UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-12-25 08:36

Vezérekké váltak

A példátlanul sikeres esztendőben számos kiemelkedő játékos akadt a korosztályos kézilabda-válogatottakban. A lányok mezőnyében a junior-világbajnok és ifjúsági vb-ezüstérmes Kácsor Gréta, míg a fiúk mezőnyében a Balatonfüred vezéregyéniséggé váló és a felnőttválogatottba is meghívott Máthé Dominik volt a legjobb.

B. V. – utanpotlassport.huKétezer-tizennyolc – a Győri Audi ETO Bajnokok Ligája-győzelme és a várakozás feletti felnőtt női Európa-bajnoki szereplés mellett – elsősorban az utánpótlássikerektől volt hangos a kézilabdasportban. A leányválogatottak közül a junior világbajnoki aranyat, az ifjúsági vb-ezüstöt nyertek, míg a serdülők a nyílt Európa-bajnokságon diadalmaskodtak. Eközben pedig a fiúk is helyt álltak a korosztályos világversenyeken, bizonyították, hogy évről évre közelebb kerülnek a legszűkebb elithez. Ilyen esztendő után természetesen nem egyszerű kiválasztani a legjobbakat, az év felfedezettjeit, az utanpotlassport.hu mégis kísérletet tett rá, hogy mindkét nemben kiválasszon egy-egy igazán kiemelkedő játékost.

Kácsor Gréta a juniorváogatottal arany-, az ifjúságival ezüstérmet nyert a nyári világbajnokságokon Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
Kácsor Gréta a juniorváogatottal arany-, az ifjúságival ezüstérmet nyert a nyári világbajnokságokon Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
A lányok mezőnyében – ha szigorúan az korosztályos eseményekre koncentrálunk – az esztendő legjobbja nem lehet más, mint Kácsor Gréta. A Váci NKSE 18 éves balátlövője, amellett, hogy az idén a Pest megyei együttes alapemberévé nőtte ki magát, fontos szereplője volt a Debrecenben világbajnoki címet nyerő juniorválogatottnak, és néhány héttel később a lengyelországi ifi vb-n a negyeddöntőtől kezdve vezéregyénisége volt a végül második helyen záró alakulatnak. Természetesen az utóbbi finálé után csalódott volt, de azt ő maga sem hitte volna, hogy egy hónapon belül két vb-döntőben is pályára léphet. „Nagyon szerettem volna érmet nyerni a juniorokkal és persze az ifjúsági válogatottal is, de azt nem gondoltam, hogy ennyire jól sikerül az év. Elképesztő élmény, hogy hazai közönség előtt győztünk! Egyértelműen az volt a legnagyobb pillanat, amikor az aranyéremmel a nyakamban álltam a dobogón, és nekünk, nekem szólt a Himnusz – ezt biztosan sosem felejtem el. Persze sajnálom, hogy a fiatalabbakkal nem nyertünk, de majd jövőre, Győrben, az U19-es Európa-bajnokságon megmutatjuk ezzel a korosztállyal is!” A tavaly az év legjobb ifjúsági korú játékosának választott átlövőnek megvannak a céljai, és azt is látja, mit kell tennie azok eléréséért. Az egyik ilyen a felnőttválogatottság. „Még nem vagyok odavaló, egy-két évre biztosan szükségem van ahhoz, hogy megüssem azt a szintet. Sokat kell még tennem a meghívóért, de persze továbbra is nagy álmom, hogy világversenyen játsszak. Ha nem is olimpiára, valamelyik nagy eseményre mindenképpen el akarok jutni. Muszáj nyernem valamit, és addig nem halok meg, amíg nem sikerül!”
Máthé Dominik a Balatonfüredben és a juniorválogatottban is vezéregyéniségnek számít Forrás: EHF
Máthé Dominik a Balatonfüredben és a juniorválogatottban is vezéregyéniségnek számít Forrás: EHF
Hasonló kiemelkedő produkció tett le az asztalra 2018-ban a Balatonfüredi KSE 19 éves jobbátlövője, Máthé Dominik. Cserejátékosból vezéregyéniséggé, az elmúlt évadban bajnoki negyedik helyezett gárda egyik legeredményesebb játékosává vált, miközben a korosztályos csapattal a tizenegyedik helyen végzett az Európa-bajnokságon; nem mellesleg kis híján a torna gólkirálya lett. Az időközben a szövetségi kapitányi poszttal is megbízott vezetőedző, Csoknyai István be is hívta a felnőttválogatott vb-re készülő 21 fős, bő keretébe. Naná, hogy a juniorválogatott játékost is meglepték a gyors történések. „Még engem is meglepett, mennyi lehetőséget kaptam, és hogy élni is tudtam vele. Bár be kell vallanom, volt egy kis szerencsém is, hiszen a cseh válogatott Stanislav Kasparek Szegedre igazolt a posztomról, így megnyílt előttem az út. De kétségtelen, ki kellett használni ezt a lehetőséget, volt pár fontos meccs, amelyen én is hozzá tudtam tenni a csapat játékához.” De nem csak a felnőttek között, hanem még a korosztályos mezőnyben is várnak rá feladatok: az utolsó korosztályos világversenyükre, a spanyolországi U21-es világbajnokságra készülnek új szövetségi edzőjük, Gyurka János vezetésével. Arra készülnek, hogy utoljára dobnak még egy nagyot. „Többre képes ez a társaság, mint amit az utóbbi években mutatott. Azt gondolom, ha jól sikerül a felkészülés és mentálisan rendben leszünk, az utolsó korosztályos fellépésünkön mi is eljuthatunk a legjobb négy közé, ez a tervünk.” Kácsor Grétával és Máthé Dominikkal készült teljes interjúnkat a jövő év elején megjelenő Utánpótlás 2018 című sportévkönyvünkben olvashatják el.

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.