- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Letette névjegyét a felnőttek között

UP-info/M. Sz. Már az indulási jog elnyerésével jelentős eredményt mutatott fel Gaál Zsóka, aki a zalakarosi sakkfesztivál U20-as versenyének megnyerésével ülhetett asztalhoz a felnőtt országos bajnokságon. A mindössze 11 esztendős ajkai kislány 38 éves szünetet tört meg, ugyanis legutóbb Polgár Zsuzsa szerepelt ilyen fiatalon a legjobbak mezőnyében 1980-ban.

Az ajkai Gaál Zsóka közel volt az éremszerzéshez a felnőtt országos bajnokságon Fotó: Gaál Sándor [1]

Az ajkai Gaál Zsóka közel volt az éremszerzéshez a felnőtt országos bajnokságon  •  Fotó: Gaál Sándor

A budapesti megmérettetésen tízen indultak, a tapolcai sakkiskolában nevelkedett Zsóka utolsónak volt rangsorolva közöttük. Ehhez képest az ifjú tehetség remekül teljesített, s sokáig a második helyen állt. A végén is megvolt az esélye az ezüstéremre, ám a hajrában kijött a fáradtság, és a zárókörben kikapott, ezzel ötödik lett. Kár érte, ám az ötödik pozíció is szenzációs eredménynek számít a sokkal rutinosabb versenyzők között.

Zsókától a tisztes helytállást vártuk, ennek ellenére sikerült komoly meglepetést okoznia ‒ számolt be honlapunknak Gaál Sándor, Zsóka édesapja. ‒ Mindjárt az első fordulóban sikerült gyors győzelmet aratnia a végül ezüstérmet szerző Gál Hanna Krisztina ellen. Kiváló, színvonalas partiban hosszú, nagy csata után a későbbi bronzérmes Varga Klára ellen is nyerni tudott. Az utolsó fordulóban ugyan a döntetlen is elég lett volna a második hely megtartásához, ami a partiban benne is volt, de sajnos ez most nem sikerült, nagyon elfáradt. Természetesen így is roppantul büszkék vagyunk rá!”

Az első helyet Havanecz Bianka szerezte meg.

További korosztályos híreink SAKKBAN [2] a sportági aloldalunkon.