UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-12-07 19:16

Kilátások az elitben

Kisorsolták az U17-es, illetve az U19-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának elitkörös csoportjait. Különösen U19-es válogatottunknak lesz pokolian nehéz feladata, hiszen Németh Antal együttese a németekkel, a norvégokkal és a horvátokkal küzd meg az egyetlen kvalifikációt érő helyért. Jelentős erőbróba előtt áll a belgákkal, a bosnyákokkal és a norvégokkal farkasszemet néző U17-es csapat is, ám Preisinger Sándor tanítványainak a kvartett második helye is kijutást érhet.

Leiner Soma - utanpotlassport.huKétségkívül remek őszt zártak utánpótlás labdarúgó-válogatottjaink, hiszen mind U17-es, mind pedig U19-es együttesünk megnyerte a hazai rendezésű Eb-selejtezőcsoportját. A kvalifikáció első szakasza tehát meggyőző sikert hozott, ám a kijutás a tavaszi elitkörben dől el.

Ősszel mindkét válogatottunk csoportelsőként zárt Fotó: mlsz.hu
Ősszel mindkét válogatottunk csoportelsőként zárt Fotó: mlsz.hu
Az UEFA a svájci Nyonban sorsolta ki a csoportbeosztásokat. A kimeneteltől függetlenül fontos megjegyezni, hogy a mindenkori U17-es csapatnak annyival hálásabb a feladata, hogy a csoportelsők mellett a nyolc másodikból hét szintúgy kvalifikál az Eb-re. A fiatalabb generáció kontinensviadalát ezúttal Írországban rendezik, Preisinger Sándor tanítványai a belgákkal, a bosnyákokkal és a norvégokkal néznek farkasszemet. Mégpedig hazai pályán. A felnőttfutball erőviszonyaiból kiindulva domináns belga csapatra számíthatunk, s valóban: Bob Broaweys együttese − csakúgy, mint a magyar válogatott − kapott gól nélkül abszolválta a selejtező első szakaszát. Különösen a két szélsőjátékosra lesz érdemes figyelnünk, hiszen Jeremy Doku kettő, míg Franck Idumbo-Mazumbo három gólt szerzett az ősszel. A norvégokkal kapcsolatban a tavalyi U17-es Eb juthat eszünkbe, hiszen oda rajtuk keresztül vezetett az út. Akkor Szoboszlai Dominik pazar gólja jelentette a különbséget a két csapat között, ezúttal is kiélezett küzdelem várható. A bosnyákok a papírforma alapján lefelé kilógnak a kvartettből, miután az első szakaszból is a legjobb csoportharmadikok között jutottak tovább. A mindössze nyolccsapatos örményországi Európa-bajnokság, no meg a pokolian nehéz sorsolás sem kedvez U19-es válogatottunknak, de feltehetjük a kérdést: melyik generációnk juthat ki később, ha a nívós játékerőt képviselő 2000-es korosztálynak sem sikerülne? A csapat Szélesi Zoltán irányításával már bizonyított, hiszen az U17-es Eb-re nem csupán kvalifikált, hanem a franciákat legyőzve megnyerte csoportját. Ezúttal a legnagyobb bravúrra a németek ellen lesz szükség, Guido Streichsbier csapatában Bundesliga-tapasztalattal rendelkező játékosokat is találunk, elég a Hamburgban pallérozódó Jann-Fiete Arp nevét említenünk. A norvégokkal ezen korosztályban is szembenézünk, de a horvátok elleni párharc is legalább olyan nehéznek ígérkezik. Az ifjabb korosztály minitornáját hazánkban rendezik, március 26. és április 1. között. Az U19-es megméretés időpontja március 20−26., a helyszín pedig Horvátország.

Újabb ellenfelek A nyoni sorsoláson a következő, a 2003-as születésű játékosokból álló U17-es válogatott, illetve a 2001-es U19-es alakulat is megkapta első ellenfeleit. Előbbi október 24. és 30. között Fehéroroszországban lép pályára a 2020-as észtországi Eb selejtezőtornáján, s a házigazdák mellett a szerbek és a lettek tagjai még a csoportnak. Az U19-es válogatott az észak-írországi Európa-bajnokság felé vezető út első akadályát hazai környezetben ugorhatja át: a horvát, a grúz és a kazah korosztályos csapat látogat Magyarországra.

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.