a jövőben” – nyilatkozta a játékok után.

Az olimpia után a Kentucky Egyetemre került, az azóta eltelt két évben fejlődése töretlen. 400 gáton 52.75-ös idejével világrekorder a juniorok között, fedett pályán 400 méteren tartja a korosztályos csúcsot 50.36-tal. Idén nemcsak korosztályában, de a felnőttek között is ranglista-elsőként zárt 400 gáton, megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot, majd októberben bejelentette: eljött az idő, hogy profinak álljon. Tehetségére nemcsak a pályán figyeltek fel. Hivatalos Instagram-oldalát több mint 300 ezren követik, holott nem lehetne azzal vádolni, hogy a közösségi médiában élné az életét – három év alatt 26 poszt kötődik a nevéhez.
Sydney McLaughlint Tokióban is bizonyíthat Forrás: IAAF
Sydney McLaughlint Tokióban is bizonyíthat Forrás: IAAF
Mindezek együtt komoly marketingértéket jelentenek, amelyre az Európában az utóbbi öt évben berobbanó, ám Amerikában 1906-os megalapítása óta a legnagyobb sportszergyártók közé tartozó New Balance le is csapott. A céggel és az általuk fenntartott csapattal kötött szerződése pillanatok alatt a világ legjobban kereső atlétái közé repítette Sydney McLaughlint, miközben edzései irányítását a 2004-es olimpiai bajnok Joanna Hayes vette át. Erre reagált úgy a twitterezők jelentős része, némi iróniával átitatva, hogy „aligha lehetett sejteni”, „nem lehetett előre látni” vagy épp „ki a fene gondolta volna”, hogy az amerikai díjat fog kapni a világszövetségtől. Senki. Akarom mondani: mindenki. És ez aligha a végállomás a 19 esztendős, immáron az IAAF által is kitüntetett sprinter számára, aki jövőre a világbajnokságon is minimum éremesélyes lehet. Aztán jön 2020 és Tokió… További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.